Az MDF visszabontatná a szélmozgás útjában álló panelházakat. Frissítve. És megint frissítve

2010.01.15. 10:00

Webkettesedik a kampány: az Urbanista twitterét egyre több politikus is követi, a pártok blogokat indítanak és veszik a fáradságot, hogy sajtóközlényeket küldjenek a már működőknek. Itt az első fecske, az MDF-től. Téma légszennyezés Budapesten, amire a szokásos, rutinszerű megoldásokon túl egy elég meghökkentőt is javasol a párt: a szélcsatornák útjában álló épületek bontását ígéri!

A sajtóközleményben panelek szerepelnek, a Budapesten uralkodó szél észak-nyugati, tehát ez alighanem Békásmegyer vagy Kaszásdűlő lesz. Nem mondom, csúnya dolog sokemeletes épületeket emelni a szélfolyosókba, de azért ezt a visszabontást cseppecskét az esélytelenek nyugalmával bemondott nagy ígéretnek érzem.

Már több, mint 2000 halálos áldozatot követelt Budapesten a légszennyezés

Az elmúlt években Budapesten jelentős problémát okozott a légszennyezés egészségügyi határértéket folyamatosan meghaladó mértéke. Felmérések szerint eddig több, mint 2000 halálos áldozatot követelt a szmog és megtízszereződött az asztmások, megháromszorozódott a daganatos megbetegedések száma. A főváros vezetése pedig annak ellenére adós maradt a hatékony válaszlépésekkel, hogy pontosan tudják minden elvesztegetett hét újabb halálos áldozatokkal jár.

Az APHEIS tanulmányai már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy a PM10 koncentráció 5 µg/m3 mértéke évente 83 akut (rövid távú) és 560 krónikus (hosszú távú), míg további 20 µg/m3 mértéke évente 173 akut és 3100 krónikus többlethalálesetet okoz. A ma, január 14-én mért adatok így jelentős aggodalomra adnak okot, hiszen átlagosan 65-85 µg/m3 közötti értéket regisztráltak. Ez kifejezetten riasztó azt figyelembe véve, hogy az elmúlt időszakban Budapesten nagy mértékű csapadék esett, mely köztudottan csökkenti a légszennyezettséget, valamint a szálló por mértékét. Jól demonstrálja a lépések fontosságát, hogy a BKV sztrájk miatti megnövekedett gépkocsi forgalom okán 3-szorosára növekedett a szennyezés mértéke, tehát az összefüggések tagadhatatlanok.

Az MDF Budapesti Szervezete a következő javaslatokat teszi:

· A környezetbarát közlekedés feltételeinek javítása (új kerékpársávok létesítése, valamint a korábban létrehozottak használhatóvá tétele, kerékpár-kölcsönző rendszer kialakítása)!

· P+R parkolók létesítése annak érdekében, hogy kevesebb gépjármű érkezzen Budapest területére!

· A nyugaton elterjedt carpooling/carsharing rendszer bevezetése (pl. Kaliforniában a belső sávot csak a buszok, valamint a két utasnál többet szállító személygépkocsik használhatják)!

· Szmogriadó esetén az autó helyett a tömegközlekedést választók a forgalmi felmutatásával ingyen utazhassanak a budapesti tömegközlekedésen!

· Szerezzünk érvényt a meglévő rendeleteknek! Nem kell több roncsautó, megengedettnél magasabb ház, vagy megszüntetett zöldterület! Legalább ne rontsuk tovább a már így is rossz helyzetet!

· Több közlekedési rendőrt az utakra! A meggyőzés és tájékoztatás mellett szükség van a törvény szigorára is, hogy ne érje meg a szabályszegés!

· A változás a fejekben és szívekben kezdődik! Olyan városvezetésre van szükség, amely példát mutat, és kiszáll a terepjáróból!

· Kapjanak a szakmai és civil szervezetek nagyobb beleszólást a közügyekbe. A helyben, vagy csak az ülés előtt kiosztott városházi papírok helyett távlatos és merész tervezésre van szükség! Mert a politika önmaga képtelen a megújulásra.

· Ha kell, bontsuk vissza a szélcsatornákat elzáró paneleket / magas épületeket! Az önkormányzat elővásárlási jogával élve vásárolja fel ezeket, és a szélmozgást lassító emeleteket bontassa vissza.Tartsuk meg és bővítsük a zöldterületeket, alakítsunk ki zöldfolyosókat!

Lévai Zoltán

Budapesti Elnök

MDF

 

Frissítve: Telepi János a Panelblog bloggere a témával kapcsolatban kérdéseket küldött az MDF-nek. Lévai Zoltán, budapesti elnök meglepő gyorsasággal válaszolt itt a kommentekben.

Frissítve2.: A poszthoz Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója is küldött egy kommentet, cáfolva, hogy a fővárosnak ennyire rossz lenne a levegője.