Milyen lesz a Fideszes Budapest?

2008.10.05. 11:00

Ahogy írtuk előre, Városálom2010 címmel urbanisztikai konferenciát szervezett a Fidelitas. Mivel ez egy ifjúsági szervezet, ezt úgy kívánta fiatalossá tenni, hogy szimpatikus módon meghívott egy csomó blogot, például közlekedőset (Buszos), kreatív zsidózót (Judapest), jövőkutatót(Budapest jövője) helyi érdekekre ügyelőt (Városjáró) meg olyanokat is, akiket elsősorban az ingyen ebéd lehetősége vonzott (Urbanista). Számítottunk sok Demszkyzésre, meg "társadalmi párbeszéd szükségessége", illetve "hosszútávú koncepciók hiánya" tagmondatokra. Ehelyett teljesen élvezhető volt, viszonylag kevés pártpolitikával, sok valóban független arccal, meg Fideszes polgármesterekkel, akik ezúttal nem a sablonszöveget nyomták. Például ellenpéldaként nem csak Debrecen hangzott el rendszeresen, hanem mondjuk Szeged és Miskolc is.

Persze ennyi erővel nyugodtan meghívhattak volna pár szoci kerületvezetőt is, de azért ne legyünk telhetetlenek. A kötelező pártpolitikai panelek elmondása a szervezőnek jutott (Schneller Domonkos - budapesti Fidelitas elnöke). Nyitóbeszédében meglehetősen furának hangzott a "nyomuló tőkések" és az "ingatlancápák" emlegetése egy bazi nagy WING logó alatt - ugyanis ők is a rendezvény szponzorai voltak. Ezt követte a frakcióvezető üzenete: Tarlós István levelének első mondatára nem emlékszem, de a másodiknál már tuti elszunyókáltam, pedig egy kellemesen nagymellű nő olvasta fel.

No de a műfajából adódóan szenderítő bevezetőkön túllendülve tényleg érdekes lett az egész konferencia: jött egy csomó szakértő, meg valóban gyakorlati problémákat boncolgató polgármester. Minden különösebb kommentár vagy kritika nélkül felsoroljuk a legérdekesebb gondolatokat. Íme:

Rogán Antal (V. kerület polgármestere)
- egy sima utcaburkolat cseréjéhez 27 engedélyt kell beszerezni a kerületi önkormányzatnak

- sok lehetőségről lemaradtunk, de lehetne Budapest még Európa első e-city-je: elég elöljárunk internet és mobil kommunikáció területén, de ezt nem használja ki a város. Lehetne olyan, hogy valaki belép egy zónába és automatikusan kap egy sms-t, hogy milyen látnivalók vannak ott, vagy milyen programok lesznek arra aznap.


Schneller István (urbanista, egyetemi tanár, Budapest volt főépítésze)
- a nagy városálmok gyakran elfedik a valóságot. Budapest kulturális főváros pályázata azért is bukott el, mert a bírálók "átláttak a szitán"
- a barnamezők hasznosítás közül csak a Millenáris, a MEO és úgy-ahogy a Westend sikerült, de a kompakt város lehetőségét elszalasztottuk
- Duna-tengely. Sikeres: Graphisoft Park, Nemzeti Színház környéke, Kopaszi-gát (kár, hogy még nincs kihasználva). Ellenpélda: Marina-part. Eladott jövő: Csepel északi csücskét rendezési terv nélkül eladták
- Lakóingatlan fejlesztés. Pozitív példa: IX. kerületi rehabilitáció, negatív példa: Corvin-Szigony.
- A közterületek beszorulnak az álközterületekbe (bevásárlóközpontok)
- Józan budapesti álmok: Duna-korzó fejlesztése, a Deák téri metrómegálló felszíni épületének "eltűntetése"

Vitézy Dávid (a VEKE szóvivője)
- Hogy kerülhet többe a 3-as villamos egy megállóval való meghosszabbítása és az 1-es átvezetése a hídon, mint az M0 teljes keleti szektorának megépítése?
- Sehol a világon nem önfenntartó a tömegközlekedés. Alternatív finanszírozási forma lehet a "helyettesítő termékek" árának (parkolási és behajtási díj) növelése, ingatlanfejlesztési hozzájárulás, illetve uniós támogatásra is alkalmas projektek
- Az elmúlt 50 évben teljesen példa nélküli a Marina-part, hogy egy ekkora városrész tömegközlekedés nélkül épült meg
- Orléans-ban az új, gyepesített villamosvonalat kivezették a "prérire" is, mert tudták, hogy ott a következő évtizedben parcellázás és lakóparképítés lesz. Nálunk az új lakóparkoknak nincs megoldva a közlekedése


