További Űrkutatás cikkek
Idén januárban az Ikrek csillagképben feltűnt egy gammavillanás, amely olyan fényes volt, hogy egy amerikai kutatócsoport rögtön odairányította a távcsöveit, hátha meglátják a villanás okát. A Palomar-hegyen működő 60 hüvelykes robotteleszkóppal végzett annyit sikerült kideríteni, hogy a villanást egy fényes, de gyorsan halványuló utófény követte a látható tartományban, majd körülbelül három héttel később a hawaii Mauna Kea csúcson működő 8 méteres északi Gemini és a 10 méteres Keck I teleszkópokkal még több érdekes részletet megtudtak.
A legnagyobb meglepetést a Gemini teleszkóp színképfelvételei okozták, írta a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja. A száznál is több korábbi gammavillanás esetében szerzett tapasztalatokkal ellentétben ugyanis nem találták nyomát az utófényt gyengítő gáznak és pornak a villanás helye és a Föld között. A robbanás környezetében a gáz és a por sokkal hígabb, mint bármelyik korábbi gammavillanás körül, vöröseltolódásuk alapján pedig a robbanás több mint 9,4 milliárd évvel ezelőtt következett be. A villanás környezetének további pontosítása végett jóval az utófény elhalványulása után a Keck I teleszkóppal is lefényképezték a kérdéses területet. A kutatók meglepetésére azonban az adott hely közvetlen környezetében nincs galaxis, noha látszania kellene.
Kínzó kérdések
A témával foglalkozó csillagászok többsége szerint a hosszú gammavillanások a nagytömegű csillagok pusztulásához kapcsolódnak. Az energiatermelés megszűnésével a csillag magja gyorsan forgó, erős mágneses teret gerjesztő fekete lyukká roskad össze. A fekete lyukba spirálozó anyag egy részét az erős mágneses tér az anyagbefogási korongra merőlegesen két ellentétes kifúvás formájában kidobja a rendszerből, tulajdonképpen ezek okozzák a gammavillanást. Az ilyen csillagok életútja azonban nagyon rövid, így ezalatt nem távolodhatnak el túl messze születési helyüktől, tipikusan megfelelő méretű fényes galaxisok sűrű gáz- és porfelhőitől. A januárban észlelt villanás tehát azt a kényelmetlen kérdést veti fel, hogyan kerülhet egy nagytömegű csillag ilyen messze bárminemű galaxistól. Vagy még egyet csavarva a kérdésen: ha nem a keletkezése után jutott ilyen messze, hogyan jöhetett létre ilyen elszigetelt környezetben?
Lehetséges magyarázat, hogy a gammavillanást okozó csillag kölcsönható galaxisokat összekötő anyaghídban keletkezett. Szép példája egy ilyen galaxisnak a Sárkány csillagképben megfigyelhető, tőlünk 420 millió fényévre található UGC 10124 katalógusjelű Ebihal (Tadpole) fantázianevű galaxis, melynek 280 ezer fényév hosszú, fényes kék csillaghalmazokkal teli "farka" egy korábbi kölcsönhatásra utal. Cenko szerint, mivel a csillagok egy százaléka ilyen, árapály erők által létrehozott csóvákban keletkezik, nem értelmetlen azt gondolni, hogy a gammavillanások is hasonló arányban fordulnak elő ilyen környezetben. Ha az elképzelés helyes, akkor – bár detektálása rendkívül nehéz lesz – a Hubble hosszú expozíciójú felvételein a feltételezett anyaghídnak is fel kell majd tűnnie.