Indul a nagy kötélsodróverseny

A magánfejlesztésű űrrepülőkre kiírt Ansari X Prize sikerén felbuzdulva az amerikai űrügynökség elindította a Centennial Challenges programot, amellyel bevonhatja a magáncégeket is a fejlesztéseibe. Elsőként a drótnélküli áramcsatlakozók és az űrliftekhez szükséges erős kötelek kifejlesztőit díjazza.

A Tether Challenge elnevezésű programban a habkönnyű és szélsőségesen erős anyagok létrehozóit díjazzák ötvenezer dollárral. A csúcstechnológiás kötelek még jól jöhetnek az űrhivatalnak, ha az úgynevezett űrliftjek egyszer valaha beindulnak. A NASA ugyanis régóta álmodozik olyan kötöttpályás űrliftekről, amelyekkel több ezer kilométer magasságba viheti fel a járműveit, űrsiklók és rakéták használata nélkül.

Távkábel

A Beam Power Challenge nevű program keretében a drótnélküli áramátvivő rendszerek fejlesztését próbálják ösztönözni. A pályázóknak annyi árammal kell ellátniuk egy robotot, hogy képes legyen három perc alatt felmászni egy ötvenméteres kötélen. A fejlesztői csoportokat részint az alapján díjazzák, hogy a robotjuk mennyire terhelhető.

A drótnélküli áramsugárzás a hosszútávú, a Marsra vagy a Holdra irányuló küldetéseknél lehet hasznos, ahová az energiát valószínűleg lézerrel vagy mikrohullámokkal lehetne eljuttatni az űrön át.

Szűk költségvetés

A Nasa 2006-ban tartja meg a versenyek második fordulóját, és ezeknek a fődíja már százezer dollár lesz, a második helyezettek pedig negyvenezer, a harmadikak tízezer dollárt kapnak. Az összegek nem túl nagyok, ami annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok kongresszusa kétszázötvenezer dollárban állapította meg a Nasa által kiosztható díjak felső határát. Az űrhivatal most azért lobbizik, hogy ezt negyvenmillióra emeljék, amely sokkal nagyobb szabású versenyek kiírását is lehetővé tenné.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25