Nálatok milyen közterület újul meg?

32 budapesti fejlesztést támogatnak, minden kerületre jut legalább egy

2017.04.09. 19:32

A fővárosi közgyűlés a héten megszavazta a 2016-os TÉR_KÖZ pályázatok eredményét, ahol budapesti kerületek pályázhattak városrehabilitációs beavatkozásokra. A pályázat célja, hogy olyan közterületek és középületek jöjjenek létre, amelyek bárki számára nyitva állnak és erősítik a közösségi életet. A közterületek esetén fontos a gyalogos- és kerékpárosbarát kialakítás és az akadálymentesség. A 42 projektből 32 kapott támogatást. A projektekről itt, a megítélt összegekről pedig itt lehet olvasni.

  • A legjobban Óbuda, Rákosmente és Csepel járt: mindhárom kerület nagyjából félmilliárd forint támogatást kap.
  • A legkevesebbet Erzsébetváros és Soroksár kapja (60 millió körül). 
  • Projektek közül a legtöbb pénz az óbudai Holdudvar park revitalizációjára jut, 449 millió forint.
  • A legrosszabbul Kispest járt, amelynek négy beadott javaslatából csak egyet támogatott a pályázat, azt is csökkentett összeggel.

Nézzük tehát részletesebben, mit terveznek a támogatásokból a kerületek.

I. kerület

Az S73 korábbi terve a tér átalakítására
Az S73 korábbi terve a tér átalakítására
Fotó: s73.hu

Budavár önkormányzata a Batthyány teret szeretné felújítani. Ezzel a gondolattal minimum 7 éve foglalkozik a kerület, most a leírás alapján még mindig ugyanezt a tervet szeretnék megvalósítani. A lényeg: a műemlékekhez méltó gyalogos terek, a buszforduló kisebb területre való visszaszorítása, a tér széleinek egyszerűbb átjárhatósága. A templom előtt megszűnne az autóforgalom, a Fő utca teret átszelő részén járdaszintre emelkedne az útpálya, a „besüllyesztett” barokk kori épületeket pedig kiszabadítanák az előttük húzódó vályúból.

Ha tényleg egy jó minőségű terv valósul meg, ezzel csak nyerhet a környék. A becsült költség 1 milliárd, ebből 270-et biztosítana a TÉR_KÖZ pályázat.

A kerületnek van még egy, inkább minimálprojektje, ebben egyedi utasvárót építenének a Horváth-kertben a meglévő buszváró helyén, ami a bírálat kritikái ellenére megkapta a teljes, 2 milliós támogatást. Azon még gondolkozunk, miben különbözik egy utasváró a buszvárótól.

II. kerület

Ebben a kerületben elég sok a zöld, viszont nincs olyan sok kiépített park, játszótér. Ezen próbál segíteni az Adyliget park megújítása projekt, ami a Nagykovácsi úti körforgalom melletti területet kívánja fejleszteni. Játszóteret, görkorcsolyapályát, piknikezőhelyet, WC-t alakítanak ki a területen és felújítják a sportpályát. A projekt kissé csökkentett támogatást kapott (254 helyett 235 millió Ft), mert a bírálók szerint pl. a tanösvény és a futókör nem életszerű egy főútvonal közelében. Ebben talán igazuk is van.

III. kerület

Óbuda egyik projektje a már említett Holdudvar park revitalizációja, ami az összes projekt közül a legtöbb támogatást kapja, 449 millió forintot. Maga a park egy olyan helyen van, amit sokan ismernek, mégis el van dugva: a Bécsi út-Vörösvári út villamosvégállomás közelében a tízemeletes házak közé zárt zöldterületről van szó. Ezt tuningolná fel jelentősen a kerület, aminek a tervezésébe az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztési Kft. szakértelme révén sok más óbudai projekthez hasonlóan bevonták a helyieket is.

A Holdudvar park tervezett átalakítása
A Holdudvar park tervezett átalakítása
Fotó: obvf.hu

Kilenc találkozóra került sor az ebben igen tapasztalt Új Irány csoport segítségével, és a végső terv szerint lesz játszótér, csúszdapark, kültéri fitneszpark, pingpong- és sakkasztal, futókör, sétány, színpad és még egy közösségi kert is.

