Új sziget születik a Városligeti-tóban

Sőt új tó is lesz. Itt a városligeti parkpályázat győztese

2016.05.19. 15:28

Új tó és új sziget. Megszűnik az Olof Palme sétány, lesz helyette viszont egy Promenád, amiről nem nagyon tudni még, hogy mi. Eredményt hirdettek a Városliget parkpályázatán, melyen a Garten Studio nyerte el az első helyet. Az alábbiakban végigvesszük, hogy mit is kell tudni a Városliget parkjának átalakulásáról (jaj de hülyén hangzik, hiszen a Városliget az egy park nem?), hogy szükség volt-e rá, és hogy a legfontosabb változások közül mi az, ami jó, és mi az, ami nem.

Szükség van-e a park átalakítására?

Erre elég egyértelműen igen a válasz. A 200 éves park mai képet leginkább a szocializmus alatt végbement fejlesztések határozzák meg, és itt nem csak az épületekre gondolok (a Hungexpo lezárt romjára és a Pecsára, vagy a részlegesen helyreállított Közlekedési Múzeumra), hanem a tájépítészetre is. A feleslegesen széles aszfaltozott utak hálózata, a parkon átvezetett forgalom és a lebetonozott felületek ennek az időszaknak köszönhetők.

A másik fontos meghatározó eleme a parknak, ami a rendszerváltás óta történt: tehát semmi. Vagyis egyrészt végletesen lepusztult minden, az utcabútoroktól az utakig, másrészt egy csomó gyomfa nőtt föl. (Erről lásd a keretes írást.) És akkor ehhez jön még az is, hogy egészen máshogy használunk ma egy parkot, mint 200 vagy akár 50 éve is. Szóval

Kell-e fát vágni a Ligetben?

Igen, kell. Akkor is, ha nem építenek oda semmit. Nem azért, mert öregek és veszélyesek, hanem mert a gondozatlanság miatt felnőtt fafajoktól nem tudnak érvényesülni a szép öreg fák. Ezeket normális esetben még magonc korukban kigyomlálták volna a gondos kertészek - ha lettek volna ilyenek.

Ahogy Szende András tájépítész fogalmazott egyszer, ez oylan, mintha egy százéves védett villanegyedben egy csomó sufnit, kocsibeállót és fészert eltüntetnének, hogy érvényesüljenek a szép házak, amit aztán valaki úgy kommunikálna, hogy 30 épületet romboltak le a védett villanegyedben.

Szóval akkor minden fakivágás jogos a Ligetben? Nem tudjuk.

Sajnos sehol, semmilyen konkrét lista nem jelent meg arról, hogy mely fákat vágják ki. Az egyik oldal csak azt emlegeti, hogy hány fa pusztul (anélkül, hogy tudnánk, hogy azok pár éves, értéktelen bálványfák vagy évszázados platánok-e), a másik oldal pedig csak azzal jön, hogy mennyivel több fa lesz (de nem tudjuk, hogy közben hány értékes fát vágnak ki a Ligetben).

a park helyreállítása, újratervezése igenis fontos

Persze mielőtt valaki a szívéhez kapna, szögezzük le:

ehhez egyáltalán nem kellene épületeket emelni.

Na de minket most nem az Urbanistán is többször kritizált épületek érdekelnek, hanem a parkpályázat és az eredménye, lássuk tehát azt!

Mi volt adott?

Laikus szemmel is feltűnik, hogy a parkpályázat eredményei között jóval kisebb az eltérés, mint mondjuk a hét elején közzé tett Néprajzi Múzeum tervei között. Ebben a műfaji adottságok mellett azért az is jelentős szerepet játszik, hogy nem egy baromi nagy üres telket kellett parkosítani, hanem egy olyan területet, ahol adott volt 

  • egy csomó jelenlegi és tervezett épület,
  • a tó,
  • rengeteg értékes fa, amihez nem lehet nyúlni,
  • ki kellett alakítani egy promenádot a Dózsa György út mellett,
  • fel kellett számolni a feleslegesen lebetonozott részeket, hogy növelni tudják a zöldfelületet,
  • ki kell alakítani a belső elektromos kisbuszhálózatot,
  • el kell helyezni egy csomó egyéb létesítményt, például egy lovasrendőrőrsöt,
  • és persze még egy csomó minden mást.

Milyen a nyertes terv?

A nyertes pályázat a Garten Studióé lett. Ők tervezték például a Várkert Bazár kertészeti kialakítását, ami elég jól sikerült (már ami a terveket illeti persze, a kivitelezés máson múlott). Itt azonban más volt a feladat, jóval óvatosabban is nyúltak a területhez.

