A krémes sorsa Szamos Miklós kezében van

05
2016.05.28. 14:52

A nagy múltú, előbb családi tulajdonban lévő, majd államosított, jelenleg a Szamos-család egyik tagja által vezetett Ruszwurm cukrászda Buda egyik legjobb pontján áll, nevezetesen a Szentháromság utcában, szemben a régi Városházával, ahová minden turista odatéved a Halászbástya és a Mátyás templom lefényképezése után. Az ötven négyzetméteres cukrászda tényleg egyedülálló, nemcsak azért, mert a Vár közepén nem elszállt árakon kínálja süteményeit – és ezért magyar vendégköre is jelentős –, hanem azért is, mert belépve az embernek olyan érzése támad, mintha a boldog békeidőkbe csöppent volna vissza.

Szamos Miklós a hét közepén jelentette be Facebook-oldalán, hogy ebből az idillből akarja őt kiebrudalni Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere.

Ennek leegyszerűsítve egy évek óta húzódó bérleti vita az oka, ami azért épp most lángolt fel, mert Szamosnak már csak alig három hete van ügye rendezésére, ráadásul szerdán az önkormányzat be akarta zárni a Ruszwurm teraszát. (Szamos Miklós Facebook-oldalán az akciót követően azt írta, „hatósági erővel" szüntették meg a cukrászda kitelepülését a teraszra, amit jogellenesnek tart. Birtokvédelmet kért, a terasz azóta is működik.)

A lényeg – ahogy erről elsők között a Kettős mérce blog írt, hogy az önkormányzat 2011 óta szeretné

felemelni a cukrászda bérleti díját. Szamos szerint először a tizenhatszorosára, majd engedménnyel a nyolcszorosára,

így az eddigi havi 119 ezer forint+áfa helyett 988 415 forint+áfát kellett volna fizetniük. Szamos abba még belement volna, hogy az eddigi dupláját fizesse, de e mellé azt a feltételt szabta, hogy a kerület által kért határozott helyett továbbra is határozatlan idejű szerződéssel bérelhesse a helyet.

Megkérdeztem: mi lesz öt év múlva – ennyi időre szólt a határozott szerződés. Nem válaszoltak. Azoknak a bérlőknek, akik hasonló szerződéseket írtak alá, öt év múlva át kellett adniuk a kulcsot. Szinte mindenkivel ez történt a Várban, úgyhogy nem írtam alá

– magyarázza Szamos másik cukrászdájában, az Arany Koronában, melyre elmondása szerint hasonló sors vár.

Innentől sok-sok levélváltás, ügyvédi megkeresések, majd egy írásbeli megállapodás következett, végül jött a szerződés végleges felmondása. Ez a felmondás lép hatályba június 20-án.

Szerdán este az önkormányzat közleményben reagált Szamos közleményére: Facebook-oldalukon egyebek mellett ezt írták: „A Budavári önkormányzattól bármilyen nem lakás céljára ingatlant bérlők

47 ezer Ft/m²/év bérleti díjat fizetnek. Szamos Miklós bérlő az egyetlen, aki a régi szerződése alapján 6900 Ft/m²/év bérleti díjat fizet.

Kérdésünkre még kiegészítették ezt az infót azzal, hogy a helyiség bérleti díját alapvetően az önkormányzat vonatkozó határozata állapítja meg, amitől „bizonyos esetekben eltérhetnek”, ahogy ezt teszik is olykor, más bérlőkkel.

Nem valószínű, hogy júniusban bezár

Már csak azért sem valószínű, hogy pikk-pakk lezárul az ügy, mert az idén hetvenedik életévébe lépő Szamos Miklós nem sajnálja sem az időt, sem pedig a pénzt a pereskedésre. A pereket pedig a cukrász mellett közgazdász végzettséggel is rendelkező Szamos szemlátomást épp úgy képes kézben tartani, mint egy tiroli rétes elkészítését. „Többféle jogi ügy van folyamatban; például kormányhivatalok, bíróság” – mondja. Szerinte a cukrászda az övé, ő a tulajdonos, mutat is egy oklevelet, amit a nevére állítottak ki, rajta Nagy aláírása. "Itt látható feketén-fehéren: az oklevél a Ruszwurm cukrászda tulajdonosának van kiállítva" - érvel. Az önkormányzat szerint ugyanakkor ő is ugyanolyan bérlő, mint a bárki más a Várban, és míg Szamos a polgármester személyes bosszújáról beszél, Nagy levelében azt írja, "nem tekinti személyes ügynek az esetet”.

