Trolik is használhatják végre a buszsávot Zuglóban

Tulajdonképpen elég érthetetlen, hogy miért kellett eltelnie hat évnek a VEKE 2005-ös felvetése óta, hogy a Kassai térnél (vagyis a Nagy Lajos végénél) a trolik is használhassák a buszsávot. Rendben, itt nem csupán egy rendeletről, hanem felsővezetékek odébb rakásáról van szó, de ez akkor sem olyan nagy beruházás, ahhoz képest, mennyivel kényelmesebb lett a tömegközlekedés. Mint a főváros honlapján írják:

 


Nagyobb térképre váltás

Hosszú ideje húzódó probléma megoldására került sor az elmúlt napokban: a zuglói Kassai térnél található, az M3-as autópálya bevezető szakasza felett átívelő felüljárón évek óta rendelkezésre áll a buszsáv, amely a közösségi közlekedési járműveket hivatott segíteni. A buszsávot eddig az erre közlekedő 74-es és 74A trolibuszok nem használhatták, mert a felsővezetéktől nem tudtak olyan mértékében eltávolodni, hogy használhassák a tömegközlekedés számára előnyt jelentő forgalmi sávot – erre csak a buszoknak volt eddig lehetősége.

 

A BKK kezdeményezésére a BKV beruházási forrásaiból az elmúlt napok folyamán áthelyezték a középen vezetett buszsáv fölé a trolibuszok felsővezetékét, így az évek óta húzódó probléma megoldást nyert. A csekély mértékű módosítással azonban több ezer utas fontos perceket takaríthat meg, hiszen immáron a trolibuszok sem a dugóban araszolnak, hanem a várakozó autókat kikerülve, gyorsabban juttatják célba utasaikat.

 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59