Egy titokzatos vadászkastély Józsefváros közepén

Mária Terézia korabeli bútorokat és rengeteg titkot rejt a füvészkerti villa

2016.05.11. 08:05
9 hozzászólás

A Füvészkert 240 év alatt 4-szer változtatott helyet, egyszer majdnem állatkert lett belőle. Csak az erélyes asszonyi kéznek köszönhető, hogy ma nem szarvasok és dámvadak között bóklászva sétálhatunk ösvényein. Az állatok végül eltűntek és egykori tavának nyomát is csak Molnár Ferenc regénye, meg néhány régi fotó őrzi.  A titkok és a Mária Terézia-korabeli szekrények azonban mindent túléltek.

A költözések sorozata

A Pázmány Péter által alapított nagyszombati egyetem az 1770-es évek elején vette meg egy kanonok kertjét s kezdték meg füvészkertté alakítását. De nem jutottak vele sokáig, mert az egyetem költözése miatt a kertet is áttelepítették: az 1770-80-as évek fordulóján Budán kapott helyet a mai Déli pályaudvar környékén. Winterl Jakab, az egyetem kémiai-botanikai tanszékvezetője közel 800 növényfajt termesztett az akkor még erdős területen.

Az egyetem azonban tovább költözött a túlpartra, a füvészkerttel együtt: 1785-ben már parcellázták egykori területét.

A mai ferences templom mögötti rendi kolostorkertben, a Reáltanoda és Kossuth Lajos utca között kapott helyet csaknem két holdnyi területen. Megindult a kert kiépítése, melegházat, akváriumot és szolgálati lakásokat emeltek. A kert vezetését közben Kitaibel Pál vette át Winterltől, aki amellett, hogy herbáriumot állított fel, tovább gyarapította a kert növényanyagát. Az egykori kert helyén, az 1876-ban felépített Egyetemi Könyvtár udvarán egy hatalmas akácfa állt. Az 1945-ös ostrom idején még megvolt. Azt beszélték, ez volt az egykori botanikus kert utolsó és ottfelejtett tanúja.

1809-ben ismét jöttek a kertészek, megfogták a kert négy sarkát és pár utcával odébb cipelték.

Az egykor Grassalkovich herceg tulajdonában álló, a mai Múzeum körút és Puskin utca közötti telekre vándorolt a kert. Itt Haberle Károly alatt épültek ki a növényházak és a könyvtár. Az 1838-as nagy árvíz nem kedvezett a botanikus kertnek, ráadásul a város terjeszkedése miatt sem fektettek sok energiát újjászervezésébe – inkább ismét a költözésen gondolkodtak. A régi füvészkert helyén pedig később felépült az egyetem vegytani intézete (ma ELTE BTK).

Így került végül mai helyére a füvészkert: az 1840-es évek végén az egyetem megvette az Orczy-kert melletti Festetics-telket. Ez már külteleknek számított, a kert biztonságban volt, jóideig nem fenyegette a környék beépítése. Az előző helyéhez képest itt újabb árvíztől sem kellett tartani, mert a környék magasan fekvő terület és ahogy Buza Péter írta: 1838-ban a pestiek tekintélyes hányada ide menekült, a Ludoviceum már álló épületében hált napokig, amíg a nagy víz levonult a város utcáiról.

A 18 holdas területen Gerenday Józsefre vár a kert megtervezése és benépesítése. Ő pedig nemcsak növényeket gyűjtött, hanem állatokat is. Sokat.  Állítólag

egyedül Gerenday feleségén, Sebastiani Lujzán múlott, hogy ma nem az Illés utcában van az állatkert.

A Lex Gerenday c. családtörténet szerint ugyanis az igazgató úr „saját költségén állatokat vásárolt, gyűjtött és tartott lakása körül az egyetemi füvészkertben. […] a tudós férfinek ez a kedvtelése nemcsak pénzáldozatot követelt, hanem rendkívüli munkával is járt, és egyáltalán nem lehet vádolni az asszonyt, ha agyában ilyen körülmények között az az eszme született meg, hogy állatkertek tartása nem lehet egyéni feladat, bármekkora tudós is az az egyén.”

Eszerint az asszonyi akarat mondatta ki Xantus Jánossal, Rómer Flórissal és persze a füvészkert igazgatójával egy állatkerti részvénytársaság alapítását 1862-ben. A tudós férfiaknak megelégedésül szolgált, hogy a tervezett állatkert „Pest városának rég nélkülözött díszül és hasznosan mulattató intézetül fog szolgálni.”

Lujza asszony pedig megszabadulhatott férje „füvészkertben lévő s több mint 100 darabból álló állatgyűjteményétől.” (Vadász- és Versenylap, 1862. febr. 20.) Gerenday még ebben az évben meghalt, és Lujza asszony minden szívfájdalom nélkül lerázta magáról az állatok terhét – elvitette őket a Zoológiái Társulat Állatkerti Albizottságával. Persze az is lehet, hogy csak a férjére emlékeztették, ezért volt a gyorsaság.

A családtörténet idézi az átadott állatok lajstromát, eszerint 160 éve „szarvasok, őzek, dámvadak, kecskék, farkasok, gyöngytyúkok, gólyák, darvak, vadludak mellett valóban szerepelnek fácánok és foglyok,

barna kányák és ölyvek, kormos, fakó és szennyes keselyűk, csákós, kőszáli és halászsasok,

cochinhínai kakasok és tyúkok, hattyúk, fehér, bramaputra-, valamint foszlányszárnyú kakasok és végül gerlicék különféle nemeit” kellett kerülgetniük a botanikusoknak a füvészkertben. (Az első magyar állatkert végül 1866-ban nyílt meg a Városligetben.)

