Elpusztítottak egy gyönyörű klasszicista-romantikus utcaképet Ferencvárosban

2016.04.05. 18:59

Bár már elég régóta húzták a vészharangot, mégis váratlan gyorsasággal bontották le az Erkel utca 18-at. Nem egy végtelenségig lepukkant bérházat, még csak nem is egy pusztán építészeknek tetsző késő modern ipari épületet, hanem egy olyan épületet, ami a műemlékeseknek épp olyan értékesnek tűnő, mint az utca emberének.

Hogy miért nem volt védett? Védett volt.

Hogy hogy bonthatták le mégis? Levették róla a védettséget.

A Városi Metamorfózisok blog 2010-ben így foglalta össze a helyzetet:

"Ez úgy indult, hogy lebontottak két önkormányzati épületet a Ráday és a Lónyay utca között, hogy ott majd egy befektetővel építtessenek új épületet a hivatalnak. Most már nem így gondolják, inkább eladják a telket. Helyette kinézték a (bezárt) Schöpf-Mérei Kórházat erre a célra, viszont az a fővárosé. Nosza, adjunk nekik érte pár telket cserébe. Ám az egyiken, az Erkel u. 18. számún sajnos egy 1860-as években épült romantikus ház van (amelyhez hasonlókból egyre kevesebb van), helyi védettséggel, viszont áradni üresen kéne. Mi sem egyszerűbb, mint a védettséget levenni róla, majd lebontani."

Az 1860 körül emelt romantikus épületet, melyből egyre kevesebb van a fővárosban, úgy tűnik az ingatlanválság mentette meg egy darabig a pusztulástól.

12932578 589124647910609 7848279741346690161 n?oh=4459ebebecc413
Fotó: Fiatal Műemlékvédők Egyesülete - FME

Viszont 2014-ben már eladta az önkormányzat, a pályázat szereplő indoklás szerint azért, hogy

hozzájáruljon az épített környezet minőségének javításához.

Ehhez képest egy évvel később már kiadták a bontási engedélyt

Az elpusztított ház valódi értékét az adta, hogy egy olyan utcában állt, ahol viszonylag jól megmaradt a 150 évvel ezelőtti utcakép, többnyire klasszicista és romantikus épületekkel. Az egyik szomszéd az utcában például egy Ybl-tervezte bérház.

Ez itt balra a szóban forgó épület másfél éve, még teljesen jó állapotban:

utcakép
Fotó: Google Street View

A helyére most ez fog kerülni:

Úgy általában semmi bajom a kortárs épületekkel, meg a foghíjbeépítésekkel, de hahó, itt nem foghíj volt, hanem egy egészséges fog. Az már csak külön ízt ad a projektnek, hogy nincs is magyar nyelvű honlapja, csak orosz és ukrán nyelven érhető el.

Még több kép és információ a Fiatal Műemlékvédők Egyesületének Facebook-oldalán és a Magyar Patrióták posztjában.

Érdekli a régi pesti épületek sorsa? Kövesse az Urbanistát a Facebookon!