Friss kommentek

Gyönyörű századfordulós nyaralót árulnak a Balaton partján

2014. december 31., 15:35 Módosítva: 2015.01.01 00:43
86
8 hozzászólás

Az újévi maszlag átugrásával egyből elolvashatja a posztot!

Az újévi maszlagra meg azért van szükség, mert látszólag semmi nem indokolja, hogy egy klassz védett balatoni nyaralót posztoljak szilveszterkor, ha csak nem akarom elsütni azt a jól bevált, ám pocsék szerkesztői poént, hogy ugye mennyivel jobb lenne napozni most a tóparton, mint fagyoskodni a télben - de nem akarom.

Viszont az a helyzet, hogy az elmúlt évben sok minden változott az Urbanistával. Bebútorozott a blog az Indexhez, ezzel párhuzamosan hat év után egyszemélyesből többszemélyessé vált. Elsősorban új állandó bloggerünknek, Dobó Gézának köszönhetően sokkal több a jó poszt, de a BPXV blogot jegyző Palotabarát, az indexes Halmos Máté és Mikola Bálint is írt egy csomó klasszat.

Én viszont sajnos nem sokat változtam, még mindig heteket vagyok képes ülni egy-egy témán. Úgyhogy most - ahogy azt már oly sokszor megtettem - megfogadom, hogy megjavulok, és mindent szépen kiposztolok iziben.

Persze nem fogok, de hogy azért legyen valami foganatja, ki is posztolom gyorsan Geri tippjét, amit vagy három hete küldött. BUÉK!

(Oké, van benne egy olyan hátsó indok is, hogy egy klassz hirdetést százszor egyszerűbb kitolni, mint írni egy nagy összefoglaló elemzést az évről, de erre most ne is gondoljunk.)

Tovább

Íme a tapogatható Országház

2014. december 29., 16:59 Módosítva: 2014.12.29 17:02
155

2014-12-19 10.06.59  

Igazából még karácsony előtt fényképeztem a Kossuth téren, mikor arra jártam, de csak most jutottam oda, hogy ki is posztoljam. Különösen szeretem az ilyeneket. Nem csak azért, mert jó látni, hogy gondolnak azokra, akik nem látják az épületet, hanem mert az ilyen tapogatható maketteket minden gyerek szereti. A lányomnak például az egész Mátyás templomból a legizgalmasabb az előtte álló kicsinyített mása volt.

Mostantól az Országháznak is van ilyenje. Vagyis az egész Kossuth térnek, szobrostól, virágágyásostól. 

Hogyan rövidítsük a Szent II. János Pál pápa teret? Vannak tippjeink

2014. december 29., 12:56 Módosítva: 2014.12.30 11:30
371
154 hozzászólás

Pompás kérdést küldött Barna az Urbanistának, amit egyből meg is válaszolt, de azért gondolkozzunk csak el mi is a feleleten:

Most fogok a II. János Pál pápa térhez költözni, és bár nagy tisztelője vagyok II. János Pál pápának, ilyen hosszú nevet nem hiszem hogy napi szinten ki fogok mondani. Érdeklődni szeretnék, hogy az Urbanista bolg tud-e olyan rövid névről, amely elterjedt már a térről a pesti nyelvben, mint például a Kalef a Széll Kálmán térről? Ha nem, akkor mi lenne jó név? Hívja valaki esetleg Jádáros-nak? :)

Tovább

Akik egy kis ravaszsággal az ötvenes években is templomtornyot tudtak építeni

2014. december 24., 13:46 Módosítva: 2015.01.01 18:37
97
3 hozzászólás
baross borito

Megjelent Budapest egyik apró városrészének, a XXII. kerületi Baross Gábor-telepnek az első önálló helytörténeti monográfiája.

Szerzője Bayer Árpád fiatal történész, aki a BarosssBlogban dokumentálta nem csak a telep történetének eseményeit, de a könyv megszületésének stációit is.

Társszerzője és segítője a munkában a 94(!) esztendős Pelikán Imre, aki nem csak közismert lokálpatrióta, de számos emlék, forrás gyűjtője és őrzője, valamint Felker Győző, aki még halála előtt tette hozzá a maga ismereteit a Pelikán-féle gyűjtéshez.

