Magyar Disneyland? Esztergomban felépítik az üveghegyet, az égigérő fát és Süsü várát

2009.08.03. 09:27
31 hozzászólás
mesepark

Állítólag már az Antall-kormány idején akartak Lezsákék valami magyaros Disneyland-et építeni Lakitelken, amire Jankovich Marcell azt mondta egyszer, hogy az nem úgy megy, hogy az amerikai mesefigurákat kicserélem magyarra és kész. Valahogy úgy fogalmazott, hogy ezzel a lényeg vész el. Elsőre ez ugrott be mikor meghallottam az esztergomi Mesepark építésének hírét, de aki most nagy fikázást vár, annak csalódnia kell. Szerintem ugyanis egyáltalán nem rossz az ötlet.

mesepark

Először is azért, mert mint már írtam is egyszer, nekem a János vitézes Barlangvasút az egyik nagy kedvencem a Vidámparkban, pedig közel százéves és siralmas állapotban van. Vagyis a magyar mesék nem teljesen kibékíthetetlenek a vurstlival. Na és ott az ország legjobb játszótere, a Zöld Péter (bár a helyreállítás óta azt mondják, már nem az igazi), ami szintén magyar mesére épül. Arról nem is beszélve, hogy ennél jóval erőltetettebb közös szálra is fűztek fel már tematikus parkokat. Ruszton például működik egy nagyrészt ókori római stílusban kiépített játszópark, amit nagyon tudnak élvezni a gyerekek. Szóval valószínűleg elég nagy hőbörgés lesz körülötte, főleg, hogy így kultúra, meg úgy giccs. Döntse el mindenki maga, de azért azt senki ne felejtse el, hogy nem egy történelmi szentélyt akarnak építeni valamelyik földcsakrára, hanem egy játszóparkot. Márpedig arra szerintem zseniális lesz, tele jobbnál jobb ötletekkel: üveghegy, égig érő fa, népmesefalu, kilátó, miegymás. (Egyedül a Süsü vára nem tetszik, mert azt imádtam gyerekkoromban, főleg az ostromos rész miatt, ez meg úgy tűnik egész máshogy fog kinézni) Hogy mi lesz belőle az persze egyelőre rejtély, nem is kezdenék bele a találgatásokba, de majd meglátjuk. Addig is itt a honlap rengeteg látványtervvel és leírással. [tipp:Vikusz]

mesepark