Töröltek-e feneket a rómaiak, és vajon miről beszélgettek a többszemélyes latrinákon?

Új szelfiző, profilfotó- és borítókép-készítő pont nyílt ma az Aquincumi Múzeumban. Jó, persze hivatalosan csak egy pihenőpadról van szó, de alighanem ez lesz minden múzeumlátogató osztály kedvence: egy többszemélyes, háromlyukas római vécé másolata. A Wellness az ókorban – Fürdőkultúra Aquincumban című időszaki kiállításról  Fényes Gabriella  régészt kérdeztük, aki a világ legrégebbi, nálunk őrzött billentyűs hangszeréről  is rengeteg érdekeset mesélt.

Amikor arról beszél valaki, hogy Budapest fürdőváros, mindig azzal szokták kezdeni, hogy na igen, már a rómaiak is ugye, aztán egy félmondat után már tovább is lendül a történet a törökökre. Úgyhogy nagyjából semmit nem tanulunk arról, hogyan is működtek az ókori fürdők, kik jártak oda, és miért.

A római fürdő egyszerre volt wellness és köztisztasági szolgáltatás. Otthoni fürdőjük csak a leggazdagabbaknak lehetett, a többiek közfürdőkbe jártak tisztálkodni, ahogy mondjuk a századfordulós Pesten is.

Aquincum területén 24 fürdőről van tudomásunk, ami elég soknak számít. Ebből nyolc volt magánfürdő, a többi a közhasználatú volt

– meséli Fényes Gabriella. Ez utóbbiak egy része vállalkozásban működött, valaki kivette, és után a bevétel az övé volt. Azt pontosan nem tudni, hogy mennyire érte meg fürdőt üzemeltetni, mert nagyon olcsó volt a belépő. Voltak azután az ingyenes fürdők, amelyeket császárok vagy más gazdag emberek építtettek. Gyakori elvárás volt, hogy a római tisztségviselőknek illett valamivel megajándékozni a népet, ami lehetett akár az időszakos ingyenes fürdőlátogatás is.

Ezenkívül voltak a katonai fürdők is, amelyeket a táborok mellett állítottak fel. Ez Aquincumban a Thermae Maiores, a Nagy Fürdő volt a mai Flórián téren, messze benyúlva az épületek alá is. A gigantikus, 16 800 négyzetméteres létesítmény egy része épp itt van alattam most: a ma az Indexnek otthont adó Magyar Királyi Dohánygyár pont fölé épült. Volt amúgy egy kisebb méretű katonai fürdő is, a mai Király fürdő helyén. Ez utóbbi igen rejtélyes, hiszen annak a vizét már a törökök is a mai Lukács fürdő forrásaiból táplálták csöveken keresztül, hogy a budai várfalon belül is legyen fürdőjük.

Egy fürdőhöz mindenek előtt víz kellett, ez szerencsére itt adott volt. A mai Rómaifürdő területén számos forrásból tört föl a víz. Ezek fölé forrásfoglalatokat építettek: az egyik ilyen jókora agyagharang épen meg is maradt, és most ki is van állítva. A befoglalt forrásokhoz aztán oltárokat emeltek, hiszen mindegyiknél valamelyik istent tisztelték. A vizet azután a jól ismert csatornarendszeren keresztül vezették be az aquincumi fürdőkbe.

Na, akkor lépjünk be a nagy közfürdőbe!

1. Gongszó jelezte, hogy megnyílt a fürdő. Oda is van készítve egy a kiállítás bejárata mellé, bárki megüthet. Aki nem sietett állítólag könnyen kinn rekedhetett.
2. Az első helyiségben is belépőt kell fizetni. Ez nagyon csekély összeg volt, nem is igazán érteni, hogy érte meg a fürdőket fenntartani. A nők mindenesetre kétszer annyit fizettek, mint a férfiak, ám ami nekem ennél is meglepőbb volt, hogy a rabszolgáknak egyáltalán nem kellett fizetniük. És nemcsak azoknak, akik urukkal jöttek, hogy segítsenek neki és a ruhájukra vigyázzanak (volt ugyan ruhatár is, de elég sok volt a köpenylopás), hanem mondjuk a bányákban dolgozó rabszolgáknak sem. 
3. Ha kifizettük a belépőt, mehettünk a „fitneszterembe”, ahol a rómaiak egy kis birkózással és labdázással mozgatták át a testüket. A görögöknél még ezen volt a hangsúly, a fürdés csak az edzés utáni ráadás volt, az elpuhultabb rómaiaknál már megfordult az arány.
   

   11

   Fényes Gabriella régész a fürdőfűtést magyarázza, tőle balra az egyik falfestmény helye...Galéria: Aquimcumi múzeumFotó: Bődey János / Index
    
4. Ezt követték a szaunák. Volt száraz szauna, mely lehetett faszenes vagy padlófűtéses, azután volt egy olyan forró vizes medencéjű, magas pártartalmú, forró helyiség, amely megfelelt a későbbi törökfürdőnek.
5. Volt egy huszonpár fokos kellemes átmeneti helyiségük, itt volt a masszázs és az olajos bedörzsölés. Lehetett medence is benne, de nem volt kötelező tartozék.
6. A végén egy hideg vizes medence volt padlófűtés nélkül. Itt frissültek fel a fürdő végén, és mentek haza vacsorázni.

A vacsorameghívások gyakran már a fürdőkbe szóltak, ott találkoztak a vendégek, és aztán együtt mentek enni a vendéglátóhoz. Fenn is maradt egy Martialis-vers, mely egy Menogenes nevű életművészről szól, aki egész nap a fürdőben lebzsel, és mindenkinek hízeleg, hátha valaki meghívja vacsorázni.

Tisztára mint a századfordulós kávéházak naplopói.

Tudj meg többet Budapest múltjáról, kövesd az Urbanistát a Facebookon!