Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Folyékony víz volt a Marson

2008.09.30. 07:13
Olyan anyagokat talált a Phoenix űrszonda a Marson, amik egyértelműen a folyékony víz jelenlétére utalnak.

A Phoenix amerikai űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén - jelentették be helyi idő szerint hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai kutatóközpontjában.

Az űrszonda a Mars felszínén kálcium-karbonátot, közkeletű nevén mészkövet, illetve csillámot talált, amelyek a földi körülmények között ásványi anyagok és folyékony halmazállapotú víz érintkezésével keletkeznek. A Mars felszínét borító por kémiai összetétele is hasonlít a tengeri vízben található ásványi anyagok összetételéhez, és ez is azt bizonyítja, hogy a vörös bolygó felszínén valaha folyékony víz volt, amely lehetővé tehette akár a kezdetleges létformák - mikroorganizmusok - kialakulását is.

A Phoenix május végén érkezett a Marsra, és azóta számos érdekes tudományos ismerettel gazdagította az emberiséget. Július végén az űrszerkezetnek sikerült tapasztalati úton megerősítenie a víz jelenlétét, de csak fagyott víz jelenlétére derült fény.

A Phoenix küldetését eredetileg három hónapra tervezték, majd a berendezés jó állapotának köszönhetően még egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbították meg a Mars-kutató programot. Most azonban olyan döntés született, hogy a Phoenixet addig működtetik, amíg el nem használja energiakészletét a jégdermesztő és sötét marsi télben.

A Phoenix legfrissebb felvételein már adatokat szolgáltatott a marsi tél beköszöntéről. A vörös bolygón ez idő tájt négy kilométeres magasságban esik a hó, de elpárolog, mielőtt a felszínre érne.