Autópálya-körgyűrű a föld alatt. Helyenként szűkebb, mint az M0-s déli szakasza

Élelmes vállalkozó 25 ezres stadiont épített egy autópálya-pihenőre? Vagy ez egy fedett körforgalom, amit Virág elvtárs emberei építettek, ezért nincs belőle kijárat? Nem drága Hölgyeim és Uraim, ez egy japán földalatti autópálya-körgyűrű egyik lejárata.

Szerencsére a kép linkje mellé egy cikkét is megkaptam az építkezésről (melyből ugyan nem sokat értek, így csak találgatni tudom, hogy ez a csíkos pulóveres fiatalember a tervező-e vagy valami betelefonálós játékon nyert egy üzemlátogatást), valamint egy Wikipédia-szócikkét is. Ez utóbbiból tudom, hogy itt egy 11 kilométeres tokiói körgyűrű-alagútról van szó, amelynek az első szakaszát már át is adták.  (Amúgy a Japánok elég erősek alagutakban, többek közt náluk van a világ leghosszabb földalatti vasút vonala is, a több mint 53 kilométeres Seikan, aminek majd a fele ráadásul tengerfenék alatt megy.

Na de lássuk milyen is ez körgyűrű. Rövid kereséssel meglepő dolgokba botolhatunk, például ezekbe a 45 méter magas szellőzőtornyokba.

 

És egy rakás videó is kering róla. Ezen például úgy tűnik, hogy helyenként baromi szűk az egész, semmi leállósáv. Én elhiszem, hogy a japán kocsik soha nem romlanak el és balesetek sincsenek, de azért nem lehet túl jó beleragadni egy ilyenbe. 

 

Aki a budapesti alagúttervekre és álmodozásokra kíváncsi (például Moszkva tér Városliget viszonylatban), az ide kattintson!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58