55 millió forintért megveheted a kastélyt, ahol a 20-as évek egyik leghírhedtebb gyilkossága történt

2014.06.07. 09:12
5 hozzászólás

egyed2.jpg

Az egyedi kastély sok szempontból érdekes. Például azért, mert mindössze 55 millió forintért árulják a 814 négyzetméteres neogótikus épületet. Persze a hirdetés képeit végignézegetve látszik, hogy nem múltak el felette nyomtalanul az évek: a háborúban egyik szárnya leomlott, utána viszont évtizedekig iskolaként szolgált, majd a 2000-es évek eleje óta üresen áll.

Az 1880-as években épült kastély azonban azért is érdekes lenne, mert állítólag egy ősi épület kibővítése csupán, ráadásul volt mellette egy huszadik század második felééig fennmaradt kútbörtön, ami nyomtalanul eltűnt. Bár állítólag a föld ma is megsüllyed a környékén, helyét ne keressétek, egy focipálya van ott.

No de a lényeg, hogy az építtető, tulajdonos egy Székelyföldről származó gazdag szeszgyáros, Stern Artúr volt, aki később felvette az Egyedi Artúr nevet. Nagy partikat, vadászatokat rendezett, díszkerteket, meg teniszpályákat építtetett. Egészen haláláig...

 

Mindezt onnan tudom, hogy Horváth Gábor könyvtáros megírta a blogjában (vigyázzatok zenével indul!). Már a bevezető poszt is izgalmas, de a folytatása még inkább, főleg mert úgy van leírva mint egy valódi krimi.

Ugyanis, amikor 1924. október 7-én reggel 10-kor bement a szobalány az úrhoz, meglátta

 

"Egyedit a földön fekve, nyakában egy törülközőből sodort hurokkal, melynek másik végét a szobából nyíló fürdőszoba mosdóállványához rögzítették."

 

Nem akarok spoilerezni, de annyit elárulhatok, hogy bármennyire is igyekezett a tettes öngyilkosságnak beállítani az esetet, bármennyire nem árult el semmit a viselkedése az elkövetkező napokban, s bármennyire nem ő volt az egyetlen gyanúsított, a csendőrnyomozók végül rájöttek ki volt a gyilkos. Pedig Egyedit akkor már el is temették.

egyed1.jpg

Az élet írta detektívtörténet első részét itt, a másodikat itt olvashatjátok (nem győzöm hangsúlyozni, hogy zenével indul a honlap). Aki szereti a krimiket az izgalmasnak fogja találni. 

A kastély mai állapotát pedig itt nézhetitek meg - akinek kedve van hozzá, meg is veheti. Nem kell félni tőle, hátborzongató kastélyszobák helyett már csak szomorú tantermeket talál benne.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft