Menő-e a 60-as évek magyar építészete? Dögös Makovecz-áruház és korszerű Finta-városközpont egy 40 éves filmben

2012.02.22. 13:19

A címben feltett kérdést válaszolja meg ki-ki maga. Mindenesetre az (évszám nélküli, de valószínüleg 72-73 körül forgatott) filmben bemutatott példák alapján én az igenre hajlok. Még ha nem is állta ki valamennyi épület az idők próbáját, meg ugye ez csak amolyan "best of", hiszen azért nem ez volt az általános színvonal.

A film amúgy egész objektív - úgy értve, hogy nem nyomja rá bélyegét a szocializmus iránti lelkesedés -, sőt kritika is van benne. Ugyanakkor a környezetet - amit ma már természetesnek veszünk egy épület megítélésénél - akkor még mintha nem tartották volna ennyire fontosnak.

Talán ezért lehet, hogy én még nem találkoztam olyan emberrel, aki utálta volna (a 10. percnél felbukkanó) Körszállót, pedig modern, magas, kilóg stb. Sőt én már "őszinte gyermekként" is szerettem. Miközben a következő jelentben bemutatott Duna Intercontinental, hiába néz ki lenyűgözően a filmben, tele rengeteg jó részlettel, mégis megosztja a budapesti közvéleményt. Már ha megosztásnak lehet nevezni azt, hogy 99% utálja, 1% nem. 

Persze ugyanilyen furcsa visszanézni Makovecz 72-ben átadott Bodrog Áruházát (15. perc). Kiváncsi vagyok, hogy ítélik meg ezt az épületet elvakult hívei és elvakult gyűlölői. Vagy hogy ítélnék meg, ha levennénk a hangot, és nem tudnák, ki volt az építész?

Mindenestre akár szeretitek, akár nem a bemutatott alkotásokat, a filmet végignézni mindenképpen tanulságos. A második része Salgótarján és Pécs példáin mutatja be a várostervezést és a házgyári épületeket.

A filmre amúgy az E-építés filmarchívumában akadtam, ahol vagy 400 Youtube-ra feltöltött archív videó közül lehet válogatni. (Tipp: Smiló Dávid - kösz!)