Tudtátok, hogy két új közpark nyílt Budán? Megnéztük őket

2014.09.19. 10:54

Szegény Várkert Bazár átadása kezd kabaréba fulladni: volt ugye az első, márványtáblás, aztán átadták még egyszer, de hiába mondták, hogy tutira megnyílik az egész, még mindig nem látogatható minden (ráadásul, amit megnyitottak, az sincs teljesen kész).

Na de! Ez a poszt most nem a fanyalgásról, meg a politikáról fog szólni, hanem arról, hogy milyen lesz egyszer a fejlesztés, ha tényleg befejezik. Két új közparkkal lett ugyanis gazdagabb Budapest, ami önmagában is remek hír, de ráadásul klasszul is néznek ki.

Steffler István táj- és kertépítésszel, a projekt vezető tervezőjével jártuk végig a létesítményt még a hivatalos megnyitó előtt, aki a kert történetéről épp úgy mesélt, mint jelenlegi kialakításáról.

A cikk első részében felvetett, most akkor végül mi a fene is ez a Várbazár kérdésre számos válasz létezik. Az üzemeltető szemében ez a létesítmény elsősorban alighanem egy multifunkciós terem és több szintnyi mélygarázs, a műemlékvédőknek egy évtizedeken át tartó pusztulás megmentett Ybl-alkotás, a Vár egészét tekintve pedig végre egy fontos kapcsolat a Királyi Palota és a Duna között (melyről már bővebben írtunk, akkor még nem tudva, hogy pont ezt nem nyitják meg ki tudja még meddig). Azonban nem szabad elfeledkeznünk eredeti funkciójáról sem!

Ez ugyanis az északi és a déli palotákat leszámítva tulajdonképpen kerti építménynek is tekinthető. Nem véletlenül hívják Várkert Bazárnak.

A bazársorok, meg a rámpák mögött egykor egyszerűen föld volt – mint mondjuk a hegyek oldalában futó utak melletti egyszerű támfalak mögött is –, a földben pedig fű, fa, virág. Ez a létesítmény zárta ugyanis le a Várhegy oldalában kialakított királyi kerteket egy gyönyörű terasszal, ahonnan szép kilátás nyílt Pestre, és amire szép kilátás nyílt Pestről is.

Eredetileg csak a Neoreneszánsz kert (5.) helyén volt gondosan ápolt park, most az Öntőház udvaron (9.) is kialakítottak egyet. Két eltérő karakterű, eltérő funkciójú köztérről van szó, amelyet a déli kortinafal választ el. Vegyük sorra őket!

Neoreneszánsz kert

Ez a kert együtt született az épülettel, stílusában és szerkezetében is szervesen kötődve hozzá. A szerves kötődést szó szerint is érthetjük: a teraszokon látható pergolákat épp úgy növények futották be, mint a rámpák falait.

Szerencsére elég sok dokumentum maradt ránk arról, milyen is volt egykor, úgyhogy Alföldy Gábor kerttörténész összefésülte a rendelkezésre álló, és kutatott adatokat, így rekonstruálni tudta eredeti kialakítását.

Mint a kert neve is mutatja, épp úgy neoreneszánsz volt, mint maga a Várbazár, ami azt jelenti, hogy mértani szabályosság, szimmetria jellemezte, szorosan kötődött az épületekhez, és fontos eleme volt a víz, a szökőkutak.

Az egykori kert a XX. század végére teljesen elpusztult. Már a világháború sem tett jót neki ugye, de a kegyelemdöfést az utána következő „középkoriasítás” okozta, melyről már volt szó az előző részben. Ekkor a régi várfalakat előásták, magasították, köröttük a talajt kimélyítették, a Habsburg-kori elemek rovására. Később az Ifipark települt ide, majd építési törmeléket tároltak a területen.

Így nézett ki 1966-ban az egykori Neoreneszánsz kert helye:

Várbazár 1966-ban
Várbazár 1966-ban
Fotó: Zöldkalauz

Aztán később ilyen állapotba került:

Meg nem erősített információk szerint egyetlen gesztenyefa élte túl a pusztításokat. Persze ma már az sincs meg: az egykori kert helyén mélygarázs épült.

