A szocreál él és virul a Hűvösvölgyi úton

2016.09.17. 10:03

Az 50-es években, amikor a Hűvösvölgyi út még Vöröshadsereg út volt, akkor épült a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterme, de a szinkronizálás története jóval korábbra nyúlik vissza. Nem járt egyből II. kerületi épület a szakmának, lassanként került a közönség elé egyre több és több magyarul beszélő idegennyelvű film, és született meg egy nagyobb stúdió iránti igény. 1935 júliusában fogadták el a szinkronizálásról szóló törvényjavaslatot, nem volt akadálya, hogy beinduljon a magyar szinkron aranykora. Az 1936-os Filmművészeti évkönyv a következőképpen írt a témáról: "A törvényhozás mindkét háza hosszas vita után egyhangúlag fogadta el a szinkronizálásról szóló törvényjavaslatot, és ennek eredményeképpen az ősz folyamán teljesen kiépült nálunk a szinkronizálás lehetősége. [...]

Íme, a magyar szónak nemcsak a hazai filmgyártás lett a terjesztője, és az egyik legjobb művelője,

hanem olasz mintára – hacsak kis százalékban is  a szinkronizálás is, amelynek segítségével talán a következő esztendőben az idegennyelvű filmek is magyarul szólalnak majd meg a magyar mozgóképszínházak vásznain."

A szinkronizált filmek minőségéről, a nyelvhelyességről pedig 1936-tól az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság döntött. Mivel a filmgyártás a propaganda egyik legideálisabb  eszköze, érthető, hogy az állam alá tartozó szinkronstúdió építését sürgették. Egy jól felszerelt stúdióra volt szükség, ahol megfelelő minőségben lehetett a külföldi játékfilmeket  utószinkronizálni, vagy teljes rajzfilmek zenéjét felvenni.

Természetesen szocreál (mégiscsak az 50-es években járunk) épületet kapott az intézmény, amit Gádoros Lajos és Mühlbacher István tervezett. A stúdió 1954-re fel is épült, 2003-ban védetté nyilvánították, a 2010 -es évekre pedig lassan, de biztosan leépült, szétázott. Nem sok remény maradt, hogy a Hűvösvölgyi úti ház egyszer megmenekül.

Ahhoz képest, hogy az 50-es évektől a legtöbb filmet, sorozatot, rajzfilmet a Pannóniában szinkronizálták, abban is kételkedtünk, hogy bármi emlékeztet majd a stúdióra, elvégre évekig a sorsára maradt. De nem, a Hűvösvölgyi úti épület köszöni szépen jól van, sőt, soha jobban.

2015-ben alig fél év alatt felújították, ráadásul magánkórház sem lett belőle. A beruházók ugyanis korábban ezt tervezték, a kivitelezés küszöbén viszont a válság elkaszálta az ötletet, a hitelt biztosító bank az utolsó pillanatban visszalépett. Igazából utólag azt is mondhatnánk, milyen jól tette, egy műemlékkel aligha történhetne hálásabb dolog, mint az eredeti funkció felélesztése.

A Pannónia Stúdió 2.0 elkészült, bár a szinkron kisebb szerephez jutott, több filmes cég költözött az épületbe. A vágástól az utómunkáig mindennek megvan a külön szekciója, ráadásul egy eredeti hangstúdió, a nagykeverő is megmaradt, az 50-es évek szagával együtt. És azt se felejtsük el, hogy a ház egyik 1964-ben renovált stúdióját – amit Tarnóczy Tamás akusztikus tervező alkotott – könyvekben mutogatták, annyira profi volt a hangzása. 

Beszélnünk kell a szocreálról!

Nem minden szocreál, ami annak tűnik, hajlamosak vagyunk ráhúzni mindenre, ami a szocializmus alatt született. De ez nem ilyen egyszerű, amilyen népszerű a kifejezés, és gyakran használja a köznyelv, olyan rövid időszakot jelöl. Szigorúan véve mindössze pár évet 1949-től Sztálin 1953-as haláláig, utána már lazult a stílus megkötött rendszere. A vs.hu egyszer már kivesézte, hogyan ismerheti fel a szocreált, mint egy profi. Hosszan elemezni a definíciót fölösleges, de ha már egy emblematikus, kifejezetten szocreál épület került elénk, klasszul végig lehet rajta zongorázni, mitől szocreál a szocreál.

Az egykori Pannónia szinkronstúdió alaprajza majdnem aszimmetrikus lett, de csak majdnem. Az első terveket hamar félrerakták, szimmetrikus alaprajzot kapott az épület, ami már a szocreálnak is sokkal jobban megfelelt. A stílus a munkásemberek boldog, ámde dolgos életét, a szocializmust keresztezte a klasszicizmussal, a 19. század első felében született hazai példákat tartották az ideálnak, a szocreál ezt az időszakot követte vakon. Precíz, nagyon átgondolt, néha kifejezetten giccses (sztálinbarokknak is csúfolták) minden részletről a nagyzolás, a heroizmus ordít, amiket a klasszikus formákból raktak össze. 

A szinkronstúdiónál tökéletesen érezhető a Rákosi-korszak hangulata, építészeti elvárásai. A főbejárat kapuján azonnal arcon csapja az embert három búzakoszorú. Hatalmas előcsarnok, domborművek, csak semmi modernizmus. A gömblámpák viszont ügyesen hozzák vissza az 50-es évek dizájnját, a beruházó tényleg figyelt arra, hogy amit lehet, megtartson, vagy olyan bútorokkal egészítse ki, amik belesimulnak a korszak stílusába. Az előcsarnokban álló foteleket például úgy kukázta össze, azok sem mai darabok.

