Budapest legmagasabb építményén jártunk

2015.10.03. 14:47
8 hozzászólás

A távfűtőművek Kunigunda utcai kéményét GPS nélkül is könnyű megtalálni, hiszen a biztonságos légiközlekedés érdekében felfestett, három pepita gyűrűtől eltekintve csupasz betonoszlop kilométerekről mutatja az utat.

Miért éppen 203 méter?

Mert 200 métert írt elő a jogszabály, és biztos-ami biztos, ráhagytak pár métert. Paradox módon, ha ma épülne a kémény, akkor úgy ötven méter magas lenne csupán, mert az EU-jogharmonizáció enyhébb követelményt ír elő, mint a korábbi szabályozás; károsanyag-kibocsátáshoz méretezi a kéménymagasságot, amihez jelen esetben a meglévő negyede is elegendő.

A magassághoz viszonyításként: ez a kémény az Eiffel-toronynak mintegy kétharmada, ám a Máyás-templomnak a két és félszerese.

A potenciális szelfiáldozatok kiszűrése

Az esemény csúcspontja az lesz, amikor az ideális, napfényes és szélcsendes, kora októberi időben felmegyünk a kémény tetejére. Ám először is átvesszük a védősisakot és aláíratnak velünk egy ilyenkor szokásos nyilatkozatot, miszerint a saját felelősségünkre vágunk neki a 203 méteres toronynak, betartjuk a biztonsági előírásokat, nem állunk alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt stb.

Mindez azonban nem csupán túllihegett formalitás, mert meghökkenve hallom a munkavédelmi gyorstalpalót tartó főtávos mérnöktől, hogy nem csupán Youtube-videók őrült orosz kamaszai képesek vakmerő hülyeségekre, félelmetesen magas ipari létesítményeken kóvályogva. Ugyanis az igazgatójuk bukkant a Facebookon olyan fotókra, ahol is

a kémény látogatói közel kétszáz méter magasan szelfiznek: a védőkorlátra felmászva.

Azóta szigorítottak a rezsimen.

100% indusztriál

A bloggereket, újságírókat a főtávosok stílszerűen a kémény gyomrában látták vendégül. A hatalmas, ablak nélküli, kör alaprajzú belső tér a grandiózus belmagassággal lenyűgözően monumentális, a puritán, ipari közeg ellenére.

Mintha valamiféle, posztmodern-brutalista stílusú templom óriási tornyának az alján lennénk

egy alternatív színházi előadáson, netán egy gótikus horrorfilm, esetleg egy Laibach-, vagy Rammstein-videoklip forgatásán.

Ötlet szinten már felmerült a Főtávnál, hogy az impozáns méretű torony külső héját akár hirdetési felületként is lehetne hasznosítani, de az alapozás költsége miatt nem érné meg.

A cél: a belváros

A főtávosok elmondták, hogy immár megszűnt a lemorzsolódás: sőt, több épület csatlakozik a távfűtésre, mint ahányan leválnak. A gazdaságosság jegyében ezen a telepen is felhasználják a mellettük lévő áramszolgáltató által másodlagosan termelt hőt, hasonlóan, mint a kéményből jól látható, rákospalotai hulladékégető, a Huha (hulladékhasznosító) hőkibocsátását.

A legtöbb embernek csak a panelházak ugranak be a távfűtésről, holott irodaházakat, egyéb közintézményeket, például a Művészetek Palotáját is távfűtéssel fűtik fel.

Amennyiben a Városliget-projekt megvalósul, vagyis a parkba múzeumokat építenek, akkor azokat az épületeket is távfűtéssel szolgálnák ki. Azon persze el lehet vitatkozni, hogy minek beépíteni a Ligetet. Itt, az Urbanistán is megtettük többször is, de az egy másik téma.

Ha már ott a gerincvezeték, akkor viszont üzletileg is érdemes terjeszkedniük nem csupán a környező irodaházak felé, hanem a klasszikus, jó öreg pesti bérházakban is. Mindez akár öt éven belül is megvalósulhat. A pesti belváros eléréséhez az Erzsébet hídon keresztül lépne be a vezeték Budáról.