Kevésbé költséges a Flórián tértől nem túl messze levő Derű utcai park felújítása, ami 90 millió forintot kap. Ez egy jóval kisebb terület, de itt is lesz sportpálya, játszótér, futókör, illetve kutyáknak agilitypark. Három tervezési alkalomra került sor, a végső kialakítást ez a rajz szemlélteti.

IV. kerület

Szilas park: Káposztásmegyer „kapujában” a Szilas-patak melletti területet folyamatosan fejleszti az önkormányzat. Ebből a projektből egy BMX pálya kialakítása és zöldterület-fejlesztés történik, amit 200 millió Ft-tal támogat a pályázat.

A Szilas Parkban már eddig is sok fejlesztés történt, ez itt épp a két éve elkészült játszótér részlete
A Szilas Parkban már eddig is sok fejlesztés történt, ez itt épp a két éve elkészült játszótér részlete
Fotó: Várai Mihály / Újpesti Napló

A Szigeti József sétány egy tipikus olyan lakótelepi utca, amit gyaloglásra terveztek, de parkoló autókkal van tele. A projekt keretében 50 millió Ft támogatással az utca egy része gyalogos funkciót kapna és megújulna.

V. kerület

A TÉR_KÖZ program segítségével itt a kerület egyik leglehangolóbb helye, a Podmaniczky tér, avagy ismertebb nevén az Arany János utcai metrómegálló környezete újulhat meg. Rajzok erről sajnos nincsenek, a tervek szerint viszont egyrészt megszűnne a troliforduló (a Bajcsy-Zsilinszky útra helyeződne át), másrészt a tér körüli utcákat gyalogos szintbe emelnék, a kiemelt növénykazetták (vagyis szemétgyűjtőként funkcionáló bokrok) helyett pedig fásított köztér jelleg felé mozdulna el a terület, ami esetenként rendezvénytérként is szolgálna.

A kerület legelhanyagoltabb terén megszűnne a trolibuszforduló
A kerület legelhanyagoltabb terén megszűnne a trolibuszforduló
Fotó: indafoto.hu/i962-kapcity

Egy üres üzlethelyiségben közösségi kerékpártárolót is szeretnének kialakítani, ez az elem viszont nem aratott osztatlan lelkesedést a bírálóbizottságban – talán jogosan. A pontos tervek ismerete nélkül tehát nehéz megítélni, de a megújulás itt mindenképpen előrelépést jelenthet. Egy másik kérdés, hogy az igényelt 500 millió Ft a bírálat után 300 millióra apadva mit enged megvalósítani.

VI. kerület

Terézváros a Jókai tér felújításával pályázott, amire csökkentett (266 millió helyett 200 millió Ft) összegű támogatást kapott: kérdés, hogy ez mire lesz elég. A terv az, hogy a viszonylag elzárt középső részt kicsit megnyissák a tér szélei felé és ne ilyen „gettószerű” legyen a zöldterület.

A Jókai tér tervezett átalakításának helyszínrajza
A Jókai tér tervezett átalakításának helyszínrajza
Fotó: terezvaros.hu

Az ötlet jó, a bírálat azonban viszonylag jogosan veti fel, hogy a parkolás megmaradása esetén ebben olyan nagy változás nem érhető el, és a tervben megoldatlan a tér kerékpáros átjárhatósága is, úgyhogy kíváncsian várjuk a tervek további alakulását.

VII. kerület

Erzsébetváros egyik nyertes projektje egy viszonylag apró beavatkozás: a 2016 őszén nyílt, a Kortárs Építészeti Központ által üzemeltetett Kisdiófa Közösségi Kertet határoló egyik tűzfal zöldesítése, a kerítés átépítése, illetve a melléképület felújítása összesen 39 millió Ft támogatással. Itteni parcellaművelőként mondhatom, hogy a közösségi kert enélkül is jól működik, de egy esztétikus kerítés, illetve zöldfal a Kisdiófa utca képét is jobban feldobja majd: a mostani vaskerítés elég lehangoló és külvárosi jellegű kintről nézve.

