Szabadtéri lámpakiállítás nyílik a Keletinél? Vagy a Rottenbiller lesz az új Fény utca? Vagy mi ez?

2014.02.18. 17:13

Kandeláberhalmozás a Keletinél - fotók: NBK

Hogy pontosan miért kell lecserélni mindenhol a régi ostornyeles lámpákat azt nem tudom, de biztos megvan az oka. Hogy a Baross téri felüljárónál viszont miért állítottak újat és miért tartották meg a régit azt el sem tudom képzelni. Vörösfenyő Balázs sem (akinek nem ez az első Urbanistának küldött furcsasága a Rottenbiller utcából - emlékeztek még a furcsa tavacskára?), úgyhogy dobott is két képet róluk az alábbi levél kíséretében:

 

Az köztudott, hogy a Keleti környékén már évek óta nagy a káosz a metróépítés miatt: sokszor napról napra változik a helyzet, hogy éppen merre terelik mindenféle karámok között az embereket, de itt autózni sem álom. A metróátadáshoz kapcsolódóan most változik a trolik útvonala is, emiatt elkezdték kicserélni a Rottenbiller utcában a kandelábereket (november eleje óta van feltúrva a járda), amik majd a felsővezetéket is tartják majd. Vagyis lehet, hogy mégsem cserélik ki mindet, ugyanis most visszaaszfaltoztak egy szakaszt úgy, hogy a már berakták az új oszlopot és a régi is megmaradt. Sebaj, biztos jó lesz tartaléknak! :-)

 

Kandeláberhalmozás a Keletinél - fotók: NBK