Ám nem lehet egyszerű kertrekonstrukcióról beszélni: nem csak az igények, az adottságok is megváltoztak az elmúlt száz évben. Mások lettek a terepviszonyok, helyet kellett találni a multifunkciós terem felszínre hordó liftjének, a mélygarázs miatt sekélyebb lett a talaj mélysége, gondoskodni kellett a zárhatóságról és valahogy bele kellett illeszteni a kertbe a feltárt romokat is.

Lássuk, hogy sikerült mindez!

Pergola

Kerti árnyékoló szerkezet, melyet jellemzően fából készítenek – mondjuk a Várbazárban pont nem abból van. Oszlopokra helyezett keresztgerendák tartják a tetőszerkezetét, amelyre árnyékot adó növényeket futtatnak.

A sétautak vezetése nagyjából a régiekét követi. A leghangsúlyosabb a bazársor mentén futó, mely a park egykori elnevezését is adta: volt idő, amikor Széles út kertnek hívták a helyet. Ezt az egyik oldalról a terasz határolta a pergolákkal és az azokra futtatott növényekkel.

Ezek a növények egykor egyszerűen a földben gyökereztek, ma már ez lehetetlen: helyiségek vannak alattuk, ezért kerültek virágládákba. Na és ezért kerültek a cortenacél tárolók a rámpákra is: ott ugyanis korábban csak egyszerűen kihagytak egy sávot a fal mellett a növényeknek – most szükség volt valamire, amiben a talaj van.

Természetesen itt is értetlenkedés fogadta a megoldást, mármint a rozsdásnak tűnő virágládákat. Pedig

ennél jobb választás nem nagyon lehetett volna:

vagy a növényekről mondunk le, vagy a földalatti helyiségekről, vagy valamilyen kamu historizáló, sosem volt növénytartókat teszünk oda. De mindenki nyugodjon le, ha tényleg beindulnak a növények, jótékonyan eltakarják majd a tartókat – legalábbis a figyelmet elterelik róluk.

Na de a vissza a rámpákról a kertbe!

A kert történetében az utat volt, hogy tujasor, volt, hogy rózsasor szegélyezte, most az utóbbit állították vissza. Szép lett! Örülök, hogy ez került vissza, nagyon eltűnt a közterekről ez a növény, pedig szeretem. (Főleg az illatra nemesített régebbi fajtákat, sajnos a mostaniak már csak a megjelenésre mennek rá, na de ne legyek telhetetlen.)

A sétányt a kortinafalon egy kút zárja le, melyet még itt-ott a szakirodalomban is oroszlánosnak emlegetnek, mert milyen legyen egy állatfejes kút, ha nem oroszlános. Ám ez nem az: medvés.

Tájképi kert

Tulajdonképpen olyan kert, amelyik nem akar kertnek látszani. Nincsenek benne geometrikus formák, kerítések, miegymás. Olyan, mintha a természet része lenne, egy szép táj, amiben jó csavarogni. Persze igazán szép tájat direkt csak tökéletes megkomponálással lehet létre hozni, vagyis szó szerint véve nagyon szabályosak. Egykor ilyen kert volt a Vár oldalában a Neoreneszánsz kert felett is, ma már inkább csak egy csomó fa alkot ott egy ligetet.

A kert szépen emelkedik a Vár felé, ahol már nagyobb fák vannak – ezzel tulajdonképpen fokozatosan megy át a neoreneszánsz, szabályos kert az egykori tájképibe, amelyből nem maradt ugyan semmi mára, de a mai parkosítás is inkább emlékeztet arra, mint a geometrikus kialakításra.

A kertnek ezen a részén buja, ligetes vagy inkább erdős, zárt lombkoronájú vegetáció lesz majd 

– ígéri Steffler István.

