A Váralagút eredetileg a Duna alatt is átment volna

És tudtad, hogy nem is Clark Ádám tervezte, hanem egy névrokona?

fortepan 23822
2016.11.24. 09:40
12 hozzászólás

Ma, amikor tényleg összevissza lehet közlekedni Budapesten, elég nehéz elképzelni, hogy mekkora gondot okozott közel kétszáz éve, hogy mégis hova tegyék a fővárosban az első állandó hidat a Dunán. A mai Lánchíd helye adta volna magát, mert itt elég keskeny a folyó, ráadásul nem is olyan örvényes, hőforrásos, mint a mai Erzsébet hídnál, viszont volt egy nagy probléma vele. Az ide tervezett híd nem igazán kötötte össze Budát Pesttel. Ugyanis aki megjött Pestről, az egyből nekiment a Várhegynek, amit vagy meg kellett kerülnie, vagy át kellett másznia rajta. Ez utóbbi az 1830-as években még jóval nehezebb volt, mint manapság. A Vár egy katonai objektum volt (a következő évtizedben heves harcok helyszíne is lett), a lényege pont az volt, hogy jó nehéz legyen felmenni: nem volt se Halászbástya, se Várkert Bazár

Úgyhogy már akkor felmerült, hogy fúrjanak bele alagutat. Sőt, ha még úgysincs híd, menjen át az alagút a Duna alatt is.

Az ötlet Novák Dániel mérnök fejéből pattant ki 1837-ben. Úgy gondolta, hogy a Krisztinavárosi templom mellett menne le az alagút és áthaladva a Vár, majd a Duna alatt a mai Mérleg utcánál jönne fel, valahol a Gresham-palota környékén. Készített is két tervváltozatot, az egyik szimpla, a másik dupla alagút lett volna. Elsőre elég futurisztikusnak hangzik talán, de egyáltalán nem volt az, hiszen akkoriban már javában épült a Temze-alagút.

Ezzel együtt nem nagyon harapott rá senki az ötletre, úgyhogy egy évvel később szerényebb javaslattal állt elő: a Várhegy alatti alagút tervével, mely nagyjából a mai nyomvonalon haladt volna. Egyébként ennek is volt egy ikeralagutas verziója, hogy a kétirányú forgalomban ne zavarják egymást a szembehajtók.

Később Széchenyiék is felkarolták az elképzelést, és jóval a Lánchíd megépülte után, 1853 és 1857 között el is készült. Igaz, Novák Dániel akkor már nem élt: épp a fent említett budai ostrom után, 1849-ben kivégezték. Azon kevés áldozatok egyike, akiket nem a császáriak, hanem Görgeiék vészbírósága lövetett agyon - alighanem ártatlanul.

Na de akkor ki tervezte az alagutat?

A bejárat mellé kihelyezett emléktábla szerint, Clark Ádám.  Csakhogy ez egyáltalán nem biztos.Ami biztos, az az, hogy Clark tervezte. Csakhogy abból kettő is volt:

  1. a Lánchidat tervező William Tierney Clark, angol mérnök, valamint névrokona
  2. a híd építését vezető Clark Ádám, skót mérnök.

Mi, magyarok leginkább az utóbbit ismerjük és emlegetjük, nem véletlenül van róla elnevezve a híd budai hídfőjénél a tér is, amelyről mostanában többször is szó esett. Tierney ugyanis csak egyszer-kétszer látogatott hozzánk, Adam viszont itt telepedett le, itt alapított családot, és több fontos mérnöki munkát végzett a híd építésén kívül is. Ma is magyarosított nevét használjuk.

A népi emlékezet alighanem egybemosta a két névrokon személyét, így bár valószínűleg W. T. Clark tervezte az Alagutat, és Adam csak a kiviteli terveket készítette, sokáig az utóbbit tartották számon az építészeként is.

Hogy miért került elő most ez a téma?

Nos nagyon kacskaringósan. 

A közelmúltban Dr. Kotsis Iván örökösei a Lechner Tudásközpont gondozásába adták az Ybl-díjas építész, építészettörténész hagyatékát. Ez már önmagában is izgalmas, hiszen Kotsis olyan fontos épületeket tervezett, mint a balatonboglári katolikus templom (Magyarország talán legrégebbi modern temploma) vagy a Regnum Marianum. Na de a szóban forgó papíroson, amire az anyag feldolgozása közben bukkantak rá egy könyvben, nem az ő feljegyzése van, hanem Kismarty-Lechner Jenőé. 

Lechner unokaöccse ugyanis, amellett, hogy remek építész volt, építészettörténettel is foglalkozott. Többek közt az Alagút tervezésével is, melyről így írt.

A dokumentumokból nem csak az derül ki, hogy létezett egy egyiptomi stílusú terv is a bejáratokra; hogy az 50-es években még Vilmosnak fordítottuk a Williamet; vagy hogy hogyan javítottunk a számítógépes szövegszerkesztés előtti időkben. Legalább ilyen izgalmas látni, hogy mennyire szenvedélyes kutató volt Kismarty-Lechner. Íme a könyvoldal, amely mellett a gépelt oldal volt: 

Képes volt összefirkálni egy 1883-as könyvet, mert abban hibát látott. Na jó, igaz, csak ceruzával.

Nos ennyit a történetről, melyben vagy féltucat építész neve felbukkant. Az izgalmas Kotsis-hagyatékra pedig hamarosan visszatérünk a blogon!

Érdekel a budapesti épületek története? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?