Bezárás a Belvárosban is

Idén tavasszal nem nyithatott ki az ötödik kerület egyik leghangulatosabb terasza, miután az önkormányzat nem engedélyezte a Gerlóczy kávéháznak a kitelepülést. A Kammermayer tér egy részére az étterem maga rakta le a díszburkolatot, amely az önkormányzat korábbi véleményezése szerint nem illik a városképbe, ez a vélemény korábban azonban nem zárta ki a terasz működését. 

Az aktuális kerületi indoklás most sem egyértelműen ez, hanem az, hogy valamikor a jövőben lesz majd egy felújítás a kb. 30-40 méterrel odébb lévő Városház utcában, ami szerintük nagy porral és zajjal jár. A Városban blog korábban azt tudta meg, hogy a leendő építkezések törmelékének kell a hely, ezért nem nyithat ki a kávéház terasza. A Gerlóczy munkatársa pénteken azt mondta nekünk, hogy

máig nem látják még a nyomát sem az építkezésnek,

a teraszukat azonban még mindig zárva kell tartaniuk. Ez sok más mellett azért is különös, mert a közeli utcákon már zajlanak az útfelújítások, melyek mellett békésen ücsörögnek a teraszokon a vendégek.

Megkerestük az ügy aktuális állásáról érdeklődve az ötödik kerületi önkormányzatot, ahol ezt a választ kaptuk: „A Belváros Önkormányzata csütörtökön értesült arról, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra a Gerlóczy Kávéház keresetet nyújtott be.

Jelenleg nincs további mondanivalónk a kérdés kapcsán.

A Gerlóczy kávéház előtti terasz az egyik leghangulatosabb kiülős hely (volt) a belvárosban, díjakat is kapott. A kávéház munkatársa szerint az egész ügy azért is sajnálatos, mert egy csomó külföldi kifejezetten a teraszt keresve érkezik hozzájuk. 

Szamos felmondás semmisséget jelentett be, ha pedig az önkormányzat emiatt bepereli, akkor legalább két-három évre el fog húzódni ez az ügy. Emiatt teljesen biztosra veszi, hogy nem költöznek június 20-án.

Valakinek kellene a cukrászda?

Szamos Miklós posztja után azonnal megindultak a találgatások, kinek is fájhat a foga a helyiségre. A Hauszmann-terv miatt minden várbéli projektnél előkerülő Orbán Viktor mellett sokan emlegették Zsidai Zoltán Roy gasztro-vállalkozó nevét is, akinek – mint érdeklődésünkre elmondta - mintegy féltucat érdekeltsége van a Várban. Az egyik legújabb, Jamie Oliver olasz étterme pedig épp a napokban nyílt meg a Ruszwurm szomszédságában, a 9-11-es szám alatt. Tér-idő tekintetben kitűnő lehetőség tehát a konspirációkra, ezért megkerestük Zsidait azzal, hogy áhítozik-e a Ruszwurmra, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy ő milyen áron béreli a szomszédos ingatlant. 

"Úgy szoktunk eljárni, hogy amikor az önkormányzat kiír egy pályázatot, megfontoljuk, hogy megpályázzuk-e. Sokat pályázunk, sokat el is bukunk, néha sikerül nyerni.

 A Ruszwurmról egyelőre fogalmam sincs, hogy pályáznánk-e, nem gondolkodtam ezen, hiszen épp egy elég komoly étterem-nyitás közepén vagyunk.

– mondta. A nyitásuk előtti napon az önkormányzat egyébként az ő teraszukat is el akarta utasítani. Végül kb. egy órás vita után sikerült meggyőzniük a kivonuló végrehajtókat, hogy a terasz havi sok százezer forint bérleti díja hasznosabb, minthogy buszos turisták fotózzák onnan a Mátyás templomot. Mindössze egy milliós nagyságrendű napernyőjüket tiltották be, „de a teraszunk megmenekült.”

Azt, hogy ők mekkora összeget fizetnek négyzetméterenként Jamie Oliver éttermének bérléséért, üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, annyit viszont igen, hogy az önkormányzati rendeletben meghatározott alapbérleti díjnál nagyságrendekkel többet. „A mi esetünkben versenytárgyalás volt a pályázók között, ennek ez az oka. Olyan összeget ajánlottam, amiről reméltem, hogy megnyerjük.”

Minderről természetesen Szamos Miklósnak is van elképzelése: szerinte a polgármester el szeretné adni a cukrászdát, és ő bennfentes infók alapján

azt is tudja, kinek, de nevet egyelőre nem akar mondani.

