Akik egy kis ravaszsággal az 50-es években is templomtornyot tudtak építeni. Utolsó karácsonyi könyvajánlónk

2014.12.24. 13:46
3 hozzászólás
baross borito

Megjelent Budapest egyik apró városrészének, a XXII. kerületi Baross Gábor-telepnek az első önálló helytörténeti monográfiája.

Szerzője Bayer Árpád fiatal történész, aki a BarosssBlogban dokumentálta nem csak a telep történetének eseményeit, de a könyv megszületésének stációit is.

Társszerzője és segítője a munkában a 94(!) esztendős Pelikán Imre, aki nem csak közismert lokálpatrióta, de számos emlék, forrás gyűjtője és őrzője, valamint Felker Győző, aki még halála előtt tette hozzá a maga ismereteit a Pelikán-féle gyűjtéshez.

Amikor Árpival beszélgettünk a könyvről, kérdeztem tőle: lehetséges-e, hogy

ez volt Budapest városrészeinek önálló helytörténeti művei közül az utolsó?

Hiszen már annyi városrészről jelent meg külön kötet, de a Barossról eddig nem (a kerületek mindegyikéről adtak már ki könyvet, a kérdés a városrésznyi feldolgozásokra vonatkozott).

Hamar rájöttünk, hogy már a kérdésfelvetés is felesleges, hiszen vannak városrészek, amiket nem lehet az ország történetétől függetlenül, csak a lokális események tekintetében vizsgálni (ilyen például a Várnegyed, a Belváros vagy Óbuda), míg másutt az események lassú folyása vagy hétköznapisága miatt nem töltene meg egy könyvet a hely történetének feldolgozása (ez utóbbiban ugyan kételkedem, de amíg - a példa kedvéért - fel nem bukkan könyv formájában egy-egy önálló Árpádföld, Káposztásmegyer vagy Békásmegyer feldolgozás, nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét).

A telep egyetlen ipari üzeme, a Hungária Gumigyár
A telep egyetlen ipari üzeme, a Hungária Gumigyár
Fotó: Tanulmányok Budapest Múltjából XXX.

Sokunk számra a XXII. kerületi Baross Gábor-telep egy az ismeretlen külvárosok közül. Tényleg, Kedves Olvasó, meg tudod mondani

melyik budapesti városrészében nem jártál még soha?

Én magam az elmúlt években jutottam el életemben először a Barossra, és Békásmegyer-Ófaluba is, ezzel azt hiszem kiszíneződött az utolsó fehér folt is a saját Budapest-térképemen.

Ráadásul a XIX-XX. század fordulóján alakult, vagy akkoriban erőre kapó külvárosi települések története nagyon sokban hasonlít egymásra. Az ott élők motivációi, az indokok, amik a közösségeket össze tudták kovácsolni, sok helyütt ugyanazok, vagy legalábbis hasonlók voltak: iskolaügy, templom, utak, villany, közlekedés stb.

Egy régi Rákospalota-monográfia idéz Petőfi Arany Jánosnak írt leveléből:

Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. És amikor azok az erők emberek: agyak és értelmek, lelkek és szenvedélyek, szívek és hitek...

Valahogy így működhettek több mint száz évvel ezelőtt ezeknek a mai Budapest külvárosi karéját alkotó településeknek (kolóniáknak, gyarmatoknak) a közössége. Akartak valamit nagyon, és ennek érdekében szorosabbra húzták a közösséget összekötő szálakat: ezekből az akaratokból, szándékokból, az ezirányú erőfeszítésekből lett a hely története. És azt hiszem, ma is így működnek az emberek még akkor is, ha sokan kiábrándultak már a közösségi részvétel ideájából.

Szóval a Baross:

a Nagytétény (akkor: Tétény) és Budatétény (akkor: Kistétény) közti pusztán a XIX. század végén kezdődött parcellázásokból nőtte ki magát, mint Nagytétény városrésze (soha nem lett önálló település, még ha voltak is ilyen irányú törekvések).