Gloriette

Kisebb, egyetlen helyiségből álló kerti pavilon. Gyakran kilátó. A Várbazárnak egy gloriette alkotja a középpontját, ide vezetnek fel a rámpák.

A gloriette tengelyébe visszakerült a világháborúban eltűnt Tritón-szobor és a medence másolata. Erről szerencsére elég sok fotó fennmaradt, így pontosan rekonstruálni lehetett. Mögé egy kőrisfa került (az eredeti kertben valószínűleg feketedió volt itt), melyet egy pad vesz körbe, a grotta ölelésében.

A grotta műbarlangot jelent, itt azonban eredetileg is csak egy íves műsziklafal volt, amelynél le lehetett pihenni. Most innen innen két ajtó nyílik – a mélygarázs menekülőútvonalai –, szóval ha úgy tetszik, megépültek a barlangok is. A cortenacél ajtók mintájukban itt is hasonlók, mint a létesítmény többi részén, csak míg máshol a várrészt építtető uralkodó címerét stilizálják, ezeket – a Tritón-kútra rímelve – kagylók díszítik.

A Tritón-kút kálváriája

Érdekes, hogy bő másfél évtizeddel 1881-es megépülte után már át is helyezték medencéstől a Váron belül egy másik helyre (Neobarokk kert), aztán egy harmadikba (Déli kert), majd egy negyedikre (Újvilág kert), végül az ostrom után persze eltűnt. Régen se volt könnyű sorsa a szobroknak. Az áthelyezések okát nem tudni, az elsőé talán az lehetett, hogy nem volt megfelelő a víznyomás. Reméljük a rekonstrukciónál nem lesznek ilyen problémák.

Tritónamúgy egy félig haltestű istenség, aki a kürtjével irányítgatta a tengereket. Apja Poszeidón volt, a sellők meg a lányai.

A domboldalban még egy fontos pont alakult ki, szemben a déli (vagy más néven fülke-) pavilonnal. Itt egy gesztenyefa állhatott, de mivel annak nagyon mélyre hatoló gyökerei vannak, egy sekélyebb talajréteget is jól tűrő hársfa került a helyére.

Mögötte egyszerűen sétaút volt csak fel a dombra, de mivel most jóval meredekebb lett a lejtő, mint újkorában, itt is egy „beharapást” alakítottak ki, amelyik szépen rímel a grottára. Vese formájú íve az egykori sétautat idézi. Mivel ezzel egy új épített térelem jött létre, ide is került egy vízjáték – de csak nagyon finoman, szinte jelzésként: a falról leomló vízfüggöny formájában.

Ebbe a tengelybe helyezték el a multifunkciós teremből felhordó liftet, melynek az otrombaságán már az előző cikkben is keseregtem. Átlátszó lett volna, ilyen lett. Ráadásul tudtommal még mindig nem működik.

A feltárt középkori romokból az egykori szárazárkot hagyták megtekinthetően. Ez védte kívülről a déli kortinafalat. Ide egy szabadtéri színpad került. Nem mondom, hogy hiányzott, de ha már muszáj volt láthatóvá tenni a romot, akkor ez egy jó megoldás. Ügyesen eljátszottak benne a faülőkékkel fedett és a füvesített felületek váltogatásával.

A kertet felül egy kerítés vágja el a sétánnyal párhuzamosan, hogy rendezvények esetére le lehessen zárni a területet. (Vagy fogalmazhatunk persze optimistábban is: milyen jó, hogy a kerítésnek köszönhetően akkor is használhatjuk az új sétányt, amikor le van zárva a Neoreneszánsz kert.) Kandeláberektől szívrohamot kapó, historizálástól viszolygó dizájnerek megnyugtatására mondom, hogy az itt látható lámpák rekonstrukciók: egykor tényleg ilyenek világítottak a grotta felett.

Összegezve:

a Neoreneszánsz kertből kihozták, amit ki lehetett.

