Töröltek-e feneket a rómaiak, és vajon miről beszélgettek a többszemélyes latrinákon?

Fürdőkultúra az Aquincumi Múzeumban

2015.11.17. 12:53

Új szelfiző, profilfotó- és borítókép-készítő pont nyílt ma az Aquincumi Múzeumban. Jó, persze hivatalosan csak egy pihenőpadról van szó, de alighanem ez lesz minden múzeumlátogató osztály kedvence: egy többszemélyes, háromlyukas római vécé másolata. A Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban című időszaki kiállításról  Fényes Gabriella  régészt kérdeztük, aki a világ legrégebbi, nálunk őrzött billentyűs hangszeréről  is rengeteg érdekeset mesélt.

Amikor arról beszél valaki, hogy Budapest fürdőváros, mindig azzal szokták kezdeni, hogy na igen, már a rómaiak is ugye, aztán egy félmondat után már tovább is lendül a történet a törökökre. Úgyhogy nagyjából semmit nem tanulunk arról, hogyan is működtek az ókori fürdők, kik jártak oda, és miért.

A római fürdő egyszerre volt wellness és köztisztasági szolgáltatás. Otthoni fürdőjük csak a leggazdagabbaknak lehetett, a többiek közfürdőkbe jártak tisztálkodni, ahogy mondjuk a századfordulós Pesten is.

Aquincum területén 24 fürdőről van tudomásunk, ami elég soknak számít. Ebből nyolc volt magánfürdő, a többi a közhasználatú volt

– meséli Fényes Gabriella. Ez utóbbiak egy része vállalkozásban működött, valaki kivette, és után a bevétel az övé volt. Azt pontosan nem tudni, hogy mennyire érte meg fürdőt üzemeltetni, mert nagyon olcsó volt a belépő. Voltak azután az ingyenes fürdők, amelyeket császárok vagy más gazdag emberek építtettek. Gyakori elvárás volt, hogy a római tisztségviselőknek illett valamivel megajándékozni a népet, ami lehetett akár az időszakos ingyenes fürdőlátogatás is.

A politikusok már akkor is pontosan tudták, hogyan lehet megnyerni a tömegek kegyeit.

Ezenkívül voltak a katonai fürdők is, amelyeket a táborok mellett állítottak fel. Ez Aquincumban a Thermae Maiores, a Nagy Fürdő volt a mai Flórián téren, messze benyúlva az épületek alá is. A gigantikus, 16 800 négyzetméteres létesítmény egy része épp itt van alattam most: a ma az Indexnek otthont adó Magyar Királyi Dohánygyár pont fölé épült. Volt amúgy egy kisebb méretű katonai fürdő is, a mai Király fürdő helyén. Ez utóbbi igen rejtélyes, hiszen annak a vizét már a törökök is a mai Lukács fürdő forrásaiból táplálták csöveken keresztül, hogy a budai várfalon belül is legyen fürdőjük.

Töröltek-e feneket a rómaiak?

Akármelyik irányból is érkezünk a terembe, az első, amire mindenki lecsap, biztosan a latrina. Tetszik, nem tetszik, ez lesz a sláger, akármilyen kicsiny részét képezi a római fürdőkultúrának. Leginkább azért, mert bár nagyon sok mindenben hasonlít az ókori wellness a maihoz (a száz évvel ezelőtti, közfürdőshöz pedig még inkább), a társasági budin ücsörgés teljesen idegen tőlünk. Pedig a Római Birodalomban természetes volt, hogy

hat-nyolc ember egy helyiségben ült pucér fenékkel, és úgy cseverészett, mint ma egy csésze kávé felett szoktunk.

A kiállított másolatra némiképp a fantázia segítségével kerültek a firkák és szövegkarcok, de mindegyiknek van valami alapja. A névre szóló ülőhelyre valóban van példa a birodalomból, így ide egy valóban élt aquincumi polgár neve került. Belekarcoltak aztán még egy itteni fürdő falán fennmaradt figurát, egy általánosan elterjedt idézetet a fürdőről és egy akkoriban népszerű firkatémát: egy malomjátékot.

És hogy töröltek-e feneket? Ez még kérdéses. Az biztos, hogy a latrinák előtt egy kis csatorna vezetett végig a padlón, melyekben tiszta víz folyt a tisztálkodáshoz. Emellett lehet, hogy használtak egy rövid nyélre erősített szivacsot. Erről azonban csak két emlék maradt fenn az ókorból. Az egyik egy ábrázolás, ahol a hét görög bölcs ül egy nagy közös latrinán, és a híres matematikus, Thalész feje mellett látható a fenéktörlő. A másik egy szörnyű öngyilkosság leírása: egy gladiátor lement a latrinába, és ledugta ezt az eszközt a torkán.

