Ismerősek ezek a házak? Hát persze, csak így még soha nem láttad őket!

2015.06.03. 09:53

Emlékeztek még a Magyar Kockára, amikor egy fényképész a jól ismert falusi kockaházak mellől tüntetett el minden zavaró elemet, és egészen különleges hangulatú képeket hozott létre? Tulajdonképpen valami hasonlót csinált Laki Nóra is, aki így ír munkájáról:

A Duna-partot járva eszembe jutott, milyen jó volna a pesti rakparton álló házakat kiemelni a környezetükből, és ezeket az épületeket a maguk sokféleségében, egyenként megmutatni. Szerencsés fekvésüknek köszönhetően, frontális képeket készíthettem róluk.Az utómunkálatok során önálló helyet kaptak egy-egy üres felületen. Így készült el, aprólékos munkával egy – első körben – 34 házat felvonultató sorozat.

Én elsőre beleszerettem. Annyira különös hangulata van a "szürke kartonra ragasztott" fotóknak, hogy muszáj volt újra és újra végigpörgetnem a képeket. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nem látszhatanak tetőtől talpig a házak. Persze egy városban álló és "működő" házról a legritkább esetben lehetne ilyen képet készíteni.

Mint Nóra írja:

A képeken szereplő épületek az Árpád híd és a Szabadság híd között húzódnak, a pesti rakparton. Épületrészleteknek nevezném inkább, mert úgy vágtam ki a házakat a környezetükből, hogy minél kevesebb "zaj" maradjon a kivágást követően (fák, járókelők, autók stb.), ezzel óhatatlanul elvesztettem néhány részletet belőlük, ami sajnos amúgy sem látszana.

A képsorozat túl azon, hogy meghökkent, két nagyon fontos dologra világít rá.

  • Az egyik, hogy mennyire nem ismerjük azokat az épületeket, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk. Hogy mennyi olyan részlete van egy ilyen épületnek, amelyet nem ismerünk.
  • A másik, hogy mennyire sokféle ház áll egymás mellett egyetlen "utcában" (pedig az olyan extrém példák, mint mondjuk a Duna Towers és az Országház nincsenek is a merítésben). Szóval mielőtt valaki nagyon nagy vitába szállna az illik/nem illik kérdésben, előtte pörgesse csak végig Nóra képeit.

Én a magam részéről nagyon köszönöm az alkotónak az utazást a Duna-parton, melyet eddig azt hittem, hogy ismerek!

Az alkotások egy részét megtaláljátok Laki Nóra a Behance-oldalánebben és ebben a galériában, de bízom benne, hogy előbb utóbb a teljes portfólió a nyilvánosság elé kerül. Akár egy kiállítás formájában.

Nektek mi jut eszetekbe a képekről? Írjátok meg itt, vagy az Urbanista Facebook-oldalán (amit már biztos lájkoltatok is).  

Egyesével nézve, hátterükből kiragadva még izgalmasabbak a pesti házak!

Posted by Urbanista on 2015. június 3.