Tovább

Így épült a legklasszabb budapesti köztér. Fényképalbum a Kossuth tér átalakításáról

2014. december 23., 13:51 Módosítva: 2014.12.24 13:59
122
9 hozzászólás
16032598472 4983427311 b

Közelednek az ünnepek, a kiadók az utolsó  karácsony előtti-előtti pillantban piacra dobnak egy csomó könyvet, amik azután az utolsó előtti pillanatban eljutnak hozzám, hogy az utolsó pillanatban írjak is róluk.

A Tér-képek című könyv igazán különleges ebben a dömpingben: szinte minden fotóját és történetét ismertem már előre, mégis nagyon-nagyon vártam a megjelenését.

Wachsler Tamásnak, a Steindl Imre Program vezetőjének fényképalbumáról van szó.

Tovább

Na ilyen épületek Nyugat-Európában nincsenek!

2014. december 22., 08:47 Módosítva: 2014.12.23 13:04
118
4 hozzászólás
boritó

Lehet-e bizarrabb ajándékot adni az egyik legfontosabb keresztény ünnepre, mint egy oszmán hódoltság dzsámijait és minaretjeit bemutató könyvet. Biztos.

De biztos az is, hogy én nagyon örültem volna, ha most karácsonyra az Oszmán–Török építészet Magyarországon című könyvet kapom.

De megkaptam már karácsony előtt, így most elmesélhetem, miért is tetszett.

Tovább

Tegnap írtunk egy csalásgyanús reklámhálóról, mára eltűnt

2014. december 19., 17:10 Módosítva: 2014.12.20 13:59
92
17 hozzászólás
Ablak a múltba, ugyanaz az épület tegnap és ma
Ablak a múltba, ugyanaz az épület tegnap és ma
Fotó: Urbanista

The power of blog

Tegnap számoltunk be arról, hogy egy olvasónk törvénytelennek tűnő, valóságos felújítás nélkül hosszú hónapokra kihelyezett építési reklámhálót gyanít a Podmaniczky utca 1-3-as épületen. 

Tovább

Karácsonyfa raklapokból

2014. december 19., 08:36 Módosítva: 2014.12.19 08:36
14
3 hozzászólás
skelin bozic-281112111
Fotó: Berislava Picek / Cropix

Hirtelen elképzelni sem tudnék ennél indusztriál-hipszterebb "karácsonyfát". Hozzávalók: raklapok, faágak, vízbázisú fehér fafesték, drótkefe a felület megtisztításához, ecset, vagy teddy henger a festéshez, fűrész.

Tovább

Mégis dübörög a reklámháló-trükközés?

2014. december 18., 11:35 Módosítva: 2014.12.19 00:34
47
11 hozzászólás
A kamugyanús, Podmaniczky utca 1-3 épület homlokzatát fedő építési reklámháló
A kamugyanús, Podmaniczky utca 1-3 épület homlokzatát fedő építési reklámháló
Fotó: Urbanista-olvasói

A nyáron megjelent, Dübörög az építési reklámháló-maffia című posztunkban foglalkoztunk azzal, hogy a budapesti belváros frekventált helyein csak azért reklámhálóznak be épületeket látszat-homlokzatfelújítást színlelve, hogy valójában kedvező hirdetési felülethez jussanak, törvénytelenül.

Majd megkerestek minket az egyik kifogásolt – a Károly körút 23. szám alatti felújítást végző reklámhálós cég, a Horizont Reklám Szerviz Kft. vezetői – és az iratok bemutatásával cáfolták, hogy kamuznának reklámháló ügyben. Ők valóban felújítanak és a határidőket is betartják.

Tovább

Bosnyák téri macskaköves ablak a múltra

2014. december 17., 11:19 Módosítva: 2014.12.17 18:00
88
38 hozzászólás

Kerényi "Ablakamúltra" Zoltánnak úgy tűnik annyira jól rááll a szeme a jelen és a múlt vizuális ötvözésére  – mindezt honlapján megcsodálhatjuk, amint a jelenkori képekbe illeszti az azonos helyszínen készült régi fotókat –, hogy kiszúrta a Bosnyák téren a macskaköves zebrát és a szintén makadám útfoltot.

