Máté, Mirella
12 °C
30 °C

A pelenkás emberrabló űrhajós miatt szigorítja tesztjeit a NASA

2007.02.08. 13:54
Megváltoztatja pszichológiai és orvosi tesztjeit az amerikai űrügynökség, jelentette be a NASA képviselője, miután Lisa Nowakot, a Discovery sikló egyik űrhajósát szerelemféltésből elkövetett gyilkossági kísérlet vádjával tartóztatták le február ötödikén.

Lisa Nowak kalapáccsal és légfegyverrel felszerelkezve, előre kitervelt akcióval próbálta elfogni vetélytársnőjét, akiről úgy vélte, viszonya van szerelme tárgyával, a Discovery-pilóta William Oefeleinnel. A NASA közleménye szerint a nő három gyermek anyja, és nemrég vált el férjétől, azonban mielőtt letartóztatták, semmi jele nem volt annak, hogy mentálisan sérült. Éppen ezért az űrügynökség úgy döntött, felülbírálja az űrhajósokat az ötvenes évek óta szelektáló és ellenőrző orvosi tesztjeit.


Lisa 2006-ban és most

Szabadlábon emberölés vádjával

A nőt az ügyében eljáró floridai bíróság 25 ezer dolláros óvadék fejében egy nappal letartóztatása után helyezte szabadlábra. A Johnson űrközpontba szállították megfigyelésre és vizsgálatok céljából.

Nowak február ötödikén houstoni otthonából indult az orlandói nemzetközi reptérre, hogy szembeszálljon Colleen Shipmannal, Oefelein feltételezett barátnőjével. Az 1600 kilométeres autóútra sietve vállalkozott, és hogy a vizeléssel se veszítsen időt, bepelenkázta magát az útra. (Az űrhajósok az űrben is pelenkát használnak.)


William Oefelein

Shana Dale, a NASA szóvivője elmondta, az űrügynökséget megdöbbentette a különös bűncselekmény. "Sokkolt bennünket a hír. Megvizsgáljuk orvosi tesztjeink szigorításának lehetőségeit" - fogalmazott. Azt is elmondta, az űrügynökség nem ártja magát űrhajósai magánéletébe, de elvárja tőlük, hogy viselkedésükkel ne hozzanak szégyent a NASA-ra. Nowak a jogi procedúra ideje alatt nem készül további repülésre, Oefelein viszont státuszban marad, tette hozzá.

Kollégái szerint Nowak "életteli, nagy munkabírású, energikus ember, aki különösen jól végzi a munkáját".