A magyar otthonokban statisztikailag három szellem jelenléte a gyakori - kísértetek és anekdoták az ingatlanszakmából

2011.10.17. 07:00

Az első és a második rész után egy harmadik gyűjteményre való is összegyűlt az ingatlanszakmából származó anekdotákból. Lássuk a friss termést az általatok küldött kommentekből, sztorikból, aranyköpésekből, linkekből!

 

Velem is kizárólagos szerződést akart kötni egy ingatlanos. Én azt mondtam, rendben, de tegyünk a szerződés végére egy záradékot, hogy amennyiben 90 napon belül nem hoz vevőt, akkor kártérítést fizet, mivel engem hátráltat egy esetleges általam szerzett vevővel kötött egyezségben. A záradékot persze nem irta alá, hanem gyorsan pakolt és elment.

(Kovács Ernő - komment a Kizárólagos szerződésnél akkor is fizetnem kell az ingatlanosnak, ha én szerzem a vevőt? poszthoz)

 

Amikor még jól ment a cégemnek, szóba jött, hogy egy örökölt telken jó lenne cégszékházat építtetni.

ÉPÍTÉSZ 1: Az épületet leszarta, mint olyan - azt mondta, az nem lényeges - hanem sokkal fontosabb az, hogy milyen kapcsolatokon keresztül lehet hamarább építési, közüzemi, ilyen-olyan engedélyekhez jutni, kit kell megkenni, mennyivel, stb. Az épület meg majd megépül - az nem probléma - az engedélyek a fontosak és azt ő jutányosan el tudja intézni.

ÉPÍTÉSZ 2: 2 héten belül 3D-s tervrajzokkal állt elő - csak helikopter-leszálló nem volt a tetőn (de a helyét betervezte, hátha majd kell) - viszont földalatti teremgarázs (a 3.500 m2-es telken) az például volt. Amikor kérdeztük, hogy szerinte ez mennyibe fog kerülni, azt mondta, hogy ő művészember - az anyagiakkal a könyvelője szokott foglalkozni.

ÉPÍTÉSZ 3: Ő azt mondta (telefonon, később levélben) - hogy a terep (telek)-felmérési kiszállás náluk cca. 250 dollárnak megfelelő pénz (ezért fotókat is készítenek) - az előtervek viszont darabonként 1.000 dollárba kerülnek. A megrendelő által igényelt komolyabb módosítások darabonként cirka 300-350 dollárba fájnak. Megvalósítás (terv-megrendelés) esetén, ezek az összegek beszámításra kerülnek - különben nem visszatéritendőek.

Jaaa, még valami: a (megrendelő által kifizetett !!!) előtervek NEM hasznosíthatóak fel egy másik iroda által tervezett épülethez !!!!

(Ronald)

 

Nekem pár éve egy ingatlanügynök mutatta az egyik Budaörsi úti lakást, aminek modern, szigeteléses ablakai voltak: "Nézze, semmi sem hallatszik be az utcáról!" (Értsd, gyakorlatilag 10 méterre az ablaktól zajlott a teljes délutáni M7/M1-es csúcsforgalom.) Mondtam neki: "Persze, becsukva tényleg nem hallatszik szinte semmi. De ha szellőztetni akarok és kinyitom az ablakot, akkor mi már csak ilyen hangosan tudunk beszélni!" – az utolsó szavakat már kiabáltam. Ne, erre egy szót sem tudott mondani. ;)

(bestpixel)

 

- jó napot, érdekelne ez a telek csak kevés információ van róla.
- rendben, de nem tudok sokkal többet mint a hirdetésben van.
- csak az érdekelne a falu melyik részén van.
- nem tudom, sose jártam ott (!!!)
- belterület vagy külterület?
- fogalmam sincs.
- villany, víz van?
- fogalmam sincs.

(Norv)

 

Hirdetés szövege: a lakás egy parkra néz. Hát nem tudom hol van park a VII. ker Nefelejcs utcában, de megnézzük. Az udvari lakás nappalija eredetileg ablaktalan helyiség, aminek a szomszéd foghíj felé a tűzfalon vágtak egy illegális ablakot.

Kérdezem az ingatlanost hogy ez miért parkra néző? Azt mondja: hát ez most foghíj telek, de ha majd épül rá ház, akkor arra 10% beépíthetőség vonatkozik (itt kezdtem röhögni), tehát biztos hogy a kertjére fog nézni a lakás.

10% beépíthetőség Budapesti foghíjon? Sajnos nem amatőrnek magyarázta, így gyorsan elköszöntünk.

(Norv)

 

A végére pedig egy igazi csemege, egy lakás amit a kísértetek miatt nem lehetett eladni. Lássuk kimazsolázva a lényeget ebből a terjedelmes cikkből:

V. Gabriellát is üldözte a balszerencse, amikor a szüleitől örökölt belvárosi, előkelő, nagypolgári lakását akarta értékesíteni. Nem talált magyarázatot arra, hogy a jelentkező érdeklődők az utolsó pillanatban rendre visszaléptek. (...) Egy ismerősén keresztül jutott el Kovács „Magyar” Andráshoz, aki hosszú évek óta segít visszavezetni az itt rekedt szellemeket. Az ország „táltosa” megállapította, hogy három szellem tartózkodik a lakásban, aztán egy speciális visszaengedési szertartás levezénylésével megszabadította az ingatlant a jogtalan lakóktól. Egy héttel a visszaengedés után pedig elkelt a lakás.

A cikkben aztán maga a "szakértő" is megszólal:

"Nagyon szokványos jelenség, hogy egy lakásban szellemek is laknak. A magyar otthonokban statisztikailag három szellem jelenléte a gyakori. Húszéves tapasztalatom alapján pedig mondhatom: ez a magyarázat átlagosan sokkal inkább elfogadott, mint a földsugárzás, vagy a vízerek jelenléte. A hozzám forduló panaszosok nagy többsége szellemekről tesz bejelentést, és ezért tízszer több visszaengedést végzünk, mint mondjuk vízérmérést, amit tudományosan is igazoltak már."

Hát így van ez...

 

És persze a lényeg: jöhetnek a további ötletek, történetek, linkek kommentben vagy mailben!