Tovább

A neoreneszánsz nem egy langyos lábvíz. Kritika az új Ybl-könyvről Terence Hill-lel és a konyhai mérlegünkkel

2014. december 17., 08:57 Módosítva: 2014.12.17 21:28
59

Ami miatt igazán jó az Ybl összes című könyv, az az, hogy a végére egészen megszerettem Ybl Miklóst. Nem mintha előtte bajom lett volna vele vagy a neoreneszánsszal, csak nekem olyan volt mindig ez a stílus, mint a „kellemes karácsony” kifejezés. Mert kellemes ugye nem a karácsony, hanem egy jó lábvíz. Olyan kis langyos, amiben el lehet lenni, és nem is érzi magát rosszul az ember, csak nem hagy mély nyomot benne. Más kérdés, hogy Pestnek pont attól van hangulata, hogy nem az összes háza egyéniség, hanem van egy színvonalas, de nem hivalkodó alapanyaga, de ebbe most ne menjünk bele.

Szóval nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és akkor most bővebben is elmondom, miért.

Tovább

Ismét mobilszaunázhatunk a Duna-parton

2014. december 16., 20:11 Módosítva: 2014.12.16 20:11
92
2 hozzászólás
kacsa
Fotó: VaLyo

Átalakított reptéri buszban szaunázni a Lánchíd mellett? Miért is ne! A VaLyo csoport szervezett már egy ilyen kalandot az elmúlt tél végén, és most megismétlik.  

Tovább

Zeusz-freskó, aranyfugás mozaik és japán szoba egyetlen Magdolna utcai lakásban

2014. december 16., 08:51 Módosítva: 2014.12.16 16:41
22
6 hozzászólás
FotorCreated.png
Tovább

Állítólag Belbudán is pörög az ingatlanpiac

2014. december 15., 20:36 Módosítva: 2014.12.15 20:36
22
1 hozzászólás
Értékesítési árak Belbudán: ennyiért kelnek el az ingatlanok valójában. Kattints a képre a részletekért!
Értékesítési árak Belbudán: ennyiért kelnek el az ingatlanok valójában. Kattints a képre a részletekért!

Ismét kiadott egy piacelemzést a Balla Ingatlanok, ezúttal Belbudáról. Én mondjuk olyan ingatlanos szakértést még nem olvastam, hogyaszongya

most sajnos eléggé döglődik a piac, jobb ha nem keres lakást, eladni meg aztán végképp ne is próbálkozzon,

szóval mindig fenntartásokkal kezelem az ilyen közleményeket, de azért vannak benne érdekes meglátások. Szokás szerint kiemeltem a lényeget pontokba szedve, kigyomlálva a közleményből a sallangot, meg a "tette hozzá XY vezetője" összekötő fordulatokat. Na akkor tehát a lényeg:

Tovább

Star Wars Budapesten

2014. december 15., 10:09 Módosítva: 2014.12.15 10:11
168

Kissé megkésett feldolgozása az év trailerének, de így is nagyokat mosolyogtam közben. Azt hiszem a Duna feletti légiparádé a legerősebb rész, de a Vajdahunyadvára is nagyon tetszik! [via GJH]

Tematikus magyar játszótér épült Barcelonában

2014. december 15., 08:53 Módosítva: 2014.12.15 14:32
536
3 hozzászólás

Magyar játszótér épült Barcelonában. Mi sem természetesebb, hogy odarepültünk és megnéztük. 

Na jó, persze nem egészen így volt, mert akármekkora Kő Boldizsár-rajongó is vagyok, azért nem utaznék Európa másik felébe, megnézni a legújabb félkész alkotását. Viszont a repjegyünk már nyáron megvolt, s azért épp mostanra, mert ugye így decemberben a legkevésbé élhetetlen a város. 

S ha már ott voltunk, megnéztük a játszóteret, amiről Boldizsár mesélt pár hete az Urbanista-interjúban.

Tovább

Fogj egy sétapálcát és egy okostelefont

2014. december 14., 00:11 Módosítva: 2014.12.14 14:12
139
Magyar Gaudínak is hívják Lechner Ödönt, aki bejárta Európát, mielőtt a magyar szecesszió úttörője lett, a külföldi hatásokat magyar népi elemekkel és Zsolnay-majolikával ötvöző bérházai átszövik a belvárost. Élete nagy célja az volt, hogy megalkossa a korszerű magyar nemzeti stílust: a népművészetből is építkező modern magas művészetet. Azt, hogy egyik legikonikusabb épülete az Iparművészeti Múzeum, csak azért merem leírni, mert oda pont nem mentünk a halálának századik évfordulójára emlékező Mágnások és muzsikusok-sétán.

