Tudjátok, minek állítottak emléktáblát? Egy útburkolatnak!

Az utolsó keramitos utca emléktáblája a Gergő utcában
Az utolsó keramitos utca emléktáblája a Gergő utcában
Fotó: Palotabarát / bpxv.blog.hu

Egy hete emléktáblát avattak Pestújhelyen a sárga keramitnak, ami hajdan számos utcát tett járhatóvá a hol por, hol sártengerré váló településeken. Ez az útburkolat egyik tulajdonságáról híres, a másikról hírhedt volt: tartós volt és csúszós.

Talán emlékeztek még rá, az Urbanista írt először arról, hogy veszélyben a XV. kerületi Gergő utca keramitburkolata, ezzel a kerület az utolsó sárga utcáját veszítené el. A hozzászólások alapján néhányan sajnálták , de még többen üdvözölték, hogy eltűnik a sárga keramit, nem kell rajta többé nedves időben csúszkálni. Aztán pár hónappal később a XV. kerületi blogban jelent meg bejegyzés az utca és a burkolat történetéről. Azután nemrég egy cirka 10 méteres szakasz kivételével valóban felszámolták a burkolatot, jött helyette az aszfaltszőnyeg.

Sárga keramit a Gergő utcában a leaszfaltozás előtt
Sárga keramit a Gergő utcában a leaszfaltozás előtt
Fotó: Palotabarát / bpxv.blog.hu

Most pedig

emléktáblát kapott a keramitburkolat

 – aminek azért szerintem van bája. De miért kell ilyesminek emléktábla?

  1. Mert magyar volt, hazai találmány és gyártmány1904-ben kapott szabadalmi védettséget.
  2. Mert bár a kockakő akkoriban már ismert volt, a sárga keramit esztétikusabbá tette a közterületeket, szó szerint volt színük az utcáknak.
  3. Mert már egyre kevesebb van belőlük Budapest közterületein, vélhetően nem sok idejük van hátra a még meglévőknek.

A XV. kerületben, ahol az emléktáblát avatták, ez volt az utolsó, bár ez a tízegynéhány méteres szakasz most úgy tűnik, hosszabb időre megmarad. Magánházakban azért még lehet  találkozni velük sárga keramitos udvarok vagy ebből épített lakótömbi belső úthálózatok formájában.

Tény ugyanakkor, hogy annyira csúszós volt, hogy az 1910-es években 

karókat vertek az utak mellé, hogy megakadályozzák a lovaskocsik árokba csúszását.

Minderről megemlékezik az a tábla, amit az utca sarkán található múzeum falán, a sárga keramitos útszakasz mellett avattak.

Az utolsó keramitos utca emléktáblája a Gergő utcában
Az utolsó keramitos utca emléktáblája a Gergő utcában
Fotó: Palotabarát / bpxv.blog.hu

És még egy apróság arról, hogy azért vannak barátai a keramitnak: mikor a Gergő utcát felújították, az önkormányzat már tudta, hogy egy szakaszon megmarad a sárga burkolat, de a lakók nem. Így a környékbeliek gerillaakciót szerveztek, hogy az út mentén felhalmozott sárga téglákból éjszaka elvigyenek egy-egy darabot emlékbe. A polgármester az utolsó pillanatban tudta meg, mi készül, és még épp volt ideje szólni: ne vigyék el a lakók, mert pont annyit hagytak az út mellett a munkások, amennyi e pár méteres szakasz újraburkolásához kell!

Az egyik utolsó sárga keramittal borított utca Kecskeméten
Az egyik utolsó sárga keramittal borított utca Kecskeméten
Fotó: Tourista, Indafoto

Az emléktábla a Csokonai Művelődési Ház  ötlete volt, respekt érte!