A szocreált fölösleges szidni, a szinkronstúdió sem tehet róla, hogy a pártállam idején épült. Érthető, hogy nem egyszerű objektívan megítélni a stílust, de lehet ezt szeretni, csak közelebbről kell nézni. Még csak azt se lehet mondani, hogy a hosszú évtizedekre elvágta volna a szocreál a modernizmus csatornáit. Igaz ugyan, hogy minden századfordulós, avantgarde, a két háború közötti irányzatot azonnal kiirtott a Rákosi-rendszer, de legalább ránk maradtak a boldog úttörőkről és lelkiismeretesen robotoló nőkről készült festmények, na meg Dunaújváros.

A magyar szinkronnak tisztességes szocreál jár 

Az államosítás rendje, módja szerint 1949 után a filmgyártással kapcsolatos vállalatokat szépen összegyúrták, és a Hunnina Filmgyár Rt. alatt egyesítették. Innen jöhetett a második lépés, specializáció szerint osztották tovább a feladatokat, 1951-ben alapították a Magyar Filmgyártó Alapot (MAFILM), a Magyar Filmlaboratórium Vállalatot és Magyar Szinkron Vállalatot. Kezdetben mindegyik Zuglóban működött, aztán lassanként kaptak egy-egy külön központot. A szinkronstúdió a Hűvösvölgyi utat, a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterme nevet pedig 1957-ben vette fel. 1962-től a II. kerületi stúdión kívül a Magyar Televíziónál is szinkronizáltak, de tulajdonképpen a Pannónia volt a piacvezető.

A stúdió akár már 1951-ben is megépülhetett volna, de akadt egy kis gond. Az első tervek a modern stílus jegyében születtek, ami nem mehetett át a rostán. 

... az építészet ideológiai kérdés és mint ilyen politikai kérdés... a modernista építészet talán az egyetlen ellenséges irányzat, amely ma még Magyarországon nyíltan tud jelentkezni és amelynek a mi sorainkban is nyílt képviselői vannak, akik köré az építészeti reakció tömörül.

– fakadt ki Révai József, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa, ideológusa, a négyesfogat tagja az 1951 áprilisában tartott Vita az építészetünk helyzetéről-találkozón. 

A szocreál kiütéssel győzött, Gádoros Lajos és Mühlbacher István tervei 1952-ben már elkészültek, de a kivitelezés elhúzódott egészen 1955-ig. Megakasztotta a kormányváltás, Nagy Imre kormányprogramjában visszaszorította a beruházásokat. 

Végül elkészült az irodákkal, stúdiókkal, vetítőszobákkal együtt. Az emeleteket egy kifejezetten reprezentatív lépcsőház köti össze, amihez ha még hozzáképzelünk pár emeletet egészen hasonlít az Károly körút és a Rákóczi út sarkán álló MTA-bérház körlépcsőházára. Minden adott volt, hogy profi környezetben készüljön a magyar szinkron. Az épület egyik legnagyobb érdekessége az előcsarnok mögötti nagykeverő, amihez alig nyúltak hozzá az elmúlt 50 évben. A felújításnál is csak egy alapos takarítást kapott a terem, másra aligha szorul, jól áll neki a 60-es évek stílusa az eredeti, hangszigeteléssel, konnektorokkal. Az akusztikája kiváló, a TV3 (2000-ig ők használták a szinkronstúdiót) megszűnése után üresen álló épület stúdióiban még úgy 10 évig dolgoztak. 

A nagystúdióban elfér egy egész zenekar, annak idején itt vették fel a tömegjeleneteket. Ottjártunkkor Kósa Endrével, a Pannónia Stúdió egykori hangmérnökével beszélgettünk. Kósa 1970-től 1987-ig dolgozott a szinkronban, ő vezetett bennünket körbe és mesélt arról, milyen volt a Pannónia hangulata, hogyan riadt fel az egész kerület, amikor a nagyterem melletti kertben vették inkább fel az egyes jeleneteket. A munkásosztály a paradicsomba megy című olasz filmnél például mégse gyömöszölhettek be több száz embert az alig 200 négyzetméteres terembe, hát kivezényeltek mindenkit az udvarra, hadd ordibálják ott, hogy 

Munkát, kenyeret, le a vezetőkkel!

A környék meg azonnal a szívéhez kapott, hogy mi történik, jön-e a rendszerváltás. 

Kósa szinte moziba se szívesen járt, annyira megszokta a stúdió luxusát, akusztikáját. A teremre persze még ráfér egy kisebb felújítás, de a hangulat marad, az 50-es, 60-as évek stílusa éppen úgy illik a szocreál belsőhöz, mint a új stúdiók dizájnjához. 

A Pannónia szinkronstúdió tényleg új erőre kapott, az irodai bérlők mellett filmesek, hangstúdiók költöztek be, ráadásul a beruházó egy állandó múzeumot is kialakít, ahol a régi gépek mellett, a stúdióban felvett rajzfilmek jeleneteit is kirakják. Az októberi megnyitóra egy aláírásfal is elkészül, ahol a stúdió nagy neveire emlékeznek.  

A cikkhez Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre a Pannónia Filmstúdió Szinkronműterméről szóló tudományos dokumentációt használtuk. 

Érdekelnek a budapesti műemlékek? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

  • Tippek
  • Lakáshitel