A lényeg: hogy akkor egy-egy teljes társasházra kiterjedően kell megszavazni a tulajdonostársaknak: vajon átállnak-e a távfűtésre. A távhősök elmondták, hogy most már nagyon is versenyképesek az áraik az egyéb lehetőségekkel, hisz az átalánydíjról egyre inkább áttérnek az egyéni mérésre. Arról nem is beszélve, hogy az irodaházaknál, hoteleknél, meg a saját kazánokkal rendelkező társasházaknál az önálló fűtőrendszer fenntartása sem terheli a fővárosi távhős előfizetést választókat. Hiszen egységárra vetítve nyilván jóval gazdaságosabb a távhőszolgáltató gépparkjának a fejlesztése és karbantartása, mint a kisebb rendszereké.

A belváros bevételére követendő példa lehetne Bécs, ahol szinte teljes a lefedettség. 

Azonban a Lajtán túl minderre azért kerülhetett sor, mert Bécsben egyetlen közműszolgáltató dönti el, hogy egy-egy épületen belül melyik a leggazdaságosabb fűtési mód és akkor az egész házat kötelezően úgy szolgálják ki.

Mindez egy pesti társasház esetén, közgyűlésen megszavaztatva cseppet sem pikkpakk és egyáltalán nem biztos, hogy a tulajdonostársak végül az optimális fűtési mód mellett döntenének. Az azonban mindenesetre biztató, hogy az Európai Unió azokban az esetekben támogatja a távfűtést az egyéb lehetőségekkel szemben, amikor a fűtés nem váltható ki teljes egészében még környezetkímélőbb, alternatív, megújuló fűtési móddal. Hiszen a távfűtés a környezetet kevésbé terheli, mint a sok-sok, kis kéményes, egyéni megoldás.

Nem vészes, ha megolvad a nyomvonalon a hó

Azt azért tudni kell, hogy a távfűtésnél a vezeték kiépítése nem filléres tétel. Kilométerenként kb. 800 millió – egymilliárd forint. A vezeték azonban belülről nem korrodálódhat, az ötven-ötvenöt éves csövek is bírják a strapát. Persze, ha kívülről sérül a vezeték, akkor az érintett szakaszokon a szükséges cserét értelemszerűen elvégzik.

Bizonyos szállítási veszteséggel azonban számolni kell, amit a legkorszerűbb technológiával legfeljebb a meglévő felére lehetne leszorítani, megszüntetni azonban nem, viszont a teljes vezetékcsere soha sem hozná be az árát. Ezért, ahelyett, ha pazarlást gyanítva bosszankodnánk, ha télen a távhővezetékek nyomvonalánál azt látjuk, hogy megolvad a hó, nyugodjunk meg: az a jó, hisz akkor működik a szolgáltatás.

Kéményre fel!

Kísérővel, a lift kapacitásához alkalmazkodva, kiscsoportokban mentünk fel a lifttel. A nyugis tempóban, percekig tartó úton a dróthálós liftkabinban állva a kémény belsejét láttuk. Ahol is a két, meglévő kéménykürtő mellett, még kettő számára alakítottak ki helyet, elég könnyen duplázható a kapacitás.

Vércséket most sajnos nem sikerült meglesnünk, pedig az Iparművészeti Múzeumhoz hasonlóan itt is fészkelnek. Ha a csúcson nem is, de a kémény felénél, úgy száz méter magasan még igen. A főtávosok elmondták, hogy az alsóbb részen, 13 méter magasan is fészkelnek, ám az ő tojásaikat a nyestek olykor megdézsmálják, míg a száz méteren családot alapítókét már nem.

A magasból terepasztalszerűen tárulnak elénk a vasúti sínek

rajtuk az Esztergom felé tartó, áramvonalas piros vonat robog, persze a szerelvény zajából innen már semmit sem hallani. Északi irányban, kissé távolabb a Megyeri híd karcsú kábeleit látjuk, no meg mindenfelé pazar látványt nyújt a még zöld, kora őszi táj. Amin meglepődtem, hogy közvetlenül alattunk terül el egy hazánkban, sőt egész Európában meglehetősen ritka sportlétesítmény: egy baseball-pálya.

Szerencsére tökéletes szélcsendet fogtunk ki. Rossz időben fel sem mehettünk volna, hisz fél méteres is lehet a kilengés és minden vészesen zörög, garantált a tengeribetegség.

A főtávosok egyébként azt tervezik, hogy webkamerákat telepítenek a kémény csúcsára, így nem sokára az otthoni fotelből is körül lehet majd nézni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?