Hogy aztán ha voltak, akkor hogyan tették a „szivacsos botnak” nevezett tárgyat higiénikussá, azt csak tippelgetni lehet, alighanem névre szólók voltak.

Egy fürdőhöz mindenek előtt víz kellett, ez szerencsére itt adott volt. A mai Rómaifürdő területén számos forrásból tört föl a víz. Ezek fölé forrásfoglalatokat építettek: az egyik ilyen jókora agyagharang épen meg is maradt, és most ki is van állítva. A befoglalt forrásokhoz aztán oltárokat emeltek, hiszen mindegyiknél valamelyik istent tisztelték. A vizet azután a jól ismert csatornarendszeren keresztül vezették be az aquincumi fürdőkbe.

Férfiak és nők?

Bár említenek a leírások köténykéket, a rómaiak alapvetően meztelenek voltak a fürdőkben. S bár a mezítelenség mást jelentett abban a korban, azért a férfiak és nők közös fürdőzését nem nézték jó szemmel. Sőt, a férfi rokonoknak sem illett együtt fürödniük. A császárkorban persze ezek a szabályok is lazultak, de azért akkor is előfordult, hogy egy-egy uralkodó, mint Hadrianus vagy Marcus Aurelius, megelégelte ezt, és betiltotta a közösködést. Hogy akkor a nők hogy látogathatták a fürdőket? Voltak helyek, ahol megosztott nyitva tartást vezettek be: délelőtt ők, délután a férfiak látogathatták. Máshol külön szárnyakat építettek a két nemnek. Egy ilyen dupla fürdőt Aquincumban is feltártak, alighanem itt is ez lehetett a rendszer.

Na, akkor lépjünk be a nagy közfürdőbe!

  1. Gongszó jelezte, hogy megnyílt a fürdő. Oda is van készítve egy a kiállítás bejárata mellé, bárki megüthet. Aki nem sietett állítólag könnyen kinn rekedhetett.
  2. Az első helyiségben is belépőt kell fizetni. Ez nagyon csekély összeg volt, nem is igazán érteni, hogy érte meg a fürdőket fenntartani. A nők mindenesetre kétszer annyit fizettek, mint a férfiak, ám ami nekem ennél is meglepőbb volt, hogy a rabszolgáknak egyáltalán nem kellett fizetniük. És nemcsak azoknak, akik urukkal jöttek, hogy segítsenek neki és a ruhájukra vigyázzanak (volt ugyan ruhatár is, de elég sok volt a köpenylopás), hanem mondjuk a bányákban dolgozó rabszolgáknak sem. 
  3. Ha kifizettük a belépőt, mehettünk a „fitneszterembe”, ahol a rómaiak egy kis birkózással és labdázással mozgatták át a testüket. A görögöknél még ezen volt a hangsúly, a fürdés csak az edzés utáni ráadás volt, az elpuhultabb rómaiaknál már megfordult az arány.  
  4. Ezt követték a szaunák. Volt száraz szauna, mely lehetett faszenes vagy padlófűtéses, azután volt egy olyan forró vizes medencéjű, magas pártartalmú, forró helyiség, amely megfelelt a későbbi törökfürdőnek.
  5. Volt egy huszonpár fokos kellemes átmeneti helyiségük, itt volt a masszázs és az olajos bedörzsölés. Lehetett medence is benne, de nem volt kötelező tartozék.
  6. A végén egy hideg vizes medence volt padlófűtés nélkül. Itt frissültek fel a fürdő végén, és mentek haza vacsorázni.

A vacsorameghívások gyakran már a fürdőkbe szóltak, ott találkoztak a vendégek, és aztán együtt mentek enni a vendéglátóhoz. Fenn is maradt egy Martialis-vers, mely egy Menogenes nevű életművészről szól, aki egész nap a fürdőben lebzsel, és mindenkinek hízeleg, hátha valaki meghívja vacsorázni.

Tisztára mint a századfordulós kávéházak naplopói.

Tudj meg többet Budapest múltjáról, kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Az ókori wellness meglepő módon hasonlított a maira. Na jó, azért mi nem szoktunk többszemélyes vécéken ülve társalogni

Szerző: Urbanista2015. november 17.