„A sétabot újra reneszánszát éli, öröm kézben fogni szép anyaga, kidolgozásának mívessége miatt, ahogy nagyapáink korában is egykoron.” Na igen, ha már kis sétapálcahatározó-írásra adja az ember a fejét, stílszerű, hogy legalább Bujanovics Eduárdnak hívják – gondoltam magamban, miközben a háború előtti bútorok közt lavírozva egy gyors pillantást vetettem a könyvkínálatra. Nem volt kérdés, a Hosszúlépés Lechner Ödön-sétáján nem aprózták el a szecessziót.

De mentem is tovább, el a pult mellett, miközben harmincas évekbeli plakátok tömkelege nézett le vigyázón a flódnit majszolókra. „Csak vehettem volna selyemcipőt meg délutáni kalapot” – dorgálta meg szakadt farmeromat egy eddig ismeretlen, békeidőbeli illemtankönyveken edzett belső hang, akinek még derengett, hogy ebben a teremben nyolcvan éve a tweedzakó és a gondosan elnagyolt oldalválaszték volt a punk: na ja, a régi szép idők, amikor beszélgetőtársunk érzelmi reakcióiról örülhettünk, ha a cvikker párásodása adott némi fogódzót.

Zsolnay, Lázár Ervin, Cseh Tamás – és a magyar Gaudí

Mint a Lázár Ervin-mesék, a gyerekeknek legalább akkora élvezetet okoznak, mint a felnőtteknek – írtuk centenáriumi posztunkban a Lechner-épületekről, melyben édesapja téglagyárából eredeztettük az építész kerámia-rajongását, és a Zsolnay-Lechner együttműködést a Cseh Tamás-Bereményi Géza pároshoz hasonlítottuk (apropó, az ő sétáikon is jártunk.)

Zsolnayról például itt olvashat bővebben, ha pedig múzeumba menne, A nagy találkozás: Lechner és Zsolnay címmel nyílt kiállítás még néhány napig látható a Lipták Villában, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely szervezésében.

DMOHA20100802014
Fotó: Mohai Balázs / MTI

„Ha az angol nép nem szégyellte gyarmatainak kultúráját kutatni, mennyivel inkább kötelességünk nekünk saját népünk művészetét tanulmányozni és azt a mi általános európai kultúránkkal egybeforrasztani” – írta hitvallásáról Lechner, aki a kerámia-homlokzatú Iparművészeti Múzeumot is kimondottan „indusnak” érezte.

Tetszett amúgy ez az új hang, mert volt stílusa (tollboás-kiskosztümös etikett-tanárnőnek képzelném, épp csak egy kicsit túl erős kölnivel), egyedül azért halkítottam le magamban, hogy egyéb szorongásaimra is kellő figyelmet tudjak fordítani. A Lechner Ödön-sétától azért tartottam először, mert a magyar szecesszió nagy alakja-kulcsszón és pár híres épületen nem tudtam sokat Lechnerről, ami ideális konstelláció, ha előadásra megy az ember – csak mindjárt más a helyzet, ha interaktív városi sétára tart, ahol naplórészletek, utalások és tárgyak segítségével a résztvevőknek saját maguknak kell megtalálniuk már a helyszíneket is. Utána pedig külön izgalmas lesz úgy megírni az egészet, hogy a leendő sétálóknak se lőjek le semmit, lehetőleg még azt se tudják belőni, hol járunk.

Tovább

A BKK válaszolt, csak ideiglenes a gányolt-pántolt jegyautomata szerelés

2014. december 12., 18:31 Módosítva: 2014.12.13 12:26
18
6 hozzászólás
pánt3
Fotó: Urbanista-olvasói

Van egy jó hírem, mindenki megnyugodhat! Szép lesz a BKK-automaták végleges elhelyezése. A ma megjelent, Barmolva szerelik a BKK-automatákat című cikkre a BKK sajtóosztálya az alábbi közleményt adta ki:

Tovább

Barmolva szerelik a BKK-automatákat

2014. december 12., 08:10 Módosítva: 2014.12.12 18:04
47
26 hozzászólás
pánt2
Fotó: Urbanista-olvasói

Nem túl elegáns megoldás, sőt igazából baromi érzéketlen. Inkább az aluljáró falába kéne a BKK-automatáknak fülkéket vésni.

