Karinthy Frigyes: Hónapos szoba

2013.02.24. 08:00
2 hozzászólás

apro1912-pestinaplo2[1].jpg

Hirdetés az 1912-es Pesti Naplóból (forrás: Volt egyszer...)

Szoktam kérem élcelődni az "ingatlanosirodalommal", hogy milyen mókás dolgok születnek a hirdetésekben, pedig a témának valódi irodalma is van. A rémesebbnél rémesebb albérletsztorik után olyan ismerősnek tűnt egy-egy karakter. Felcsaptam hát egyik kedvenc írom, Karinthy Frigyes 1912-ben megjelent Görbe tükör kötetét és kikerestem a Hónapos szoba című zseniális humoreszket. Szinte látom magam előtt a szereplőket, akiken meg sem látszik az eltelt száz év, akár ma is játszódhatna a párbeszéd:

HÓNAPOS SZOBA

- Alászolgája.

- Jó napot.

- Kérem, itt kiadó az a különbejáratú utcai szoba?

- Igen. Erre tessék.

- Erre... igen, azaz, pardon... de hiszen ez egy konyha.

- Hát persze hogy konyha. De nem ez az. Itt, mellette...

- Igen, de... bocsánatot kérek, lent az volt, hogy különbejárat.

- Hát ez nem különbejárat?

- A konyhán keresztül?

- Mi az, hogy a konyhán keresztül? Különbejárat, az különbejárat. A szobának külön ajtaja van bejárásra. Ezen az ajtón be lehet járni. Külön ajtó, külön arra a célra, hogy az ember az ajtón keresztül a szobába bemenjen.

- Na igen, igen... hát az mindenesetre nagy előny, hogy az ajtó külön erre a célra van itt. Mert például, ugye, hány olyan hely van, ahol az ajtót mindenféle más célokra is használják, teszem föl sikálnak vele, vagy beletörülköznek, vagy ebédelnek rajta, ugye?

- Hát bizony, kérem, manapság, mikor minden olyan drága.

- Vagy, ugyebár, nagyságos asszonyság, hány olyan szoba van, aminek egyáltalában nincs ajtaja.

- Bizony, kérem, ez a nagy drágaság.

- Például itt van mindjárt a koporsó!

- Újságírónak tetszik lenni?

- Miért, mert ilyen elmés vagyok?

- Nem, kérem, hanem mert zenésznek nem adom ki a szobát, mert az nem lehet.

- Jó, hiszen még nem is néztem meg. Bocsánatot kérek - merre van itt az ablak?

- Tessék, kérem... ott van fönt, mind a kettő...

- Pardon... nem látom... kicsit rossz a szemem...

- Ott fent.

- Igen, már látom. De akkor viszont hol van a kályhalyuk, mert én azt hittem...

- Nem kell ide, kérem, kályha, ebbe a szobába. Olyan meleg van itt, kérem, a konyhától, egész télen, ahogy csak tetszik. Kérem, ez a drágaság...

- Igen, igen. De - bocsánatot kérek - bizonyosan az utcára nyílik az a két, hm - - ablak?

- Kérem, ha én mondom az úrnak. Tessék nyugodtan lenni. Az úr nem életbiztosításnál van?

- Miért?

- Mert lakott itt, kérem, egy az életbiztosítótól, olyannak nem adom többet a szobát.

- Ne tessék aggódni. Nem vagyok az. Hát akkor... mi az, ennek a szobának kettős ajtaja van? Ez itt a második ajtó?

- Nem, kérem, ez a fal.

- Mármint a szembe levő fal?

- Igen. Nem járnak az úrhoz nők? Mert azt, kérem, nálam nem lehet...

- Ó, ne tessék aggódni... Van ugyan egy menyasszonyom, de ez esetben természetesen felbontom az eljegyzést.

- Na igen, kérem, mert azt nálam nem lehet. Ez itt az ágy. Szép rézágy.

- Ó, egészen mindegy. Úgyse lehet látni. Csak bele lehessen feküdni.

- Ebbe lehet. Mikor szokott hazajárni az úr?

- Miért?

- Mert nálam tíz után nem lehet hazajárni, mert mi kilenckor lefekszünk, és nem nyitom ki az ajtót senki kedvéért, még a római pápának se, ha én egyszer alszom, kérem szépen, mert vannak, kérem, olyan ronda népek, akik tíz után jönnek, és beledöglenek nekem ruhástul az ágyamba, a disznók, hát azért mondom, kérem, nálam azt nem lehet.

- Kérem... kérem szépen... Van itt szekrény?

- Szülei élnek az úrnak?

- Még élnek... de ha nem lehet, esetleg megölöm őket... Van szekrény?

- Nem beteg az úr?

- Egészségi bizonyítványt fogok hozni... Van szekrény?

- Hát, kérem, tessék megmondani, ki tetszik venni, vagy nem.

- Mennyibe kerül?

- Kérem, nem mennyibe kerül, hanem ki tetszik venni, vagy nem. Kérem, én nem arra vagyok itt.

- Ó, igen... tudom... azonnal... csak leszaladok a pénzemért... letettem ide a kapu előtt... itt vár lent... egy perc alatt itt vagyok...

- Nyolcvan koronát tessék hozni. És tessék sietni, mert minden percben száznak is kiadhatom.