Sebastiani Lujza azért nem volt kérges szívű asszonyság. Mentségére legyen mondva például, hogy 1874-es halálakor bőven tett jótékony hagyományt a tudományos akadémiának, a vakok intézetének, a zenekonzervatóriumnak és József-fiárvaháznak, a pesti bölcsőde egyletnek, a Rókus-kórháznak, a belvárosi ferences templomnak. Talán nem meglepő, hogy az állatkert nem szerepel a listán. 

Bár sem Lujza asszony, és minden bizonnyal a botanizálók többsége sem rajongott a magánállatkertért, hely bőven akadt a kertben ennyi állatnak is. A területvesztés csak 1905-től kezdődött, amikor Budapest építkezései a környéket is elérték: az eredeti 18 holdnyi terület az egyetemi kórházak folyton terjedő építkezése miatt 6 holdra szorult vissza.

Ebben az időben, nagyjából 60 évvel az itteni első kapavágások után, megint felmerült a füvészkert áttelepítése. A Margitsziget neve többször felbukkant lehetséges helyszínként. Mikor a sziget 1907-1908-ban „vétel, illetőleg telekcsere útján József főherceg birtokából átment a főváros tulajdonába, az ezt jóváhagyó törvény kimondta, hogy a sziget közepéből 36000 négyszögöl kihasítandó s húszévi időtartamra átmegy az állam tulajdonába arra a célra, hogy e területen létesíttessék az egyetemi füvészkert.”

Utoljára 1918-ban akartak érvényt szerezni a törvénynek. Akkor a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, Polónyi Géza eltökélten nyilatkozta  a Pesti Naplónak: „Érvényt fogok szerezni a törvénynek.

Nem vagyok kíváncsi semmiféle szakvéleményre. Előttem csak egy szakértő van: a törvény.

Ez pedig azt mondja, hogy a botanikai kertnek a Margitszigeten kell létesülnie.” Azonban nem az eltérő szakértői vélemények (vagyis, hogy a sziget talaja megfelelő-e vagy sem) jelentették a legnagyobb ellenerőt, hanem

a játékbanklobbi: a törvény megkerülésével 60 éves szerződést kötöttek a Margitsziget területére.

A végeredményt már mindenki ismeri, a Füvészkert címe még mindig Illés utca 25. Az elvetélt tervek között akadt olyan, amely Lágymányoson látta volna szívesen a botanikai kertet, meg olyan is, amelyik a Vérmezőn, ahol egyúttal a természetrajzi múzeumot is felépíthetnék mellé. A múzeum és a kert közelsége végül is mára megvalósult.

A híres, hírhedt tó és a  kastély

A régi füvészkerti tó és a sziget nyomát csak régi fotók és a Pál utcai fiúk története őrzi: „Az evezőket nesztelenül mártogatták a vízbe, s olyan nagy volt a csönd, hogy tisztán lehetett hallani, amint a csónak orrában gubbaszkodó kis Nemecseknek vacogott a foga.”

A klinikák építésekor, a századforduló után töltötték fel a területet. A régi pálmaház sem úgy nézett ki mint ma: a teteje akkor még bádog és nem üveg.

Ide rejtőzött Boka, Csónakos és Nemecsek: „Véges-végig nagy levelű, kövér törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt.”

A XVIII. században már itt állt a Szeleczky család barokk udvarháza. Majd a Festetics család tulajdonába került, és 1803 táján valószínűleg Pollack Mihály tervei szerint alakítottak vadászkastéllyá, klasszicista stílusban.

Bajcsy-Zsilinszky a házban

A kastély falán emléktábla jelzi, hogy 1944-ben innen hurcolták el Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Felesége később, 1946-ban tanúvallomásában így emlékezett vissza férje letartóztatására: „1944. november 23-án reggel fél 7 órakor [...] Radó százados csöngetett, majd ránk rontott, férjemet kicipelték a harmadik szobába, hallottam, amint pofonok csattantak és Radó, nyomozóival együtt a deklarációt kereste. Mi ezt eldugtuk, így erre nem akadtak rá.” (idézi Kovács Zoltán András 2002-ben a Századok-ban)

A legenda szerint azonban Bajcsy-Zsilinszky a légópincében, vagyis az egykori borospincében bujkált és az egyik kertész feljelentése nyomán érkeztek a nyilasok.

Tetején eredetileg kis kilátótorony állt, melyből látni lehetett egészen a Duna-partig. A padláson máig megtalálható az egykori kilátó szerkezete.

Az első igazgató, aki itt lakott, a már említett Gerenday József igazgató és családja volt. A felső szinten az igazgató szobái voltak, az alsó szinten többek között a herbáriumterem és a könyvtár. A régi szekrények megvannak ma is, Mária Terézia korabeliek. Állítólag tutajon szállították őket Nagyszombatból Budára az egyetem áttelepülésekor.

Legalább 240 év és négy költözés után még mindig használatban! Megadná valaki az iparos elérhetőségét?

A kastély utolsó lakója 2004-ben költözött ki. A fenti termekben rendezvényeket és kiállításokat tartanak. Lent pedig az irodai szobák vannak, de nem akármilyenek! Aki romantikus irodára vágyik, mindenképpen figyelje a Füvészkert állásajánlatait.

A képekért és az információkért köszönet Orlóci László igazgatónak.

Még többet olvasnál a régi Budapest titkairól? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!