Vízből álló bolygót találtak

Mindössze harminc fényévnyire van tőlünk az a most felfedezett bolygó, amely vízből áll - elvileg gőznek kellene lennie, gyakorlatilag viszont jég. Legalábbis szilárd halmazállapotú, a 300 fokos felszíni hőmérséklet ellenére.

A Liege University tudósai olyan bolygót fedeztek fel, ami vízből, illetve annak Földünkön ismeretlen halmazállapotú változataiból áll. Bár jégbolygókat már korábban is találtak csillagászok (az Uránusz és a Neptunusz is nagyrészt jégből áll), ez az első alkalom, hogy a vízbolygó a csillagához közeli pályán kering.

Szinte a szomszédban

A GJ436b kódnevű bolygó átmérője 50 ezer kilométer, négyszerese a Földének (nagyjából a Neptunuszhoz mérhető), és mindössze harminc fényévre helyezkedik el tőlünk. A tudósok elsősorban a bolygó méretéből és súlyából következtettek arra, hogy vízből állhat. Ha főként hidrogén és hélium alkotná, mint a Jupiterhez vagy a Szaturnuszhoz hasonló gázóriásokat, sokkal nagyobbnak kellene lennie; ha pedig a Marshoz, a Vénuszhoz, vagy akár Földünkhöz hasonlóan fémek és szikla, jóval kisebbnek.

Két és fél napos év

A bolygó extrém közel kering a napjához, mindössze négymillió kilométerre (ez negyvened része a Föld-Nap távolságnak), és 2,6 földi nap alatt kerüli meg azt. Mivel a központi csillag a Napunknál jóval hűvösebb vörös törpe, a GJ436b felszínén a hőmérséklet nem olyan pokoli, mint azt a közelségből gondolnánk: 300 Celsius-fok körüli. Ezen a hőmérsékleten a víz természetesen gőz formájában jelenik meg, majd ahogy közeledünk a bolygó középpontja felé, úgy vesz fel az egyre növekvő nyomás hatására folyékony, majd szilárd formát - annak ellenére, hogy a hőmérséklet ezt nem indokolná.

Forró jég

"A víznek tucatnyi szilárd halmazállapota létezik a jég mellett. Nagy nyomás hatására a folyékony víznél és a jégnél is sűrűbb formát vesz fel, valahogy úgy, ahogy a szénből gyémánt lesz nagy nyomás alatt. Ha a Föld óceánjai sokkal-sokkal mélyebbek lennének, ott is megfigyelhetnénk a víznek ezeket az egzotikus halmazállapotait." - magyarázza Fréderic Pont, a csillagászok vezetője. A GJ436b tehát a szó szoros értelmében tűzforró jégből áll.

A felfedezésben jelentős szerepet játszott az év elején munkába lépett Corot tudományos műhold, aminek segítségével már több olyan bolygót találtak, amelyekről gyanítják, hogy vízből állhatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

január 1., 14:50

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Belföld
Karikó Katalin: Egyáltalán nem félek

Optimista a tudós, szerinte nyáron már a tengernél nyaralhatunk.

2020. december 30., 09:26

  • Belföld
Az egészségügyi dolgozó az Év embere

Az RTL Klub híradójának nézői választották ki a díjazottat tíz jelölt közül.

tegnap, 20:14