Na mi lesz a százéves Flórián téri moziból? Próbaterem, nem is akármilyen

2015.03.23. 13:29

01

Urbanisztikai szempontból újragondolni, a változó igényekhez idomítani meglévő épületeket talán az egyik legszebb, legnemesebb építészeti feladat.

A mozizási szokások átalakultak az elmúlt évtizedekben. Szerencsére Budapesten létrejött egy artmozi-hálózat, azonban a multiplexek a belvárostól távolabbi, „kispiszkos” mozikat bezárásra kárhoztatták.

Így járt az óbudai Flórián téri mozi is. Persze, hogy az egyik szemem sír, amiért egy több mint százéves múltra visszatekintő filmszínházat bezártak, de lássuk be, ha nincs rá igény, akkor veszteségesen tékozlás lenne fenntartani. A terem újrahasznosítása azonban mind a kulturális funkcióját tekintve, mind a kivitelezés szempontjából teljesen rendben van!

Száz év mozi

Flórián Mozgó néven ugyanis már az 1913-as budapesti mozik jegyzékében is szerepelt az intézmény, de nem kizárt, hogy már pár évvel korábban megnyílt a hely, majd hosszabb-rövidebb szünetekkel, átalakításokkal két világháborút, tanácsköztársaságot, ötvenhatot, rendszerváltásokat túlélve egészen 2010-ig, mint mozi működött.

Az ostrom alatti, 1944–45-ös bezárást követően már mint a Magyar Kommunista Párt mozija nyitott újra, továbbra is Flórián néven. Miután a kommunista párt benyelte a szociáldemokrata pártot (a többi pártot meg betiltották), 1950-től Felszabadulás Filmszínház  néven üzemelt.

Az ünnepélyes megnyitón a Párttitkár című filmet vetítették.

párttitkár

A moziban nem csupán a repertoár, hanem maga a felépítmény is gyakran radikálisan változott. Az első világháború után, 1919-ben még 800 székes volt a nézőtér, majd egy 1922-es mozirevíziót követően 653 főre redukálták a terem befogadóképességét. 1957-től a közeli Szél utcában még egy kihelyezett kertmozija is üzemelt a filmszínháznak; egészen '65-ig. Majd jött egy újabb tatarozás, ám az olyan túlságosan remekre nem sikerülhetett, mert 1967 februárjában, előadás közben szakadt le a plafon egyik darabja.

A Flórián mozi (akkori nevén: Felszabadulás Filmszínház) épülete a hetvenes években - ilyenisvoltbudapest.hu
A Flórián mozi (akkori nevén: Felszabadulás Filmszínház) épülete a hetvenes években - ilyenisvoltbudapest.hu
Fotó: Popovics András gyűjtése

A hetvenes évek második felében, a Flórián Üzletközpont (amely afféle Keresztelő Szent Jánosként – mondhatni – a plázák szocialista előképe) felhúzása után a tömegközlekedési aluljáró- és felüljárórendszer építése következett. Ekkor felmerült, hogy a Felszabadulás mozit ideiglenesen bezárják és az építőmelósok öltözőként, meg raktárként használják, hasonlóan, mint a Kálvinon az aluljáró építéskor a Vörösmarty mozit.

Raktár és öltöző ugyan nem lett, de 1978-ban a mozi mégis bezárt. 1986-ban újra nyitották, és a rendszerváltáskor, 1990-ben visszakapta régi nevét, azután ismét Flórián moziként üzemelt egészen 2000-ig, amikor is végképp bezárták. A Toy Story 2 és a Bennfentes volt a két utolsó film, amit itt vetítettek. (További részletek megtudhatók a panoramio.com-on.)

Komolyzenei próbateremként

pedig az Óbudai Danubia Zenekar a hónap elejétől használja. A lepukkant épületben többek között újjá kellett építeni az előteret, a szinte teljesen használhatatlanná vált vizesblokkot és a mozi szellőzését biztosító légtechnikai rendszert.

Márciusban már itt próbált a zenekar. A tervek szerint pedig egy előadóterem és egy óbudai kulturális központ is lesz majd az épületben.