Pályára állt az űrturista

2002.04.25. 15:00
Csütörtökön reggel pályára állt a Szojuz, fedélzetén a dél-afrikai milliomossal. Az űrhajó a kazahsztáni Bajkonur űrállomásáról indult 8 óra 27 perckor. A "Marco Polo" nevű küldetés elsődleges célja, hogy az űrállomásra egy új Szojuzt juttassanak, mely az ISS-en mentőkabinként funkcionál, és hathavonta le kell cserélni. A csoport a régi Szojuzzal tér majd vissza a Földre.
Sikeresen pályára állították csütörtökön közép-európai idő szerint 8 óra 35 perckor a Szojuz orosz űrhajót, fedélzetén Mark Shuttleworth dél-afrikai milliomossal, a világ második űrturistájával - adta hírül az MTI. Az űrhajó, melyet egy 49 méter hosszú hordozórakéta állított pályára, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tart.

A Moszkva mellett űrrepülési irányítóközpont jelentése szerint a Szojuz TM-34 típusú űrhajó a kazahsztáni Bajkonur űrállomásáról indult 8 óra 27 perckor, nyolc perc elteltével pedig pályára állt. Fedélzetén tartózkodik Jurij Gidzenko orosz asztronauta, Roberto Vittori, az olasz légierő pilótája és a 28 éves dél-afrikai milliomos, korábbi internetes vállalkozó.

Kissé nyugtalan az utazás miatt

Mark Shuttleworth
Az indulás gond nélkül és a tervnek megfelelően történt. Az űrjármű közép-európai idő szerint várhatóan szombat délelőtt 9 óra 57 perckor érkezik meg az űrállomáshoz. A dokkolást a NASA élőben közvetíti. Shuttleworth 20 millió dollárt fizet a tíznapos űrutazáson való részvételért. Egy részét már kifizette, a teljes összeget a május 5-ei földre szállás után egyenlíti ki. Az indulás előtti este elmondta, hogy egy kissé nyugtalan az út miatt, melyről egyébként gyermekkora óta álmodozott.

A "Marco Polo" nevű küldetés elsődleges célja, hogy egy új Szojuzt juttassanak az űrállomásra. Az orosz űrhajó az ISS-en mentőkabinként funkcionál, és hathavonta le kell azt cserélni. A csoport a régi Szojuzzal tér majd vissza a Földre.

Küzdelem az AIDS ellen

Shuttleworth a második civil űrutazó az amerikai milliárdos, Dennis Tito után, aki még tavaly áprilisban járta meg a világűrt. A dél-afrikai azonban nem szeretné, hogy csupán utasként tartsák majd számon. Nyolc hónapig tréningezett a Moszkva melletti Csillagvárosban, megtanult oroszul, hogy tudjon kommunikálni az irányítóközponttal, és részt vett Houstonban a NASA egyhetes szemináriumán.

Kísérleteket is végezni fog: azt szeretné vizsgálni, hogy hogyan viselkednek a bárányok és egerek őssejtjei a súlytalanságban. Shuttleworth szerdán egy vörös szalagot, az AIDS elleni küzdelem jelképét viselte a szkafanderén, és reményének adott hangot, hogy a kutatásai "valamilyen módon" segítik a betegség elleni harcot - írta a Space.com.



  • Tippek
  • Lakáshitel