Jó, hogy rekonstruálták, amit tudtak (utak vezetése, szobrok, szökőkutak, grotta stb.), és jó hogy találtak kortárs megoldást azokra a pontokra, amit nem, pl. virágládák. Tetszenek a megváltozott környezeti adottságok miatt finoman továbbgondolt részek, pl. vese alakú támfal a vízfüggönnyel.

Ugyanakkor az újratervezés nem volt könnyű feladat. A kert fénykorában már „tele volt”. Most úgy kellett bele további funkciókat beleszuszakolni, hogy a területe tulajdonképpen kisebb lett (az amúgy szellemesen megoldott szabadtéri színpaddal fizikailag is, a kerítéssel inkább csak érzésre). Van aminek sikerült ügyesen helyet találni (menekülőútvonalak), van, ami sajnos zavaró maradt (lift).

Persze az összképhez hozzátartozik, hogy egy kert nem olyan, mint egy épület. Az épület jó esetben az átadáskor pont olyan, amilyen a terveken volt, aztán onnan ki tudja hova romlik. Egy kertet átadnak ugyan, de igazán csak akkor lesz kész, amikor összeér a fák lombja, a falakat, pergolákat pedig befutják a növények. Vagyis 10-15 év múlva.

(Ez persze nem mentség arra, hogy jelenleg sem a Tritón-kút sem a vízfüggöny nem működik még. Azok maguktól nem fognak megeredni 15 év alatt sem.)

Öntőház udvar

Az Öntőház udvarnak nincs olyan szép hosszú története, mint a déli kortinafal túloldalán a Neoreneszánsz kertnek. Nevéhez méltón egykor ágyúöntő műhely működött itt, de valójában a Várkert bazár megépülésével sem találtak ki neki funkciót. A már hivatkozott egykori látványterveken tájképi kert szerepelt itt, még korábbi ábrázolásokon meg jól látható, hogyan kapcsolódott a Vár felsőbb részeihez különböző utakon.

Aztán elkészült a Várbazár (ez az északi része tulajdonképpen csak a szimmetria miatt), és az udvart

nem nagyon használták semmire. Volt itt zöldségeskert, raktár, felvonulási terület, a két világháború közt még teniszpálya is. A háború után pedig teljesen lezárták

és a Budapesti Történeti Múzeum kőtáraként működött.

Ez persze abból a szempontból nagyon jó, hogy szabadon lehetett most alakítani, de megtölteni élettel egy korábban nem használt teret nem egyszerű.

Először is fel kellett szabadítani a zártságából: a déli kortinafalon újranyitott Ybl-átjáróról és a Palotához vezető lépcsőkről már korábban is volt szó. Ha ezek egyszer megnyílnak, végre lesznek, akik erre járnak majd. Ez azonban kevés, az élettel megtöltéshez kell valami, ami megállítja az embereket.

Ehhez első körben egy vendéglátóhely kell, amire lehet haragudni, meg mondani, hogy valaki biztos jól jár vele, de elkerülhetetlen. Sőt, a magam részéről örülök is neki.

Az úttól felfelé került, a legjobb helyre: itt vesz el legkevesebbet a térből és a kilátásból. Ráadásul, mivel lejtős az udvar, a tetejéről pompás panoráma nyílik Pestre. Igen, a várfal felett. Itt ugyanis megmaradt a középkori fal rekonstrukciója a bazár sor mögött, de egyáltalán nem zavaró – sőt szépen simul a környezetbe.

Ha megnézzük a téren több helyen is megtaláljuk ezt a lejtős átvezetést, mint egy finoman, háttérben visszatérő elemet.

Persze nem akarok okoskodni (Úristen a végén még leírom azt a szót, hogy kubus), hiszen szükség is van rájuk, mert az udvar lejt.

A terület pont akkora, hogy két csapdába is bele lehetett volna esni a tervezésekor. 

Az egyik, hogy egyszerűen egy nagy placcot alakítunk ki, valami klassz egységes dizájnnal burkolva, pár jópofa utcabútorral és jónapot. Ehhez azonban túl nagy az udvar.

