Szexbolt nyílik a kétszáz éves ezüstműhelyben. Vajon miért illik jobban ide, mint a szintén pályázó az ötvösművészeti központ?

2010.09.14. 10:08

ÖPrandtner Háztvösművészek egy csoportja úgy döntött, hogy kibérli a VII. Kerületi Önkormányzattól a Király utca 11. bolthelyiségét. Beadták a pályázatot. Logikus lépés, hiszen a Pollack Mihály tervezte Prandtner Házban kétszáz éve is ezüstművesműhely működött, az épület domborművei máig ezt idézik. Ráadásul a téma kitűnően illett volna a Király utca új tematikájához, ugyanis - mint arról az Urbanistán is többször volt szó - szeretnének belőle egy "dizájnutcát" létrehozni. Szóval a lelkes kis csoport terve remeknek tűnt, mint a Népszabadság nem is olyan rég írta:


 

A VII. kerület volt a hazai nemesfémművesség központja, a Király utca 11. szám alatti Prandtner-ház pedig ennek mai napig megmaradt emlékhelye. Kézenfekvő lenne tehát, hogy – hasonlóan a fotóművészek „klubjához”, a Mai Manó Házhoz – ebben az épületben alakítsák ki az „ötvösművészet Mai Manó Házát”.
 
Mint a cikkből kiderül, ide tervezték az ötvösmúzeumot (amelynek anyaga már régóta gyűlik, de egyelőre nincs hol elhelyezniük), de lenne itt egy látványműhely, kiállítások, miegymás.
 
 
Az ötvösközpont ötletét számos szakmai szervezet támogatja (például a Magyar Iparművészeti Egyetem, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Ötvös Szövetség, számos iskola, a Budapesti Turisztikai Hivatal), és ha sikerül létrehozni, a fenntartást elsősorban kisebb-nagyobb szakmai cégek támogatásaiból, a központ saját bevételeiből (galéria, látványműhely, stb.), illetve pályázati pénzekből szeretnék megoldani.

Az elképzelés fontos része a ház homlokzatának felújítása, különös tekintettel a Dunajszky Lőrinc-féle domborművek helyreállítására – már amennyiben sikerül ebben a házban létrehozni a központot. Az ötletgazdák első lépéseket már megtették, felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, és az eddigi tárgyalások alapján bizakodóak – úgy tűnik, nem lehetetlen, hogy hamarosan ötvösközpont nyílik a Király utca 11-ben.
 
Nos az optimizmus korai volt, mint olvasóink jelezték, a bolthelyiséget egy "intim shop" kapta meg, hamarosan nyitnak is a Pradtner Házban. Tényleg minden prüdériát félretéve, nem értem miért pont ebben a (papíron tematikus) utcában és miért pont ebbe a házba kaptak lehetőséget. Főleg úgy, hogy a múzeum ötlete egyáltalán nem most merült fel először.

 

Természetesen megkerestem az önkormányzatot is, ám egy hét alatt nem válaszoltak a kérdéseimre.