Egy műemlék, amit a műemlékvédelem tett tönkre. 150 éven át a legkorszerűbb módszerekkel mentették: ma életveszélyes

Nem csak esztétikai gondok vannak a vasbeton-kiegészítéssel - fotó: Archeologia

A visegrádi Salamon-tornyot már kiskoromban sem értettem. Engem nagyon zavartak azok a nagy sima és szabályos felületek, amelyek cseppet sem voltak várszerűek. Pedig a vasbetonozás csak egy esztétikai dolog, valójában nagyon régóta nagyon sok kárt tettek ebben a műemlékben - a legnagyobb mesterek, a legnagyobb jóindulattal.

Az Archeologia.hu (a visegrádi Mátyás Király Múzeum kiadványa) egy nagyon érdekes összeállítást készített arról, hogyan alakult a lakótorony sorsa az elmúlt évszázadokban. A cikkből kiderül, hogy a tatárjárás után épített torony első évszázadai is kalandosak voltak, ám minket most az utolsó másfél évszázad érdekel.

Addigra a torony ugyan csonka lett, de egészen jó állapotban maradt meg. Lássuk hogyan alakult a védelme (kiemelések tőlem):

1871. Henszlmann Imre – Schulek Frigyes közreműködésével – nekikezdett a "megmentésnek": "eltüntette a Duna felőli oldalon egészen addig épségben álló, a lakótoronyhoz csatlakozó árnyékszék-tornyot és kipucolta az épület belsejét is, elbontatva az akkor még álló eredeti gótikus válaszfalakat és boltozatokat."

(A sztorihoz persze hozzátartozik, hogy akkoriban nemzetközileg elfogadott dolog volt egy-egy stílusra kihegyezni a műemlékek helyreállítását. Mondjuk a Mátyás-templomnál az utolsó szögletig a gótikát helyezték előtérbe, itt a cél egy középkori épület létrehozása volt - minden másnak mennie kellett.)

1872. Schulek hozzálátott a helyreállításhoz: "a középkoritól eltérő rendszerű csigalépcsők, és soha nem volt ablakok készültek az új falazatba, sőt a lebontott árnyékszéktorony ajtóit is kidobták, hogy neogótikus ablakokat alakítsanak ki a helyükön". 

1880-as évek. Elfogyott a pénz, félbeszakadt a munka: "a lerombolt sarok újjáépítése csak fél magasságig készült el, az sem az eredeti alapján."

1920-as évek. Lux Kálmán folytatta a munkát: végre kiegészítették a XVI. században lerombolt sarkot."Igaz, akkor még csak a belső falsík vonalában és fából. Szintén ekkor készült el a felső gyilokjáró-folyosó vasbeton konzolokra támasztott faszerkezetű rekonstrukciója, a pártázatok kiegészítése és egy lezáró vasbeton födém. Mindebből a faszerkezetek bizonyultak később végzetesnek."

1950. A fa szerkezet lángra kapott, a torony kiégett, a lángoló gerendák tovább pusztították a középkori falakat és megsemmisült a földszinten berendezett kőtár is, benne a torony számos eredeti faragványával.

1959. Szanyi József irányításával "hatalmas vasbeton födémeket véstek be a torony falaiba, elpusztítva a középkori gerendafödémek addig még meglévő fészkeit is."

1961. Sedlmayr János vette át a munkák irányítását, neki köszönhetjük a mai állapotot. Sok mindent igyekezett kijavítani az elődök hibáiból - több-kevesebb sikerrel. A kor divatjának megfelelően rengeteg vasbetont alkalmazott, jól elkülönítve a rekonstrukciót az eredetitől. Ugyanakkor szimbolikusan utalt a korábbi állapotokra is: a gótikus boltozatokat például  "térbe befüggesztett vashálókkal idézte fel"

A sok acél és vas miatt nagyon menőn nézett ki a maga korában, igaz ma már eljárt felette az idő és joggal jegyzi meg a szerző, hogy "napjainkra már inkább a Dunakanyar leggigantikusabb transzformátor-házának tűnik a lakótorony".

Persze lehetne mondani, hogy a műemlék-helyreállítás is emlék, amit egy idő múlva menteni kell, vagy hogy mostanában úgyis nagy divatja van megint látszóbetonnak, örüljünk hát neki. Csakhogy sajnos a 1970-re befejezett rekonstrukciónak nem csak esztétikai hibái vannak.

 

A beton már jobban mállik, mint a kőfal - fotó: Archeologia

Ahogy az Archeologia jellemzi a szerkezetet:

"A bonyolult tagolású lapos tető szigetelése a többszöri javítás után sem jó másra, minthogy az eső- és olvadékvizet mind a torony belsejébe vezesse, áztatva a korábban le nem bontott középkori részleteket is. Az épület elektromos hálózata jórészt már megadta magát, a klíma kedvez itt-ott a mohásodásnak is. Maga a beton mállik, sokkal jobban mint a kőfal, és a javítási kísérletek csak rontottak a helyzeten. A könnyed, nyitott, vaskorlátos gyilokjáró életveszélyes: annak is, aki rajta jár és annak is, aki alatta. A toronynak így a '60-as években még a legvonzóbbnak és legattraktívabbnak szánt része, a tetőterasz mára életveszély miatt le van zárva a látogatók elől." 

Ha így megy tovább, hamarosan az egész épület életveszélyes lesz és le kell zárni az egészet. A tornyot haladéktalanul rehabilitálni kell, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Egy romos középkori toronyból újat varázsolni sokkal egyszerűbb lenne, mint egy toldott-foldott, folyamatosan az aktuális elvárásoknak megfelelően "helyreállított" műemlékből.

A gyilokjáró és a tetőterasz is életveszélyes - fotó: Archeologia

És persze ezek után folyton az jut az ember eszébe, hogy minden kor embere meg volt győződve róla, hogy az aktuális módszer a tuti. Vajon a mostani tényleg az lesz? Azt hiszem ezen ráérünk még gondolkozni később is, jelenleg azzal kéne foglalkozni, hogy "tűzoltómunkával" mentsük meg a tornyot, mielőtt életveszélyessé válik az egész.