Szuper dögös panellakás. Tegyük láthatóvá a betonfelületeket!

2013.02.20. 10:49

Fotó (új):  Barbay Csaba

Egyáltalán nem mai darab Csap Viktor panellakás-rekonstrukciója, először 2009-ben publikálták. Ám Sadia most osztotta meg velem, nekem új volt és beleszerettem. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem terjedt el jobban a házgyári lakásokban a látszóbeton használata. Ez az az elem, aminek most nagy divatja van, s ha valami, hát ez adott a panelekben. Olyan megoldás, amire sokan csorgatják nyálukat dizájnblogokat/-magazinokat nézegetve, pedig nem elérhetetlen álomról van szó.

Természetesen nem minden felületnél megvalósítható (hiszen a panelelemekre nem véletlenül kerülnek hang- és hőszigetelő elemek), de belső válaszfalaknál vagy - mint itt - a mennyezetnél megoldható. 

Persze egy itt látható átalakítás (például az erkélyre nyíló falelem helyettesítése tolható üvegajtóval, amihez ha jól látom a radiátort is áttelepítették) egész egyszerűen nem gazdaságos. A panel nem igazán befektetésálló. Ahogy valaki megjegyzi a kommentek közt: mindent le lehet cserélni a lakásban, csak a kilátást nem (és akkor itt még nem is olyan rossz az).

Ugyanakkor jól példázza a projekt, hogy nem szabad beletörődni a "megváltoztathatatlanba", és egy csomó ötletes elemet fel lehet használni az itt bemutatott modellből. Meg aztán kitudja. Van, akinek többet ér annál a lakása, mint amennyi a piaci értéke. Azt a különbözetet pedig, ami a két érték között van, akár rá is költheti... (És akkor már inkább így, mint a korábban bemutatott "luxuspanel-példák" szerint)

Még több fotó az eredeti és a felújított lakásról Csap Viktor portfóliójában.

Fotó: Barbay Csaba, styling: Hortobágyi Kata

Fotó: Székely Péter