Közlekedés

  • Autók kitiltva, benn csak az elektromos midibusz jár, illetve a troli is keresztezi majd a parkot.
  • A Dózsa György úti mélygarázs ki és bejáratát kijjebb tolnák, hogy ne a (leendő) parkból vegyen el területet - pirospont!
  • Számolnak kerékpárutakkal, ami megint csak haladó dolog, mert az emberek nem csak úgy biciklizgetni szeretnének a Ligetben, hanem eljutni azon keresztül valahonnan valahova. Amúgy "biciklizgetni" is lehet majd, meg deszkázni is, legalábbis lesznek szilárd burkolatú, közös használatú területek. (FRISSÍTVE: Bár kiveri a szemem, csak a kommentekben hívtátok fel a figyelmemet, hogy bizony az Olof Palme sétány megszüntetése komoly érvágást jelent a bringásoknak, ugyanis elég nagy forgalom zajlik azon. Rákérdezünk az illetékeseknél, hogy ezt tervezik-e kiváltani valamivel.)

Vízfelületek

  • Visszaállítanák az egykori Páva-szigetet, vagyis a tó egy újabb ággal gazdagodna, mely nagyjából a kisföldalatti-kijárat előtt húzódna. Nekem tetszik az ötlet, sőt már azt is üdvözölném, ha a jelenlegi ágakban mindig lenne víz (lásd a bevezetőben írtakat).
  • Szökőkutak kerülnének a tóba. Nem oszt, nem szoroz, de jöhet.
  • Új vízfelületet alakítanának ki a mai Pecsa (leendő Nemzeti Galéria) előtt. Én minden új vízfelületnek örülök, ez ráadásul egy kicsit tisztelgés a kétszáz évvel ezelőtti terv előtt, abban ugyanis szintén volt egy tó erre.

Zöldfelületek

  • Talán itt történne a legkevesebb változás, legalábbis szerkezetében. A legfontosabb, hogy megszűnik az Olof Palme-sétány és számos más széles aszfaltozott út mérete csökkenne.
  • Kialakítanának egy rózsakertet.
  • A részlegesen helyreállítható Rondó (az 56-os emlékműnél) körül, mint valami növényi sejtek, folt alakban alakítanának ki zöldfelületeket. 

Egyéb dolgok

  • Tetszik, hogy gondoltak a sakkasztalokra! Bár a Liget másik végébe járhatnak ezek után a bácsik, de akkor is kedves dolog.
  • Ami a kedvencem az egész fejlesztésben, a Vajdahunyad vára mellett végighúzódó stég, amelyen részben a tó felett, részben a vár tövében sétálva megkerülhetővé válik az épület. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon népszerű elem lesz.
  • Majdnem ugyanilyen szellemes a "biomorf játszótér", amelyben alagutak, dombok, mászóhálók és más gyerekeknek tervezett elemek lesznek.
  • Lesz futókör, meg kerékpárszerviz és a KRESZ-játszótér is megmarad.

Ami nem tetszik

A Dózsa György út mentén végigfutó promenád számomra érthetetlen módon sok követ tartalmaz. Arról volt szó, hogy itt is park lesz, ehelyett ez inkább csak jelzésértékű marad. Igen, persze a parkolóhoz képest nagy előrelépés, de a parkhoz képest kicsi. Eleve rejtélyes a promenád szerepe, illetve sok múlik azon, hogy (a rondóhoz hasonlóan), hogy illeszthető össze a nyertes Néprajzi Múzeum épületével.

Szintén indokolatlanul soknak érzem a burkolt felületet a Zene Háza körül, miközben a Nemzeti Galériánál szinte csak ösvényeken lehet megközelíteni a múzeumot.

Ezek persze csak egy látványtervről leolvasott első impressziók, a tervek egész biztosan sokat változnak még a megvalósításig, ráadásul több pályaművet is megvásárolnak, szóval könnyen lehet, hogy azokból is visszaköszönnek majd elemek. Összességében: 

jó lett a nyertes terv koncepció szinten is, ráadásul számos hasznos ötlet van benne.

A későbbiekben a többi pályamű elemzésével is visszatérünk, mert egyelőre csak ezt sikerült végigbogarásznom, aztán ki tudja, lehet hogy a második helyezett is tele van jó elképzelésekkel.

Aki még többet szeretne tudni a Városliget sorsáról, kövesse az Urbanistát a Facebookon!