Az akkor bizonyára praktikus okokból egyszerűen a római számokkal jelölt közterületeit (I. utca, II. utca stb.) a mai napig így jelölik, Rákosligettel együtt Budapesten utolsó mohikánként őrizve ezeket a különösnek tűnő utcaneveket. 

Mint ahogy a kistelepülések általában: a Barosson is nagy drámák nélkül zajlottak a társadalmi fordulatok: a Tanácsköztársaság 133 napja alatt az itt élő hívők kinyilvánították:

habár szocialisták és kommunisták is, de keresztények is akarnak maradni

s a direktórium ezzel a lendülettel rótta meg az egyik helyi tanítónőt, amiért az levette a tanterem faláról a keresztet. Templomuk tornyát 1951-ben(!) sikerült megépíteni, majd '58-ban átépíteni, a legenda szerint elmés fifikássággal a kommunistáktól csikartak ki hozzá cementet, hogy mihamarabb eltűnjön a vonalasabb baloldal szeme elől az addig szabadban álló harang

Legismertebb potentátjuk az egyébként nagytétényi Gömbös Gyula volt, aki pályája zenitjén sokat segített a közösségen. Ám az igazi lokális értéket a már szomszéd településen is ismeretlenül csengő nevű, helyi erőfeszítéseikkel a könyv lapjaira kívánkozó férfiak és nők adták: a gyáros Sólyom Nagy Zoltán, a polgári körös Halmos Gusztáv, a tanár Kántor Imre, a templomépítő lelkész Bizzer Pál, az építés anyagi támogatója Stádinger Borbála és a többiek, akiknek nemritkán fehér foltokkal tarkított életrajza önálló szócikkben olvashatók.

Az utóbbi időben a kezem ügyébe került Budapest külső városrészeit feldolgozó helytörténeti munkák az 1950-et, vagyis Nagy-Budapest megalakulását tekintették a kiadvány adatgyűjtése szempontjából záróévnek. Így van ez a Baross-könyvvel is, amit minden esetben fájlalok, hiszen a rendszerváltás negyed százada történt, az 1950-1990 közötti időszak helyi történéseinek zöme úgy csorgott el mellettünk, hogy ki tudja, néhány év múlva mennyit sikerül majd belőle rekonstruálni. Akik hatással voltak az 1950 utáni eseményekre, de legalább megélték, már egyre kevesebben vannak, már csak ezért is hibának érzem kikerülni ennek az időszaknak a feldolgozását - még ha értem is miért 1950 a választóvonal a közösségek életében.

A Baross Gábor-telep története fontos könyv nem csak a XXII. kerület szempontjából, de a Nagy-Budapest puzzle színes és érdekes eleme is egyben. A monografikus feldolgozást könnyen olvasható és emészthető szöveg teszi könnyebben befogadhatóvá, ugyanakkor ha megnézzük a hivatkozások sokaságát, látható, mennyire kiterjedt forráskutatás van mögötte.

 Nem merem leírni, hogy a helytörténeti könyvkiadás során első ízben fordul elő, de Bayer bizony olvassa az Index fórumának regionális topikjában megjelent hozzászólásokat, és ezek legfontosabbjait be is építette a könyvébe. Akár oral historyként tarjuk ezeket számon, akár személyes visszaemlékezések esszenciájaként, fontos forrásként kell számon tartani. Nagy öröm lenne, ha más művekben is teret kapnának a virtuális térben megosztott emlékek.

Azt gondolom, a barossiakon kívül a külvárosok történetével foglalkozóknak, azok iránt érdeklődőknek is érdemes beszerezniük, de általában mindenkinek ajánlom, akit foglalkoztat Nagy-Budapest múltja.

A könyv bolti forgalomban nem kapható, a Baross Gábor Telepi Polgári Kör adta ki, őket kell keresni ha valaki vásárolni szeretne.