Viszonylag fényes csóvás égi vándort figyelhetünk meg ősszel és januárban, a régóta ismert és előrejelzett visszatérésű 8P/Tuttle-üstököst. A pályája alapján a Halley típusú üstökösök közé tartozó égitest tulajdonképpen a Naprendszer valódi peremvidékét jelző Oort-felhőből származik. Jelenlegi ismereteink szerint a Tuttle magjának effektív rádiusza 7,8 km, ami nagyobb még a Halley-üstökös 5,5 km-es rádiuszánál is, azaz a csoport egyik jelentősebb tagja közeledik a Naprendszer belső térségei felé. (Az effektív rádiusz annak a gömbnek a sugara, amelynek térfogata megegyezik az ellipszoiddal modellezett, de egyébként szabálytalan alakú üstökösmag térfogatával.)
Carl W. Hergenrother az arizonai Catalina Obszervatórium 1,54 méteres reflektorával a 2007 áprilisában készített felvételeken találta meg a 8P/Tuttle-üstököst. Az alig 13,6 év keringési periódusú üstökös kb. a Szaturnusz távolságáig távolodott el pályáján, azaz a többi Halley típusú üstököshöz képest rövidebb periódusú és közelebb kering a Naphoz. A 8P/Tuttle egyre fényesedik és 2007 szeptemberében-októberében eléri az amatőrcsillagászati távcsövekkel való megfigyelhetőség határát. Decembertől január közepéig kisebb látcsövekkel is látható üstökössé fejlődik, kedvező esetben akár szabad szemmel is megpillantható fényesség mellett.
Ősszel és január közepén még igen magasan lesz, azaz a legnagyobb fényessége idején Magyarországról minden derült éjszakán fel lehet majd keresni. 2008. január közepétől azonban elindul dél felé, miközben egyre halványodni fog. Földközelségét 2008. január 2-án éri el, amikor mintegy 0,25 CSE-re (Csillagászati Egység, a Nap és a Föld átlagos távolsága) lesz bolygónktól. Egyébként a 8P/Tuttle-üstököshöz kapcsolható az Ursidák meteorraj, melynek tagjai december 19. és 26. között jelentkeznek. A gyakorisági maximum december 22. körül következik be, amikor óránként akár több tucat, az üstökös által szétszórt porfelhőből származó meteort is megfigyelhetünk majd.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon