Thaiföldi hobbitház egymillió-hétszázezer forintból! - vendégposzt

2014.03.17. 09:10

Fwd: Szia Dávid, akkor tudnál valami támpontot adni a mennyi az

Styxx rákattant az alacsony költségvetésű, újépítésű házikók felkutatására. Nemrég egy amerikai, két és fél millió forintos nyaralót mutatott be, ám még ennél is van lejjebb a minőségi low-budgetben, csak most Amerika helyett Délkelet-Ázsiában lesünk meg egy menő kunyhót. Újabb vendégposzt az Urbanistán, íme:

Fwd: Szia Dávid, akkor tudnál valami támpontot adni a mennyi az

Steve Areen nem egy tipikus építési vállalkozó. Légiutas-kísérőként töltött karrierjét lezárva elhatározta, hogy egy észak-kelet thaiföldi organikus mangóültetvényen építi fel álmai csöppnyi otthonát, amit Dome House névre keresztelt. Az építkezésben csupán hárman vettek részt: Steve és sógora, valamint még egy melós. 

Fwd: Szia Dávid, akkor tudnál valami támpontot adni a mennyi az

És most jön a lényeg: a csipetcsapat a munkálatokkal cakom-pakk hat hét alatt végzett, az összköltség pedig 8 ezer dollár!

Persze azt is tudnunk kell, hogy a thaiföldi, meglehetősen laza szabályozásnak köszönhetően építési engedély nélkül húzhatták fel ezt a 46 négyzetméteres ki házikót.

Fwd: Szia Dávid, akkor tudnál valami támpontot adni a mennyi az

A rendhagyó formavilágot kiadó gömb alakzatot a közelben legyártott betontéglákból alakították ki. Emellett az ajtók, ablakok, polcok a kis díszhalastóhoz és a kilátóhoz felhasznált anyagok, valamint a kövek is mind a környékről származnak.

Fwd: Szia Dávid, akkor tudnál valami támpontot adni a mennyi az

A vízmelegítéshez a villanyt egy helyi, kiskapacitású áramszolgáltatótól kapják, azonban az éghajlat miatt a vizet hűteni is kell, azt pedig az épület tetőszerkezetében kialakított bevágásokkal oldják meg.

A tetőtéri hálószoba kupolája „hobbitosan” gyeppel fedett, és mindenfelé élőnövényeket telepített a tulaj, a fürdőszobát is beleértve. A terrakotta színű homlokzatfestés kiválóan harmonizál a környezet trópusi növényzetével.

Ilyen minőségben és kinézettel, ennyi pénzért simán bevállalnám! (Talán a lakberendezésben kicsit visszafognám magam, az én ízlésemnek kissé túlságosan is „cukituristás”, de ez legyen a legnagyobb gondom az életben.) Ti hogy vagytok ezzel?

[via: Domi Dizajn]