Mit lehet csinálni egy híd alatt?

A Pruned blog háromrészes összeállítást (1, 2, 3) készített arról, hogy lehet kihasználni a hidak parti része, autópálya- és vasúti felüljárok alatti (olykor szó szerint) holt teret. A felsorolt példák közt van egész jó park, ahol olykor hatalmas rendezvényeket tartanak, sportpályák (bringától a fociig), földszintes egyetemi épület, vendéglő, miegymás. Londonban én is láttam tök jó focikispályákat a gyorsforgalmi felüljárók alatt. Budapesten hány ilyen területnek lehetne funkciót találni?

Természetesen vannak olyan adottságok, amelyekkel számolni kell, mindenek előtt a zajjal és azzal, hogy azért hullámzó tulipánmezőket nem lehet ilyen árnyékos területre ültetni. Viszont sok minden másra kitűnően alkalmas. Azt nem nevezem hasznosításnak, ha egy funkciótlan padot bevágnak a híd alá, mint a Lágymányosinál. Az Erzsébet-híd alatti parkoló sem biztos, hogy a legjobb funkció (bár az ugye változni fog), akkor már inkább az Árpád-úti felüljáró alatti piac.

De nem is kell ennyire a külvárosba menni példákért. Lehetne valamit kezdeni például az M3-as bevezetőjének és a Hungáriának a kereszteződésével, egy köpésre onnan a Róbert Károly körút vasúti felüljárója. De jóval beljebb is vannak olyan felüljárók, amelyek talán túl értékes területen fekszenek ahhoz, hogy csak (olykor nem is legális) parkolóként funkcionáljanak. Pl. a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál (mondjuk ott pici),vagy épp a BAH-csomópontnál. A Flóriánnál kialakított római kőtár, fürdőmúzeum, miegymás ha nem is tökéletes megoldás, de mindenesetre ötletes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58