A linzer rajongói utolsó szalmaszálként kapaszkodhatnak az önkormányzat egyik mondatába. Azt tudakoltuk, hogy eldőlt-e, hogy Szamossal felbontják a bérleti szerződést. „Ez egyáltalán nem eldöntött tény” - írták. „Sőt. A felmondás a megfelelő megegyezés esetén visszavonható”.

Ugyanakkor úgy látják, hogy Szamos Miklós egyelőre sajtóháborút folytat, nem pedig az önkormányzattal keresi a megegyezés lehetőségét. Szamos erre azt mondja, hogy azonnal aláírna egy tíz évre szóló szerződést, ha abban az is szerepelne, hogy azt követően mi lesz a két cukrászdájának tulajdonosi sorsa - mivel nem szeretné, ha ő is olyan sorsra jutna, mint várbeli kollégái.

Három török nyalja a fagylaltot

A Ruszwurmot 1827-ben nyitotta meg Schwabl Ferenc a Szentháromság utcában, ami kiállta a történelem valamennyi viharát. A névadó Ruszwurm Vilmos 1884-től 1922-ig vezette a cukrászdát. 1951-ben államosították, ekkor a Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe került, de a nevet megtartotta. 1990-ben a helyiség bérleti joga jogutódlással átszállt a Budavár Rt.-re, ezt követően a bérleti jogot átruházták a Szamos Miklós tulajdonában álló Marcipán KKT részére (az ahhoz tartozó vagyoni joggal és berendezéssel), amelynek jogutódja 2001 óta a Ruszwurm Kft. A helyiség tulajdonjoga 1995-től a Budavári Önkormányzaté, a Vagyonátadó Bizottság döntése alapján ekkor jegyezték be a telekkönyvbe a tanácstól való jogutódlás jogcímén – írta utóbbit nekünk az önkormányzat.

A Ruszwurm történetének egyes elemei igazán érdekesek, csak hogy hármat említsünk:

  1. Itt született például a linzer sütemény: az 1846 utáni vezető, Müller Antal a szabadságharc elkötelezettjeként az egyik új receptjét Linzer Rudolf 48-as főhadnagyról nevezte el.
  2. Főnöke, Richter Lénárd süteményeiért Bécsből gyorsstaféta járt.
  3. A  háború előtti Ruszwurm a női emancipáció fellegvárának számított: csak itt tanulhattak ugyanis női cukrászok.

A popkultúrába is beivódott a Ruszwurm: A vén budai hársfák című operettslágerre hatvan fölött mindenki kapásból rá tud zendíteni: Oly jól esik a légyott este, a Ruszwurmnál, mint a mese, halk muzsika száll, fölrepül egy sóhaj, csók fakad a csókkal stb. 

Szintén maradandó emlék Mosonyi AlízMesék Budapestről című könyve, mely egyebek mellett azt a kérdést feszegeti, hogy mit csinál három, évszázadok óta a budai várban rekedt török harcos? A válasz: Mi mást, mint hogy fagylaltot eszik a Ruszwurmban és búsul, ha szünnap van?

A cukrászda manapság azért repíti vissza a betérőt a boldog békeidőkbe, mert megmaradt eredeti, védett felszerelése és berendezési tárgyai; a biedermeier belső, melynek hangsúlyos részlete a cseresznyefából készült pult, a másik kuriózum az I. Ferenc idejéből való kerek óralap. Jelenkori kuriózum, hogy kutyával is be lehet menni.

A Ruszwurm cukrászda volt és az is marad

És ha nem fordul a kocka? Akkor akár pizzát is árulhatnak majd a Ruszwurm helyén? Nos, a válasz ebben az esetben is a vajastészták híveinek kedvez: A Ruszwurm műemléki védettsége okán kizárólag cukrászdaként működhet tovább – és ezt a kerület is megerősíti.

(Ha valakit mélyebben érdekel: a 6671 helyrajzi számú épület, benne a Ruszwurm cukrászdával MII 15854-es számon Budapest műemlékjegyzékében szerepel. A berendezés védettségét a Forster Központ Műtárgy-felügyeleti Irodája tartja nyilván.)

Már csak egy kérdés maradt nyitva: ha marad is a cukrászdafunkció, mi lesz a híres krémessel? Az önkormányzat szerint ez nem rajta múlik: "A krémes sorsa kizárólag Szamos Miklós kezében van."

Érdeklik a régi Budapest titkai? Kövesse az Urbanistát a Facebookon!

  • Tippek
  • Bankszámla