Tomboló közönség, vad afterpartik, házassági válságok: hölgyzenekarok a századfordulón

Voltak, akik csak álmodoztak róla.

Voltak, akik valóra váltották.

Voltak, akik mindeközben rossz útra tévedtek.

Azt gondolta, 120 éve csakis hagyományos cigányzenekarok mellett vigadott a kávéházak közönsége? Eláruljuk, már akkor is voltak sikeres női bandák! Az április 16-án kezdődő Budapest100 témája a Nagykörút lesz, úgyhogy ebből az alkalomból bekukkantottunk pár körúti kávéházba, a legendás női zenekarok után kutatva.

 „Budapesten többé nem a cigánymuzsika dominál” – írta már 1891-ben a Budapesti Hirlap.

A barna fiúknak újabb időben erős versenytársuk támadt a női zenekarokban.

Hallatlan, hogy a női zenekarok mennyire elszaporodtak a fővárosban. Nem túlzás, ha harmincra tesszük azok számát. A legelőkelőbb kávéházakban semmiféle zenekar sincs, a nagyobb kávéházak egynémelyikében cigánybandát hallhat a publikum, azután van tán két-három kávéház, melyben komoly női zenekar van: t.i. lányok, akik tényleg muzsikálnak.”

Tényleg muzsikálnak? Bizony, a playback legalább 126 éves. Történelmi bizonyíték következik egy 1890-es Pesti Hírlapból: „már nemcsak a pótkávét, meg a vörösbort, hanem a hölgyzenekarokat is hamisítják. Az élelmes kávés összeválogat hat-hét csinos leányt, felöltözteti őket az ártatlanság mezébe, fehér ruhába, rózsaszínű övvel és egy-egy hegedűt ad a kezükbe, amelyen azonban

csak szimulálják a játékot, mert a hegedűhúrok és a vonó zsírral vannak bekenve és így hangot nem adnak. A szép muzsikusnők sok vendéget vonzanak,

de játszani – csak egy rendőri tilalmat játszanak ki. A prímásnő, aki a többieknél idősebb és csúnyább szokott lenni, meg egynéhány férfizenész, akik háttérbe vannak helyezve, játszanak valósággal.”

Merthogy legtöbbször nem a zene volt a lényeg. Így született a figuránsnő kifejezés a bandatagokra, akik az előadás végeztével „odavegyülnek a publikum közé és megkezdik orcátlan viselkedésüket. Mint énekesnők figurálnak és mint zsaroló, csábító szirének szerepelnek.”

Valószínűleg a fővárosi rendőrök sok felejthetetlen órát köszönhettek a hölgyzenekaroknak, hiszen miattuk munkaköri kötelességből és hivatali időben kellett látogatniuk a kávéházakat. Zenekritikusi énjüket is elő kellett ásniuk a mélyből őfelsége I. Ferenc József szolgálatára és különbséget kellett tenniük valódi és látszólagos között.

Mint a Pesti Hirlap írja 1891-ben, „ahol a ’tehetséget’ nem fedezik föl és gyanú kél, hogy a hölgy csak mutatónak van a zenekarban, ott irgalmatlanul ’közbelépnek.’ Sőt egy rendelet szerint még arra is ügyelniük kell, hogy vajon jól játszanak-e, nem rontják-e a ’harmóniát’, mert a fifikus nők arra is képesek, ha rendőrtiszt nézi őket, hogy huzzák-vonják a vonót, ha mindjárt a legfájdalmasabb gixereket is produkálják.”

Mindenki ismerte a korszak leghírhedtebb zenés kávéházainak (franciásan chantant-ok, németesen zengerájok) listáját, amelynek lányai a legközelebbi ismeretségben voltak a toloncházakkal és a kórházakkal. Ezek pedig a következők voltak: a Kék macska (Király utca 15.), az Imperiál (Váci körút 48.) és a Folies Caprice (Rostély /Gerlóczy utca 4.).

