Kiadó irodának egy gyönyörű neoromán templom a Rákóczi úton. Igen, azon a Rákóczi úton és tényleg templom

2012.08.24. 10:12

Van a Rákóczi úton egy neromán/romantikus templomocska, amit elég kevesen ismernek. Nem csoda, egy háztömb zárja be, mint az a fenti Google Maps-os képen is látható. Az utcáról csak annyi tűnik fel a járókelőnek (már akinek feltűnik), hogy egy egész saroknyi hosszon egységes a homlokzat. Amint az a műemlékem.hu oldalon látható:

41116_20100104_12380420[1].jpg

Nem volt azonban ez mindig így. A Rákóczi úti szlovák evangélikus templom - merthogy az volt egykor a háztömb belsejében rejlő épület - egy 1863-as metszeten még így mutatott:

templom2%5B1%5D

A Diescher József tervezte neoromán templomot tíz évig építették, az építkezések során az egyházközösség súlyosan eladósodott, így az épületegyüttest körülvevő telken bérházat emeltek (Luther-ház), hogy annak bevételéből tartsák fenn a templomot, amely így az utcaképből eltűnt. A 20. században a közösség elveszítette híveit, a templomépületet 1965-ben államosították.

 

 - írja Zsámboki Miklós remek cikkében a hg.hu-n ahonnan a két archív kép is való, és amit érdemes elolvasnia mindenkinek, mert tele van izgalmas sztorikkal a budapesti szlovákok történetével kapcsolatban.

templom1[1].jpg

Itt még csak földszintes üzletsorok takarják. Kép: szlovak.lutheran.hu via: hg.hu

Vagyis a háztömb belsejébe zárt épületet államosították, azóta pedig a templom kallódik. Volt már Tudomány és technika háza, meg kaszinó is, aztán sporttemplomra "keresztelték" (hogy az év legcsavarosabb képzavarával éljek) és keleti harcművészek költöztek bele. Aztán a tevékenységük egyre inkább elmozdult a jövedelmezőbb pilates, fitness és társaik irányába.

És hogy miért aktuális ma mindez az Urbanistán?

Mert a templom - s az azt körülvevő tömb jó része - ismét az ingatlanpiacra került!

BMVi%5B1%5D