Egy olvasónktól, Kristóftól idéztem. Tőle kaptuk a fenti képet is. Hogy mindenkinek egyértelmű legyen: miután felszerelik a jegyautomatákat, a nem túl esztétikus pántok mindaddig csúfítják az oszlopokat, amíg a gépek is ott állnak.

Tovább

A Lövőház utca humanistái

2014. december 11., 08:51 Módosítva: 2014.12.11 11:22
88
9 hozzászólás

T. Urbanista!

Ezeket a nem túlságosan jó képeket a telefonommal készítettem a Lövőház utcában. Azért küldöm, mert az utca lakóinak, illetve a kis emlékhely készítőinek embersége példamutató lehet.

Így emlékeznek meg arról – a felirat szerinti – néhai vájárról, aki hajléktalanként, életének utolsó két évét ezen a padon töltötte. Igazán szívet melengető, szép gesztus.

Amennyiben az Urbanistán esetleg helyt adnak levelemnek és a képeknek, kérem, hogy a nevemet ne említsék.

A padra rögzített tábla szövege:

Itt lakott élete utolsó két évében Ábrahám Sándor († 2014) nyugalmazott vájár, irodalomszerető büszke Ember. Akinek méltósága van, nem lehet nincstelen.

A világ legmenőbb medencéi

2014. december 10., 08:37 Módosítva: 2014.12.11 07:46
1321
16 hozzászólás
Fotó: Flickr

Legalábbis ezen szubjektív lista szerint:

Fotó: Sarah Ackerman - Flickr

A szingapúri Hotel Marina Bay Sands felhőkarcolójának 57. szintjén a feszített víztükrű medencében pancsolni azért nem egy könnyen feledhető élmény.

Fotó: Andrew K - Flickr

 Ausztráliában, a Sydney melletti, egy kilométer hosszú Bondi Beach a világ egyik legveszélyesebb strandszakasza. Az óceán hullámai néha keményen odacsapnak. 1938 február 6-án, a "Fekete Vasárnapon" 5 fürdőző fulladt meg és 250-et kellett kimenteni. Ebben a medencében persze nyugisabb úszkálni, de a hullámok néha ide is átcsapnak. Ilyen hullámfürdő azért sem a Palán, sem a Dagályban sincs.

Fotó: Andrew K - Flickr
Tovább

Beköltöznél egy Ybl Miklós tervezte házba? Simán megteheted, még válogathatsz is!

2014. december 9., 08:15 Módosítva: 2016.04.08 10:56
133
1 hozzászólás

A 200 éve született Ybl Miklósról az Urbanistán épp úgy sok szó esett idén , mint minden, építészettel legalább hébe-hóba foglalkozó újságban. Ám a bicentenáriumi ünnepségek főként a legismertebb középületekről - Várkert Bazár, Operaház, a mai Közgáz épülete stb. - szóltak, na meg arról, hogy így művészet, úgy művészet. 

Pedig Ybl Miklós épületeiben az a pláne, hogy ma is lakják, használják azokat, na meg adják-veszik az ingatlanpiacon. Körbenéztünk, milyen Yblt kapni és mennyiért manapság. Meglepően széles a választék a 3 milliárdos ipari létesítménytől a 18 milliós lakásig.

Tovább

Miért ilyen lepukkant a Disney-rajzfilmkastélyokat idéző zuglói sarokvilla?

2014. december 8., 10:27 Módosítva: 2014.12.08 20:20
504
15 hozzászólás
zuglovilla2
Fotó: Urbanista

Kérdi Tünde keresztnevű olvasónk:

Zuglóban dolgozom, rengeteg gyönyörű épület szomszédságában, egy-kettő igazi kis mesekastély (Hermina út és környéke). A napokban ennél az épületnél parkoltam, a Stefánia-palota háta mögött a Zichy Géza utcában. Áll ott egy ház a sarkon, valami festőművész építette, de most borzalmas állapotban van. Pedig a társasház csurig parkolt Volvókkal az udvarán, szóval nem szegény népek lakják. De vajon miért nincs felújítva?

