Tekla
9 °C
20 °C

Videojátékkal fogyhatnak a gyerekek

2007.02.20. 11:41
A "brit tudósok egy csoportja" kategória mai gyõztese a Liverpool John Moores University tanulmánya. Az egyetem kutatói tudományosan is bebizonyították, hogy több kalóriát égetnek azok a videojátékok, amelyek megmozgatják a játékost.

A tudósok 13 és 15 év közötti gyerekeket, öt lányt és hét fiút vizsgáltak. A kamaszoknak 15 percig kellett játszaniuk hagyományos konzoljátékokkal, illetve a Nintendo Wii mozgásérzékelõ kontrollerét kihasználó programokkal. A Nintendo új játékgépe abban erõs, amiben a többi nem: megdolgoztatja használóját. A kontrollerrel a játékos folyamatos ugrálásra, hadonászásra kényszerül, és aki próbálta már, az tudja: egy óra szórakozás a Wii Sports-szal komoly izomlázzal jár.

Fogyasztószer a Wii

A liverpooli egyetem kísérletében a hagyományos konzollal szórakozó gyerekek szíve percenként átlagosan 85-öt vert, energiafogyasztásuk pedig pihenés közben mért állapotukhoz képest 60 százalékkal nõtt. A játékost jobban megmozgató Wii-programok esetében a szívverés 130 körül alakult, az energiafogyasztás pedig 156 százalékkal emelkedett. A kutatók ebből levonták a következtetést: a több mozgást igénylõ játékok jobban fogyasztanak. Erre mondja az angol, hogy no shit, Sherlock.

a Wii kontrollere

A tanulmány azt is kiszámolja, hogy az átlagos brit játékos heti 12,2 órás játékkal töltött idejét alapul véve a Wii-vel évente akár 12 kilót is le lehet adni. A kutatást vezetõ professzor, Tim Cable ugyanakkor nem javasolja, hogy a gyerekeknek a konzoljáték legyen az egyetlen mozgási lehetõségük. "A kiegyensúlyozott fejlõdés érdekében a szülõknek bátorítaniuk kell a kültéri sportokat is" – nyilatkozta Cable a BBC-nek, ugyanakkor elismerte, hogy egy kosárpalánk valószínûleg kevésbé motiváló, mint a legújabb Zelda-játék. A professzor szerint a gyereknek az a legjobb, amikor a szabadban játszik, de ha már mindenképpen konzol elé akar görnyedni, akkor inkább Wii legyen az a játékgép. A BBC nem számolt be arról, hogy van-e bármilyen kapcsolat a liverpooli egyetem és a Nintendo között.

lelkes Donkey Conga játékosok

I like to move it, move it

A Nintendo Wii tavaly õsszel megjelent konzoljának legnagyobb újítása a kontrollere volt, amely a térbeli mozgást érzékeli. Egy Wii-re írt teniszjátékot úgy lehet irányítani, ha a kontrollert teniszütõként használva suhintunk, egy ökölvívóprogramot a levegõbe bokszolva irányíthatunk, és így tovább. Az eszköz mûködési elve nem új, gyakorlatilag régebbi kontrollerek elgondolásait tökéletesítette és általánosította. Vitathatatlan viszont, hogy a Nintendo mindig is támogatta a játékosokat megmozgató kontrollereket. A Donkey Conga sorozatot például erre a célra gyártott kongadobokkal is lehetett irányítani, a Nintendo GameCube konzolhoz pedig szobabicikliként vagy futópadként üzemelõ kontrollereket is csatlakoztathattak a játékosok.