Urbanisztikai kerekasztal:

Miklóssy Endre (építész, író, egyetemi oktató)
- Le Corbusier: "Budapest olyan szép, hogy még az építészek sem tudják elrontani"
- Budapest átlag lakósűrűsége 27-28 fő/ha, ami egy kis dunántúli faluénak felel meg
- Angyalföldön volt jó közlekedés (M3) + terület (barnamezők), ezért fellendülhettek a fejlesztések (vö: Orléans)
- nem csak állami pénzből kellett volna felépíteni a Megyeri-hidat. Meg lehetett volna valósítani telekfelérétékelődésből is
- a rendszerváltás óta 80 sportpálya tűnt el Budapestről
- van országgyűlési képviselőnk, van kerületi is. Miért nincsen választott budapesti képviselő, aki engem képvisel?

Láng Zsolt (II. kerület polgármestere)
- lehetnének szigorúbbak az építési szabályok, de Budapesten még ezeket sem tartatják be. Máshol elképzelhetetlen, hogy egy építész eleve olyan tervet ad be, amiről tudja, hogy nem felel meg az előírásnak, de azt is tudja, hogy át fog menni (lobbi). Ha betartatnák az előírásokat rá lehetne venni az ingatlanfejlesztőket, a kicsivel költségesebb, de a város érdekeit jobban szolgáló projektekre

Eva M. Amichay (városgazdász, újságíró)
- amikor Sarkozy harminc éve polgármester lett, leállított minden projektet, mert azt mondta, hogy az első, hogy a város tiszta legyen
- ha egy külföldinek megmutatnák, hová épült a szennyvíztisztító, azt mondaná, ezek elmebetegek. Csepel közelebb van a városközponthoz, mint a Hajógyári-sziget
- Izraelben nem adnak már építési engedélyt napkollektor nélkül. A panelprogramban miért nem gondoltak az alternatív energiaforrásokra?

László Miklós (városszociológus)
- Pozsonnyal, Prágával, Varsóval, mostanában Bukaresttel vetjük össze Budapestet, pedig történelme alapján Berlinnel meg Párizzsal kellene

Ezt követte a blogger-kerekasztal Ughy Attilával (Fővárosi Közgyűlés Városképvédelmi Bizottságank elnöke) kiegészítve. Az ő legérdekesebb gondolata az volt, hogy mennyire széttagolt például a Nagykörúton belüli városmag közigazgatása, de három különböző színben vezetett kerületeket elég nehéz lenne egyesíteni. Hogy mit gondol Kambekk, a Városjáró bloggere és Papp Géza a Budapest Jövőjétől, vagy ne adj Isten szerény személyem, azt úgyis elolvashatják a blogjainkban.

Ja és voltak más blogos kerekasztalok is, szerintem az adott blogerek arról is biztos beszámolnak. Ökológia: varos.blogter.hu, buszos.blog.hu, ilovebp.blog.hu. Kultúra, szórakozás: beyondbudapest.hu, judapest.org. A rendezvényen megjelentek a varoskepp.blog.hu bloggerei is, sőt BDZSH nyert is a fotópályázaton. Gratulálunk!

(Nyitóképnek az első helyezett Láng Péter Attila fotóját loptuk le a honlapról arcátlanul. Neki is gratulálunk!)

Amúgy Kambekk megjegyezte, hogy szinte napra pontosan két évvel a választások előtt rendezték meg a konferenciát, épp úgy, mint ahogy annak idején a Szeretem Budapestet is így időzítette a megalakulását. Szerinte ezt tanítják. Úgyhogy kíváncsian várjuk, mit lépnek a szocik, hacsak nem más politikamarketing-tankönyvből tanulnak.

A zárszóban azt ígérték, hogy a Városálom2010 folytatódik. Követni fogjuk az eseményeket...