Jobb-e vagy rosszabb-e az új Ferenciek tere terv a réginél, esetleg nincs is olyan nagy különbség a kettő közt? - vendégposzt

2013.03.27. 11:21
Forrás: bkk.hu

 

Már a hétfő rádiófelvételen is állandó téma volt a Sadia által felfedezett új látványterv a Ferenciek tere átalakításáról, melyet aztán végigrágtak a Budapest-bloggerek, majd végül az Index is felfigyelt rá. Már igazán illett volna nekem is alakítanom róla valamit, de csak nem került rá sor. Nagy szerencsémre megtette helyettem Kéméndi Zsolt, végzős tájépítész, aki az alábbi kerek összefoglalót küldte el az Urbanistának.

 

Ferenciek tere - Pro-kontra

 

Tavaly decemberben megkezdődött a Budapest Új Főutcája program második üteme a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítésével. Modern látványterveket elemezhettünk, hogyan is fog kinézni a főváros nem igazán a legszebb állapotú, de annál fontosabb közlekedési csomópontja. A napokban átszabták a látványterveket, nézzük milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a változás.

Forrás: bkk.hu

A "régi"

A korábbi terveken az Astoria irányába közlekedő autóbuszok a 2x2 forgalmi sáv között, középen kaptak volna helyet, ezáltal a viszonylag széles megállóhely is ide került volna. A Kossuth Lajos utcán kialakításra került volna három új gyalogátkelőhely, ezek közül egy-egy a szigetszerű buszmegálló két végén. Az új látványtervek és Zajka Szilvia, az V. kerület sajtóreferensének magyarázata alapján a fentiekből mindössze egy gyalogátkelőhely fog megvalósulni, méghozzá a Duna - és a Petőfi Sándor utca vonalában. A szigetszerű buszmegálló és a középen vezetett buszsáv előfutára lett volna a későbbiekben egészen a Keleti-pályaudvarig megvalósuló Rákóczi-Kossuth tengely átépítésének. Mivel ezek a területek már a főváros és a BKK illetőségében vannak, Lipótvárosnak pedig nem tudtak garanciát adni a befejezésre, ezért a kivitelezés az eredetileg engedélyezett terv szerint folytatódik.

A kívül maradó buszsáv előnye, hogy a busznak nem kell beküzdenie magát középre a budai oldalon, majd a Ferenciek terén vissza a külső sávba. A tömegközlekedőknek nem kell átkelni az úton a megálló szigetszerű elhelyezése miatt, csupán ennél az egy megállónál. Az autósok számára fontos változás, hogy a korábbi aluljáró elbontása miatt megszűnik a sáveltolás, így viszonylag egyenesen vezet át az út a Ferenciek terén.

Az új

Mivel az előnyöket általában hátrányok kísérik, nézzük azokat is:

A tér ilyen formában átépítésével eldőlt, hogy a közeljövőben nem valósul meg a belvárosi autópálya visszaminősítése, a forgalmi sávok kerékpár- és zöldsávokra, gyalogos felületekre váltása. A Klotild-palota tér felé néző oldalát összekötő gyalogátkelőhely sajnos nem épül meg. A téren - annak ellenére, hogy jelentős a gyalogosforgalom abban az irányban is, ezáltal igényelné a szintbeni átkötést - a mai aluljáró megmarad, de legalább felújításra kerül. Az eddig sem túl sok zöldből nem lett több, a tér két oldalán lesz fásítás, illetve a Duna utcában valami megtöri majd a burkolat rendjét. Természetesen ez nem meglepő, hiszen a felújítás inkább nevezhető a forgalmi helyzet konzervatív rendezésének, mint innovatív, merész és kreatív elemeket felvonultató mintaprojektnek.

Bár egy beruházás sosem adhat választ minden kérdésre, sosem lehet mindenkinek elég jó, örüljünk, hogy a Ferenciek tere is korszerűsödik kicsit. Talán kevésbé lesz koszos, zsúfolt és méltó átvezetést nyújt majd a belváros északi és déli felét elválasztó - továbbra is megmaradó - Kossuth Lajos "autópályán"...

A látványtervek forrása: 1. kép2. kép.

Frissítve: a poszt megjelenése után nem sokkal kiderült, még nem dőlt el véglegesen semmi. A BKK szeretné, ha középen maradna a buszsáv és bízik benne, hogy az V. kerület is rávehető erre. Részletek itt.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!

  • Vennék
  • Bankszámla