Ma is szedi áldozatait a szellembuszmegálló: évek óta nem működik, hetekkel ezelőtt eltüntették, de ma is büntetnek a helyén

2013.04.22. 09:03

megalloboszi.jpg

A fenti kép elsőre akár az Indafotó szégyenfalgyűjteményében is szerepelhetne, ahol a legbunkóbb módon parkoló autósokat gyűjtik. Ám erről szó sincs. Ez ugyanis a látszattal ellentétben nem egy buszmegálló.

A képet Király Márta küldte az ittlakunk.hu oldalra, és egy furcsa jelenséget ábrázol: busz már évek óta nem áll meg itt a XII. kerületi Böszörményi úton, az autósok pedig teljesen logikusan visszafoglalták az út szélét. Persze a tábla az tábla, szóval aki itt áll meg az szabályt sért. Szóltak hát, hopgy el kellene tüntetni. A fotó megjelenése után példás gyorsasággal intézkedett a BKK: a megállót felszámolta. A történet azonban itt még nem ért véget.

Városjáró ugyanis arra figyelmeztetett az ittlakunk.hu XII. kerületi Facebook-oldalán, hogy:

 

"Az évek óta használaton kívüli Böszörményi úti buszmegállót a BKK forgalomtechnika múlt héten, időközben felszámolta. Ettől függetlenül a korábban kirótt bírságoktól jelenleg nem tudnak/akarnak eltekinteni a Fővárosi közterület-felügyeletesek - noha azokat bevallottan a bevételmaximalizálás miatt rótták ki az autósokra. Jelenleg több panaszbeadvány is fut a szemellenzős bírságolás kapcsán"

 

FRISSÍTVE: A témában Váczi János, XII. kerületi alpolgármester levelet írt a fővárosnak, mely itt olvasható (pdf). A témával pedig a kerületi újság is foglalkozott (pdf), amit szintén elküldött nekem Hegyvidék önkormányzata. Ha esetleg valaki arra jár, mesélje már el, most épp mi a helyzet. Mert ha még mindig kinn van a tábla, akkor (ahogy írtam is a posztban) bizony teljesen joggal büntetik az ott parkoló autósokat.

FRISSÍTVE 2.: Városjáró küldött egy képet, amin látszik: a megállónak nyoma sincs már.


Vagyis nem lehet a kinn felejtett busztáblára sem hivatkozni a büntetésnél, legfeljebb a szintén indokolatlanná vált (és jóval nehezebben észrevehető) sárga csík miatt. Kíváncsian várom a további fejleményeket.

FRISSÍTVE 3.: Az Urbanista történetének legtöbbször update-elt bejegyzéséhez a Budapesti Közlekedési Központ is elküldte tájékoztatását, mely alább olvasható:

 

"A tömegközlekedést akadályozó járművek elszállítását 2013-ban kezdte meg a BKK. Ennek során többször szállítottak el a XII. Böszörményi út 12. és az Alkotás utca 21. szám előtt lévő villamospótló-busz megállójában szabálytalanul várakozó járműveket. Az elszállításokról készült jegyzőkönyveket, napi jelentéseket a BKK Közút minden esetben megvizsgálja és keresi a lehetőségeket a forgalmi rend olyan módosítására, melyben a járművezetők hibájának, szabályszegésének minimális a lehetősége.

 

A felülvizsgálat alapján a fenti megállóhelyeket áthelyeztettük úgy, hogy azok a parkolóhelyek számát ne csökkentsék, hanem egyébként is a megállási tilalom hatálya alatt álló útszakaszra kerüljenek. Az új helyeken a villamosok pótlása esetén megálló pótlóbuszok a közúti forgalmat ugyan kis mértékben akadályozzák, de a villamos megállóhelyek peronszigetéhez jelentősen közelebb kerültek."