Judit
3 °C
7 °C

Idén nyáron indul az első ionhajtóműves űrjármű

2008.04.18. 16:00
A brit Qinetiq cég laborjaiban már a végső tesztek zajlanak európai űrügynökség idén nyáron induló GOCE űrjárművének hajtóművén.

Ez lesz az első űrhajó, amit a T5 kódnevű ionhajtómű mozgat az űrben. Kiegészítő hajtóműként már alkalmaztak ionmeghajtást például Smart-1 űrszondánál, ami a Holdat tanulmányozta, vagy a NASA Deep Space 1 szondájánál, amikor megközelített egy üstököst.

Az ionhajtómű arra a fizikai jelenségre épít, hogy a mozgó mágneses tér elektromos teret hoz létre. Ezt használják fel arra, hogy xenongáz ionjait (vagyis töltéssel rendelkező atomjait) gyorsítsanak fel, és lökjenek el az űrjárműhaladásával ellenkező irányba, óriási, 50 km/s sebességgel. Ennek a lökésnek a visszaható ereje ad a járműnek egy enyhe hajtóerőt - a kutatást vezető mérnök, Neil Wallace magyarázata szerint nem nagyobbat, mint ami egy postai levelezőlap súlyának megfelel.

A gyenge, de állandóan jelen levő erő az űrben hosszú távon akár másodpercenként 8,5 kilométeres sebességre is képes felgyorsítani a járművet, mivel nincs légellenállás, súrlódás, és gravitációs kölcsönhatás, ami visszafogná a gyorsulást.

Az elektromos tér fenntartásához napelemek szolgáltatják az energiát, az üzemenyagot, vagyis a xenongázt pedig -253 fokra hűtött tartályokban tárolják. A GOCE (Gravity Field and Steady-State Ocean Circulation Explorer) 40 kilogramm xenonnal indul útnak 2008 nyarán, ami a tervek szerint 20 hónapig tart majd ki. A szondát Oroszországból fogják fellőni, a 260 km magasan levő pályájáig egy rakéta szállítja, majd ott átvált ionmeghajtásra. A hajtómű premierje mellett az űrjármű a Föld gravitációs mezejét fogja feltérképezni minden eddiginél nagyobb pontosságú műszerekkel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?