Herminamező vagy Belváros? Melyiket szereted jobban? Szavazz az Urbanista Városnegyed-bajnokságán!

2012.08.15. 17:12

Szavazhatsz lájkkal a képekre kattintva is!

Szeretettel köszöntöm a szurkolókat, a Városnegyed-bajnokság harmadik mérkőzésén. A verseny célja: megtalálni főváros legszerethetőbb lakókörzetét. Az első szakaszban összeszedtük a 16 indulót, melyek zömét Ti, olvasók ajánlottátok. A következőkben pedig – akár egy focibajnokságban – összecsapnak a csapatok. Minden versenyzőre egy-egy hétig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon. Kedves hallgatók, most kaptuk a hírt, hogy Lipótváros kiesett a játékból, és megvan az első nyolcaddöntősünk: Észak-Kelenföld! Az Újlipótváros - Budavár mérkőzés viszont ezekben a percekben is zajlik,

A sors úgy hozta, hogy ma először két pesti versenyző mérkőzik meg: BELVÁROS és HERMINAMEZŐ. A pontos határokat itt találjátok.

Ha érdekel a hátterük is, olvasd el a rövid összefoglalót és szavazz! (Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)

Mit írt róluk az Urbanista?

A Belvárosról ezt, a Herminamezőről pedig ezt.

Úgy gondoltam megkíméllek benneteket a szöveges ismertetőktől és fáradságos munkával felcímkéztem minden posztot, amit találtam az elmúlt négy évből - ezeket találjátok a két fenti linken. Akit általános ismertető érdekel, olvassa el az Otthontérkép összefoglalóit, de érdemes böngészni az ittlakunk.hu V. kerületi és XIV. kerületi oldalait is!

Ingatlanárak

Belváros

Az Otthontérkép egy egységként kezeli Belváros-Lipótvárost (vagyis a Lipótvárosnál leírtakat ismételhetjük). Az V. kerületre 380 ezres kínálati négyzetméterárat jelez, miközben az értékesítési ár 343 ezer körüli. Vagyis erősen túlárazott a valódi kereslethez képest. A lakásárak több mint egymilliót zuhantak az elmúlt évben a kerületben (24,4-ről 23,3-ra). (Arról korábban az Urbanistán is szó esett, hogy Budapest legmagasabb négyzetméteráron hirdetett lakásai a Vörösmarty téren és a Dorottya utcában voltak). Bérleti árak és további részletek az Otthontérképen.

Herminamező

Az Otthontérkép szerint a(z Istvánmezővel egyesített) Herminamezőn 269 ezer forintos négyzetméteráron vehetünk lakást, amelyeket átlag 285 ezer forint/nm-ért kínálnak. Az átlag lakásárak az elmúlt egy évben enyhén emelkedtek (14-ről, 14,2-re). Érdekes módon Zugló más környékeinek értéke csökkent: a Kacsoh Pongrác úti lakótelep 2006 óta mindig drágább volt Herminamezőnél, ám ez a sorrend idén megcserélődött. Bérleti árak és további részletek az Otthontérképen.

További mutatók az Otthontérképen


Miként azt Lipótvárosnál már leírtuk, Belváros-Lipótvárosban a garázsárak 3,2 milliótól kezdődnek (!), a parkolási díj pedig 400 Ft/óra (de elég sok a tiltott övezet). Az egész XIV. kerületben 1,2-17 körül alakul a garázsok ára, parkolási díj pedig nincs.

A lakásbetörési statisztikákat tekintve az V. kerület alulmúlja minden szomszédját, míg Zugló a legbiztonságosabb Pesten ebből a szempontból (Újpest mellett). A gépkocsilopások száma a XIV. kerületben átlagos (3/5), az V. kerületben az átlagnál magasabb (4/5).

Forrás: Otthontérkép

Az Otthontérképen világosan látszik, hogy a zöld XIV. kerület már csak legenda. Herminamező Zugló legzöldebb része, az egyetlen területe, amelyen még több a zöldfelület mint a Belvárosban, de például Belső-Ferencvárossal vagy Középső-Józsefvárossal szemben már alul marad!

Forrás: Otthontérkép

És most szavazzatok! Melyik szimpatikusabb, melyiket szeretitek jobban?

Ha már most tudod, kire szavazol, kattints ide és nyomj egy lájkot Belváros vagy Herminamező képének. Persze akár mindkettőre is szavazhatsz, ha egyformán szereted őket. Kérlek, ne a képeket értékeld, azok most csak illusztrációk.