Megújul a Nagycsarnok környéke

2010.06.14. 08:25
A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

A Központi Vásárcsarnok nagyon jól néz ki. Egy barátom mesélte, hogy egy angol ismerőse magyarázott neki valamiről hogy "az a templom a Váci utca végén", és eltartott egy darabig, míg rájött, hogy a Pecz Samu tervezte, Zsolnay-tetős, neogótikus szépségről van szó. Na most úgy néz ki, rendbe teszik a környezetét is. Nem mintha nagyon sok mindent lehetne ott tenni, hisz az egyik oldalról egy szűk utca, a másikról egy kocsilejáró határolja. A homlokzata pedig a Kiskörútra néz, amit pedig épp most pofoznak helyre metróstul.

Van viszont a háta mögött két zugocska, ami egyrészt teljesen kihasználatlan, másrészt nagyon szeretem az ehhez hasonlókat.

Budapesten van jó pár ilyen mini tér, amelyik alig nagyobb egy jó húsban levő kereszteződésnél, és ha nem lenne kitáblázva, fel sem tűnne senkinek, hogy ez most valami külön közterület. Pedig - főleg a foghíjak beépülésével - egyre fontosabb szerepet kaphatnak ezek a pici zugok. Szóval a részemről nagyon örülök hogy lesz valami abból a két térből, amelyeknek szerintem sokan a létezéséről sem tudtak.
 

A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

Mint az Építészfórum írja, a Csarnok térre egy csomó növény, egy két medencéből álló vízjáték, egy kis játszótér és  egy fém-üveg kombinációjú térplasztika kerül. Az úgynevezett Egyetem Kert elsősorban a régi, központi és az új épület közötti kapcsolatot teremti majd meg, mivel a két épület között igen nagy a gyalogos forgalom. Az átvezető sétány mellett a fák árnyékában, a gyepfelületbe helyezett padokon lehet megpihenni. A fejlesztés több ütemben fog történni, a terület adottságaiból következően több év kell a végső arculat elnyeréséhez.

Még több kép az Építészfórum cikkében.