Nem Lauko Pál körúti kávés volt tehát az egyetlen, aki a kávéházában alkalmazott női zenekar tagjait a vendégekkel való mulatozásra kényszerítette, csak azért, hogy a számla nagyobb legyen. Igaz, abban majdnem mégis egyedi az esete, hogy a rendőrség ezért 1896-ban 25 forint pénzbüntetésre és 3 napi elzárásra ítélte – írta meg a Friss Ujság. Pár évvel korábban még így hirdette a szolgáltatását (meglepő módon a Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye című kiadványban):

A kávéházi női bandák rothasztó hatása elért a házasság intézményéig, válások okozója lett: „Tanuk vallomásával bizonyítva van, hogy alperes éjjel ittasan kávéházban nőzenekar előtt tánczolt és tombolt, éjjeli kávéházaknak állandó vendége volt, egész délelőttökön át aludt, folyton könnyelmű életet élt, haza csak hajnal felé járt,

pinczérnőkkel és zene leányokkal nős férfihoz nem illő módon mulatott, velük lerészegedett és ilyen leányt magával el is vitt – tanuk előtt pedig beösmerte, hogy nemi betegségbe esett...

(Akit érdekel Jeitteles(?) Adél felperes és Schlesinger Miksa alperes válópere 1898-ból, az itt az egész anyagot elolvashatja.)

A Lauko kávéháztól nem messze, az Erzsébet körút 41-ben működött a Fővárosi Kávéház, ahol szintén felléptek női bandák. Itt nem volt szükség rendőri beavatkozásra, az élete során több kávéházat működtető Árvai Ottó Ede nem keveredett piszkos ügyletekbe, sőt arról volt ismeretes, hogy nála „hangversenyezett esténkint” 36. Rácz Laczi czigánykirály, akiről már egyszer esett szó az Urbanistán.

Árvai 1903-ban adta tudtára a kifinomult pesti közönségnek egy Magyar Szinpadban feladott hirdetésben, hogy kávéházában „szalon női zenekar hangversenyez. Magyar Mariska k. a. czigányprimásnő, Szabó Irén úrhölgy zongoraművésznő és Goldmann A. karnagy közreműködése mellett.”

1904-ben változott a műsor, ugyanitt „esténkint a legjobb Pelroth-féle női zenekar hangversenyez. Hideg buffet! Pontos kiszolgálásról gondoskodik: Árvai Ottó Ede.”

A kávéházat az 1910-es években Astorra keresztelték, akkoriban így nézett ki a hely:

Ez pedig itt jobbra egy úgy nevezett nótarendelő lap ugyanonnan. Ezen kérhetett elegánsan bárki nótát magának.

A szakma tekintélye, minden fővárosi nőzenekar nagyasszonya minden bizonnyal Erdélyi Paula lehetett. Pályafutása 1888-tól töretlen, Paula kisasszony ekkor már fellépett „kedvelt női zenekarával” a Király utca és a Kazinczy utca sarkán lévő Rujber kávéházban. 1900-ban még mindig aktív: a Pesti Hirlap szerint női zenekarmesterként működött és

kisasszonyaival a párizsi világkiállítás alatt a helyszínen szórakoztatta a látogatókat.

És beírta magát a hölgyzenekarok életébe, amikor a millennium évében a fejébe vette, hogy (hasonlóansok más szakma képviselőihez) egyletet alapít a kávéházi zenekarok kisasszonyainak összefogására. Hol is tarthatta volna első ülését kávéházi női zenekar-egyesület szervezőbizottsága, ha nem egy kávéházban (a Kecskemétiben)? És mikor is tarthatta volna első ülését, ha nem munkaidő végeztével, vagyis éjjel 2 órakor? Meglepő vagy nem, a hölgyek teljesen tisztában voltak az egyesületalapítás lépéseivel és szabályaival: megszavazták a tisztikart, az pedig kiküldött egy szűkebb körű szervezőbizottságot, hogy az alapszabályokat elkészítse.

A 7-es bizottság tagjait név szerint ismerjük: Erdélyi Paula a Kecskeméti kávéházból, Bothnagel Gizella a Sport kávéházból, Bauer Sarolta a Goldhammer kávéházból, Antal Juliska a Lyra kávéházból, Wolff Iluska az Arad kávéházból, Jónás Erzsi a Laukoból és Weninger Emma a Tátrából. Már pirkadt, mikor még egy nagy hangverseny rendezése is szóba került, amelyben az összes női zenekaros kávéházak tagjai részt vennének és amelynek jövedelme az egyesület pénzügyi alapjába kerülne. Ám ezt a gyakorlatiasabb gondolkozású zenekari hölgyek leszavazták azzal az indokkal, hogy „előbb az alapszabályokat kell elkészíteni.”

Hogy lett-e végül alapszabály és nagy közös hangverseny, azt talán soha sem tudjuk meg.

Szerzőnk a Budapest100 önkéntese.

Szívesen olvasna többet a századfordulós Pestről? Kövesse az Urbanistát a Facebookon!