Nincs hol barkácsolnod? Megnyílt az első közösségi műhely Budapesten, ahol mindent adnak hozzá!

2015.10.06. 07:20
Fotó: Somoskői Gábor / Hello Wood

Rég nem örültem már ennyire svédasztalnak, mint a Hello Wood tegnapi sajtótájékoztatóján. Olyan voltam, mint egy hiénanéni, aki valami múlt században megszűnt újság nevében kísért minden sajtóeseményen, függetlenül attól, hogy atomfizikáról vagy a demokratikus jogok lábbal tiprásáról van szó: a lényeg, hogy köménnyel megszórt pogácsácskákat, meg apró lekváros linzereket adjanak. Engem azonban nem az ételek villanyoztak fel, hanem amire tették őket. Egy tök jó installációsszerű izé, amely állítólag a városra is emlékeztet. Ilyen volt:

Meg ilyen:

Hát jó.  Önmagában persze nem volt valami nagy szám, láttam már cifrábbakat is a Hello Wood csapatától. Ami izgalmassá tette, hogy ezt egy nappal korábban ott helyben készítette az AU Műhely. Ekkor nyitották ugyanis meg a TECHNIKA¹ névre keresztelt barkácsműhelyüket a Közgazdasági Politechnikumban.

Na jó, azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy készült egy ilyen izé is, amiről meg nem mondtam volna, hogy micsoda.

Oldalról még furább:

Aztán láttam egy egy nappal korábban készült fotót, és kiderült, hogy egy nagyon izgalmas emberetető (a hivatalos nevét persze nem tudom).

Fotó: Somoskői Gábor / Hello Wood

Na de vissza a Vendel utcába, amely egyébként egy elég izgalmas pontján fekszik a városnak: Ferencvárosnak az a vidéke, amelyet kevesen ismernek, de biztos sokan meglepődnének rajta, hogy milyen hangulatos lett az elmúlt években, s micsoda élet folyik ott. Az, hogy egy középiskolának új technikatermet nyitottak, még nem lenne olyan izgalmas, itt azonban többről van szó.

Ez egy közösségi barkácsműhely!

Kicsit olyasmi mint a közösségi kertészet: a nagyvárosban nem lehet mindenkinek saját kiskertje, van tehát egy nagy közös, ahová bárki lejárhat zöldséget nevelgetni. De hasonlíthatjuk zenekari próbateremhez is, amelyet nem egy-két banda bérel, hanem néhány órára bárki kivehet gyakorolni.

Csak itt nem ásók, meg erősítők vannak, hanem mondjuk körfűrész, meg reszelő.

Az ötlet onnan jött a Hello Wood csapatának, hogy az Európa-szerte egyedülálló nyári táboraikhoz ahová a Mexikótól Japánon át Ausztráliáig mindenhonnan érkeznek az építészek és a diákok, sikerült elég komoly infrastruktúrát felhalmozni. Ezeket a szerszámokat pedig jó lenne év közben is használni. Egyúttal megvalósulhatna a régi álmuk, hogy nem csak vidéki elvonultságban, hanem benn a városban is alkothatnának.

Évek óta keresték a helyszínt, most úgy tűnik megtalálták végre.

A Közgazdasági Politechnikum Gimnázium is boldog, mert egyrészt a gyerekek látják, milyen is egy jól működő vállalkozás, másrészt őket is bevonják majd a munkákba. Már tervben is van, hogy lesz egy saját iskolabútor-tervező projekt, amelyben a diákok is részt vesznek természetesen.

Persze a műhelybe bárki bejöhet és dolgozhat, vehet napi, vagy félnapi jegyet, akár bérletet is. Helyben megveheti a szükséges anyagokat és használhatja a szerszámokat.

Három célközönségre számítanak:

  • Szakmabeli tanulók és pályakezdők, legyenek bár asztalosok, formatervezők, építészek, akiknek nincs hol gyakorolniuk, alkotniuk.
  • Természetesen a Politechnikum diákjai.
  • Na meg mi. Vagyis azok, akik régóta szeretnének csinálni egy madáretetőt vagy saját dizájnbútort alkotni, de eddig nem volt hol nekilátni. Vagy azt sem tudtuk, hogy kell. Merthogy a TECHNIKA¹-ben hamarosan kurzusok is indulnak majd teljesen kezdőknek is.

Decemberig demóüzemmód van, felmérik, mire van érdeklődés, milyen szerszámokra van még szükség, aztán januártól élesben megy minden. A részletek felől érdeklődjetek a Facebook-oldalukon.