József, Bánk
1 °C
12 °C

Újabb naprendszert találtak

2007.11.07. 07:31
Az eddigi legnépesebb naprendszert találták meg amerikai csillagászok, amikor a közelmúltban sikerült felfedezniük a 41 fényévre található Cancri ötödik bolygóját.

Öt bolygóból álló naprendszert, vagyis az eddig ismert legnépesebb bolygórendszert fedeztek fel amerikai csillagászok. Keddi közlésük szerint a tőlünk 41 fényévre lévő 55 Cancri nevű csillag másik négy bolygójának a létét már korábban kimutatták, és a mostani felfedezés erősíti azt a tudományos feltevést, hogy nemcsak a mi Napunknak, hanem a a vele rokon égitesteknek is lehet fejlett bolygórendszerük.

Nagyobb

A most felfedezett bolygó tömege ugyan 45-ször nagyobb a földinél, de hasonló közelségben kering anyacsillagához, mint a Föld a Naphoz. Az 55 Cancri ötödik ismert bolygója 117 millió kilométer távolságban köröz napja körül, és 260 nap alatt tesz meg egy fordulatot, míg a Föld-Nap távolság 150 millió kilométer. Ez abból a szempontból érdekes, hogy az újonnan felfedezett bolygó elvileg az élet kialakulására alkalmas övezetben található, és anyacsillaga is szinte olyan idős és akkora tömegű, mint a mi Napunk.

A felfedezők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az újonnan felfedezett bolygó a mi Szaturnuszunkhoz hasonló gázgömb-óriás lehet, így nem valószínű, hogy valaha is kialakulhatott rajta az élet. Viszont ha van legalább egy holdja, aminek szilárd a felszíne, akkor viszont korántsem kizárt, hogy azon az égitesten legalábbis adottak a feltételek az élet megjelenéséhez. A csillagászoknak azonban még nincsenek olyan műszereik, amikkel a Naprendszeren túli bolygók esetleges holdjait is kutathatnák.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!