Tovább

Pesti bérházakból ékszerek

2014. december 7., 13:25 Módosítva: 2014.12.08 07:44
143

Amikor megkaptam a sajtóközleményt Budapesti bérházak ékszereken topikkal,  néhány aranyláncra akasztott házikó jelent meg a lelki szemeim előtt, nagyjából olyan formában, ahogy legókockákat, kutyusokat és mindenféle tárgyakat aranyláncra szoktak akasztani. Az pedig nagyon unalmas. Ehhez képest  Végh Sarolta  ékszerei egyáltalán nem azok.

Tovább

Lecsapott a gerillaórás a HÉV-megállóra

2014. december 5., 08:55 Módosítva: 2014.12.05 19:19
2296
16 hozzászólás
óra

Egy kedves barátomtól kaptam a fenti képet, amit a Szépvölgyi úti HÉV-megállóban készített egy igen különös óráról. Mint írja:

Tovább

Andrássy út - még több kresz táblát a világörökség részére

2014. december 4., 09:27 Módosítva: 2014.12.04 09:57
18
9 hozzászólás
Andrássybringatabla
Fotó: Dániel - Urbanista olvasói

Az alábbi e-mail érkezett szerkesztőségünkbe egyik olvasónktól, Dánieltől:

A mai napon tapasztaltam, hogy az Andrássy úton új táblák jelentek meg.

Kerékpározás közben többet láttam, gyakorlatilag minden kereszteződésnél. Sajnos nem csak a kerékpáros táblák, de a kötelező haladási irány táblák is jól-látható sárga szegélyűek lettek.

Kérdésem Önök felé, hogy a Budapestre jellemző táblaszennyezést kell-e vajon fokozni a jól-látható színekkel.

A világörökségi helyszín tekintetében nem kellene-e egy hasonló táblakihelyezést külön engedélyhez is kötni?

Amennyiben van módjuk, és lehetőségük, illetve egyetértenek ellenző törekvésemmel, kérem szélesebb nyilvánosság, illetve az engedélyes főváros/bkk felé közöljék észrevételemet.

Tovább

Nem várt segítség

2014. december 3., 16:06 Módosítva: 2014.12.03 16:06
69
05labukoldusautottol
Fotó: Predrag Grujic

A belgrádi forgalomban, egy kereszteződésnél lerobbant autót egy féllábú koldusfiú segített kitolni, amíg a mögöttük lévő kocsikból dudáltak.

A tegnap délutáni esetről a belgrádi autóbuszokról és villamosokról élőben közvetítő Facebook-oldalon számolt be a fényképet készítő szemtanú.

A találatért köszönet Bikkmaknak.

Elképesztően klassz lett az Országház óriásmakettje

2014. december 3., 13:03 Módosítva: 2014.12.04 11:08
766
5 hozzászólás
15895167422 8bfa1ffe1e b
Fotó: Wachsler Tamás / flickr.com/eclipse_chaser

Elég pocsék lehet úgy dolgozni, hogy az embert bezárják egy szoba méretű üvegkalickába, és körülötte emerek ezrei áramolnak, és be-be kukucskálnak, hogy nézd már! Sőt, akár a feje fülül is benézhetnek. Mindezt napi 10-12 órában, fél éven keresztül. Úgy, hogy ráadásul egy nagyon nagy koncetrációt igénylő, precíziós munkáról van szó. Én ezt a nyamvadt posztot se nagyon tudnám megírni, ha valaki a hátam mögül figyelné, mit írok.

Ehhez képest a Parlament alatt ez zajlik épp. De nem, nem. Nem vadászrepülőgép-alkatrészeket szerelnek össze hadifoglyok az Országház titkos kazamatáiban, hanem szobrászok, építészek, makettezők dolgoznak egy baromi jó modellen. És még élvezik is.

Tovább

Itt az új budapesti gigapláza reklámvideója

2014. december 1., 10:11 Módosítva: 2016.04.25 07:21
560
45 hozzászólás

Tudjátok, hol van Budapest első számú közlekedési csomópontja? A Futureal videója szerint az Etele téren. Ide építi ugyanis a Corvin Pláza fejlesztője a Budapest One mellé az Etele City Centert.

Gyönyörű számok, elképesztő grafikonok. Kicsit csak azért vagyok szkeptikus, mert ugyanezeket a statisztikákat végignéztem a KÖKI Terminál előkészítésekor is, aztán tudjuk mi lett belőle.

Tovább