A másik lehetőség, hogy szétaprózom kis területekre, ami meg zavaró tud lenni – mert azért nem is olyan nagy ez a tér, ráadásul több irányból magas falak határolják. Tovább ronthatom a helyzetet, ha telepakolom egy csomó kertészeti elemmel (szökőkúttól a szobron át a fákig), aminek az lesz a végeredménye, hogy „nem férnek bele” az emberek. Arról nem is beszélve, hogy megölöm a remek kilátást, ami nagy értéke ennek a területnek.

Nos, itt szerencsére sikerült megtalálni a középutat. Viszonylag kevés növény került az udvarra – a szélekre rendezve –, a burkolat pedig ugyan többféle, de azok visszafogott színeikben nagyon szépen simulnak egymáshoz. Még az egyféle anyagon belül is kellemes a játék, elég felülről ránézni a háromszög alakú kövekre: háromféle színűek, de nagyon közeli árnyalatok és nem rajzolnak ki semmilyen mintát (vagy ha igen, hát én nem jöttem rá, mi az)

Egy ilyen parknak a legfőbb feladata, hogy megállítsa és leültesse az embert. Ehhez pedig le kell tudni ülni. Annak ellenére, hogy az Öntőház udvaron nem hemzsegnek a padok – sőt ha jobban megnézzük, tulajdonképpen egy sincs – rengetegféleképp leülhetünk. Ugyanez igaz amúgy a „színpadra” is: tulajdonképpen nincs is, de bármikor ki tudnék jelölni 2-3 olyan helyet, amelyik működhetne akként.

Ezeken a képeken még az utolsó – khm, khm – simításokat végző munkások ebédelnek épp. Van, aki a multifunkciós kis ülőszobrokra, valaki az ágyások szélén végigfutó peremeken, vannak, akik a középkori falon kialakított ülőfülkékben esznek. És még számos rejtett lehetőség van.

A legjobb ez a hatalmas rácsfánk lett, amely egy fiatal platánt vesz körbe. Na azon egész sokféleképp el lehet heverni – kipróbáltam.

Egészen új funkciót kapott az északi bazársor feletti terasz is. Sőt, mondhatjuk azt is egyszerűen, hogy funkciót kapott. Merthogy korábban csak egy kulissza volt már ez a része a Várbazárnak – bár ugyanolyan szépen megcsinálták, mint a déli szárnyat, itt nem sétált senki sem – nem is nagyon lett volna honnan hova.

Most ez a rész is kapott egy átjárót az udvar felől. Bár erre nincs átmenő forgalom, egész biztos sokak kedvenc ejtőző helye lesz ez a kis titkos terasz: ezekről a hatalmas faheverőről lehet sörözve nézni a Dunát.

Már ha lehet majd itt sörözni.

Ez persze majd az üzemeltetőkön múlik, de a tervező szíve tiszta lehet: ő megadta az esélyt.

Várkert bazár vagy Várkert Bazár?

Szögezzük le az elején, hogy nem tudjuk. Ugyanis a nyelvészek sem állapodtak meg még erről. Van, aki a hasonló létesítmények (Erzsébet híd, Keleti pályaudvar stb.) mintájára kicsivel írná a bazárt, mások a kialakult hagyományokra hivatkozva naggyal. Alighanem az utóbbiak győznek, mert a sajtó mostanában így kapta fel a kifejezést. Ezentúl következetesen így írjuk mi is.

A Várkert Bazár egyes részeiről megint csak viták alakultak ki, leginkább a Neoreneszánsz kert körül. Hiszen számos épülethez tartozhat neoreneszánsz kert. Mivel azonban a Várnak több kertje is van, ezeket pedig saját neve van, akár egy közterületnek (Barokk kert, Újvilág kert stb.), logikus, ha itt is a nagybetűnek kedvezünk. Akárcsak az Öntőház udvart.

A cikk első részét, az építészeti kialakításról itt olvashatjátok.

Figyelem! Nem minden Urbanista-poszt kerül Index-címlapra. Ha nem akarsz lemaradni róluk, kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren!