Két gyönyörű új épület az Állatkertben. Egész gyorsan elkészült a Zsiráfház és a Bölényház, ugyanolyan klassz mint száz éve volt
Néhány napja az Állatkertben jártam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az utolsó simításokat végzik* a Kós-Zrumeczky féle Zsiráf- és zebra-, valamint a Bölény- és bivalyházon. Egyfelől marhára nem kellett volna meglepődnöm, hiszen féléve írtam, hogy a bontás/építés "a tervek szerint még az év első felében befejeződik", de sajnos nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valami ennyire gyorsan és (szinte) határidőre elkészül. Ráadásul nagyon pöpecül néznek ki, hiszen eddig csak fekete-fehérben ismerhettem a két épületet, most meg tessék, itt vannak színesben.
A lebontott Bölényházért persze továbbra is sír a szívem, de most hogy látom a régi/újat, egyre kevésbé. Fotók és ismertető alant.
Az építkezés megkezdése előtt kiadott sajtóközlemény szerint:
A boronafalas Bölényház 278 négyzetméter alapterületű épület, amelyben két szinten lesznek állattartó terek. Itt lesznek a vörös vadbivalyok, az ecsetfülű folyamidisznók és a szitatunga nevű antilopok, illetve a zebrák és a sivatagi rókák belső férőhelyei. A 438 négyzetméteres Zsiráfház főként madaraknak ad majd otthont, de kilátóterasz is tartozni fog hozzá. A két állatházhoz csatlakozó kifutórendszerben 1365 négyzetméternyi tér jut a patásoknak, 22 négyzetméternyi kifutó a sivatagi rókáknak, és a flamingók is kapnak egy új, 485 négyzetméter alapterületű kifutót. A flamingók új bemutatóhelyének előnye, hogy a jelenlegi állapottól eltérően közvetlen kapcsolat lesz a külső és a belső férőhely között, így az állatok ki- és beengedése sokkal rugalmasabban oldható meg.
A beruházás jelentős része egy olyan környezetbarát fűtési technológia kiépítése, amely a szükséges hőt a Széchenyi Fürdő termálvizéből nyeri. A Zsiráfház pincéjében kiépítendő hőközpontból később az Állatkert más állatházai is fűthetőek lesznek a termálvíz hőjével.
Az egykori épületekről a fentebb linkelt posztban olvashattok.
*Félreértések elkerülése végett, az épületeket még nem nyitották meg - legalábbis úgy két hete még keverték körülöttük a betont. Ha valakinek van frissebb infója, ne tartsa vissza.
Rovataink a Facebookon