Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

A tunguz meteor nagy testvérei

2008.06.30. 18:04
Nagyjából négyszáz évente találkozik össze a Föld a méretében a tunguz meteorhoz fogható objektummal. Bolygónk történetének igazi nagy ütközései mellett eltörpül a szibériai robbanás; többször előfordult már, hogy majdnem kiirtott minden életet a Földön egy erre járó szikladarab.

Egyetlen meteorbecsapódás van csak, ami még a tunguszkainál is híresebb, a dinoszauruszok kihalását okozó, 65 millió évvel ezelőtti katasztrófa. Bár ezzel kapcsolatban rengeteg elmélet született a vulkánkitörésektől a klíma és a légkör összetételének megváltozásáig, ma a tudomány majdnem egységes abban, hogy egy meteor okozta az akkori földi élővilág nagyjából felét kiirtó katasztrófát.

A dinógyilkos meteor nagyjából tíz kilométeres volt, és a Yucatán-félsziget partjainál csapódott a Mexikói-öböl sekély vizébe. Az ütközés nyoma, a 180 km átmérőjű Chicxulub-kráter (maja nyelven "az ördög farka") félig a tenger alatt, félig a szárazföldön van; csak a hetvenes években fedezték fel olajkutatók. A becsapódás keltette cunami százméteres hullámokkal mosta el a mai Texas és Közép-Amerika partvidékét. A robbanásból a légkörbe került anyag nagy része milliárdnyi kisebb meteorit képében hullott vissza a következő napokban, és tűzvészeket okozott az egész Földön; a maradék por formájában évekig az atmoszférában maradt, és hónapokra olyan sötétséget teremtett, ami lehetetlenné tette a fotoszintézist.

Sudbury, Kanada

A Chicxulubnál nagyjából másfélszer nagyobb volt eredetileg a Kanadában található Sudbury-medence alapjául szolgáló kráter. Amikor a tíz kilométeresre becsült meteorit 1,85 milliárd évvel ezelőtt belecsapódott, 250 kilométer átmérőjű, 15 ezer méter mély nyomot hagyott maga után, amit azóta a geológiai folyamatok egy 60 kilométer hosszú, 30 kilométer széles völggyé szelídítettek. A becsapódásból származó törmelék másfélmillió négyzetkilométernyi területen borította be azt az őskontinenst, amiből a mai Észak-Amerika lett. Szerencsére akkoriban még éppen csak kezdték kiszorítani a fotoszintetizáló baktériumok az anaerobikus organizmusokat (olyan lények, amelyeknek nincs szükségük oxigénre, sőt az halálos méreg számukra), így a földi élővilág primitív, de annál szívósabb képviselői túlélték a katasztrófát.

A NASA műholdképén is nehéz észrevenni a Sudbury-krátert. Az az ovális forma a tótól balra.

A becsapódás nyomán felszínre törő magmának az 1800-as évek óta odatelepült bányászok örülnek leginkább, az egykori kráter peremére települt 150 ezer lakosú Greater Sudbury városa ma a világ legnagyobb nikkel- és réztermelői között van, de óriási platina-, palládium- és aranykincs is rejtőzik a kráterben.

Vredefort, Dél-Afrika

A legnagyobb, meteorbecsapódás okozta kráter a Földön a Dél-Afrikában található Vredefort; egyben ez az egyik legrégebbi is, a korát kicsivel több, mint kétmilliárd évre becsülik a geológusok. A Vredefort a különleges, dupla gyűrűs szerkezete miatt is érdekes: ilyen kráterből sokat ismerünk a Naprendszer más bolygóin és holdjain, de a Földön az erózió szinte kivétel nélkül eltörölte a kráterek ilyen jellegzetességeit. Az öt-tíz kilométeresre becsült meteor óránként kétszázezer kilométeres sebességgel ütközött a Földnek, és negyven kilométer mély, száz kilométer átmérőjű mélyedést robbantott ki belőle. A kráter hamarosan összeomlott, és egy háromszáz kilométer széles, tízezer méter mély új kráter képződött az eredeti körül.

Műholdkép a Vredefort-kráterről. Jól látni a dupla perem ívét az északnyugati részen.

A képződményt sokáig egy hatalmas, ősi vulkánkitörés maradványának hitték a tudósok, és csak a kilencvenes években bizonyosodott be, hogy egy meteor nyoma, amikor a kétmilliárd éve megolvadt sziklából kimutatták a földön kívüli eredetű ásványok nyomait, az egykori meteor maradványait. A Vredefort ma a platinacsoportba tartozó nemesfémek leggazdagabb lelőhelye a Földön.

Wilkes-föld, Antarktisz

A hatvanas években merült fel először az Antarktisz alatt rejtőző Wilkes-földi kráter teóriája. Geofizikai mérések, radarral végzett kísérletek, illetve a NASA műholdjainak gravitációs vizsgálatai azóta többször megerősítették, hogy másfél kilométer mélyen a jégpáncél alatt van valami fura, nagyjából 500 kilométer átmérőjű képződmény. Hogy valóban egy meteorbecsapódás krátere lenne, és nem vulkanikus aktivitás nyoma, ahogy egy másik elmélet állítja, arra egyelőre nincs hitelt érdemlő bizonyíték.

A Wikipedia képe a Wilkes-földi kráter feltételezett helyéről

Ha a becsapódás elmélete helyes, a Földdel valamikor 100-500 millió évvel ezelőtt találkozó égitest ötven kilométeres lehetett, és valószínűleg az ütközés alakította ki Ausztrália ma ismert formáját és helyét. Ebbe az időszakba beleesik a perm-triász katasztrófaként ismert esemény, amire a becsapódás magyarázatot adhat. 251,4 millió éve a földi élet történetének legsúlyosabb pusztulása következett be: a vízi élőlények több mint kilencven százaléka és a szárazföldiek háromnegyede halt ki. A tudósok vagy fél tucat elméletet dolgoztak ki eddig a nagy pusztulás megmagyarázására, de leginkább csak találgatnak, annyira kevés az adott korból származó bizonyíték, amiből kiindulhatnának.

Világvége a Jupiteren

Ha a Földön nem is, a Naprendszerben már megfigyelték a tudósok, ahogyan egy nagyobb űrobjektum összeütközik egy bolygóval. A tucatnyi darabra szakadt Shoemaker–Levy 9 üstökös 1994 júliusában csapódott be a Jupiter felszínébe. Az ütközés a Galileo és az Ulysses űrszondák mérései szerint 60 km/s (216 ezer km/h) sebességgel történt, az üstökös legnagyobb darabjai két kilométeresek voltak. A becsapódás gigantikus robbanással járt: háromezer kilométeres, közel 24 ezer fokos tűzgolyót észleltek a szondák. A robbanás erősségét a csillagászok hatmillió megatonnára becsülték (ez 400 millió hirosimai atombombának felel meg), a becsapódás által felvert, több mint 12 ezer kilométer átmérőjű porfelhőt hónapokig lehetett látni.