A Kisdiófa Kert egy tavaly novemberi napon
A Kisdiófa Kert egy tavaly novemberi napon
Fotó: facebook.com/Kisdiofakert

A kerület egy másik javaslata is támogatást nyert, bár az igényeltnél kevesebbet, összesen 25 millió forintot: ebben egy olyan helyiséget hozna létre az önkormányzat a Nagydiófa utcában, ahol a kerületi városfejlesztési projektek társadalmasítása történhet meg. Ha valóban sikerül erre a célra használni a tervezett helyet, az nagy előrelépés lenne a kerület életében, ahol a Hunvald-korszak árnyékából kikecmeregve egyelőre nem igazán értik, mi az a társadalmi bevonás.

VIII. kerület

Józsefváros a Palotanegyed városrészhez kötődő Európa Belvárosa programot vinné tovább immár a harmadik ütemben. Ezúttal is egy nagy területet átfogó komplex projekt valósulna meg: a Bródy Sándor utca maradék része, a Szentkirályi utca, Puskin utca, Rökk Szilárd utca átépítése mellett 12 társasház homlokzata újulna meg, és folytatódnának a Civilek a Palotanegyedért Egyesület által szervezett identitáserősítő programok is.

Mivel az igényelt 500 millió forint helyett csak 300 milliót ítélt meg a főváros, ebből mindenképp lejjebb kell adni. Kritikával főleg az utcafelújításokat illették, joggal: érdemi parkolóhely-csökkentés nélkül az utcák közösségi funkciója akkor sem bővül, ha nagyon szép térkőből van az alig másfél méteres járda.

A kerület másik projektje egy lakossági kezdeményezésű beavatkozás, a Bláthy Ottó utca Vajda Péter utca felőli, zsákutcásított végének parkosítása. Ez a józsefvárosi Tisztviselőtelephez tartozó utcarész jelenleg egy kihasználatlan aszfalttenger, aminek a zöldítését jó érzékkel ismerték fel az itt lakók.

A területen 40 millió forint támogatással új közpark és rendezvényekre, bográcsozásra alkalmas terület is létesülne. Ha tényleg használatba veszik a közelben lakók, akkor nagy előrelépés lesz ez a terület értelmes hasznosításában.

IX. kerület

Ferencváros másodszor próbálkozik azzal, hogy a Bakáts tér felújítására szerezzen támogatást, miután a tér alá tervezett mélygarázs gondolatát elvetették. Most sem kapták meg a teljes összeget (félmilliárd helyett csak 250 milliót), így a Bakáts utca és a tér egyik épületében tervezett közösségi kreatív központ kimaradhat a projektből, de legalább a tér megújulhat: autólerakat helyett gyalogos- és bringabarát kialakítás várható. Ha a korábbi tervek valósulnak meg, akkor valami ilyesmire számíthatunk:

Terv a Bakáts tér átalakítására
Terv a Bakáts tér átalakítására
Fotó: ferencvaros.hu

X. kerület

Kőbányán az Újhegyi sétány felújítása folytatódna, aminek az első üteme már elkészült és megelégedéssel használják a helyiek.

A sétány második ütemének egyik látványterve
A sétány második ütemének egyik látványterve
Fotó: Kobanya.info

Ezen a részen is megújulnának a zöldfelületek, új utcabútorok és „megállóhelyek” létesülnének, viszont a bírálóbizottság csak a tervezett szakasz egy részének felújítását javasolja, egyúttal 489 millióról 200 millióra csökkentve a megítélt támogatást.

XI. kerület

Újbudán a Gazdagréti tér újulna meg: rámpákkal a lépcsők mellett, növénytelepítéssel, a kerékpáros átjárhatóság növelésével. A kerület szeretett volna egy szolgáltató pavilont is, de úgy tűnik, az elbírálók ezt nem értékelték annyira, így csökkentett támogatást javasoltak csak: 140 milliót kaphat a kerület.

XII. kerület

A Böszörményi út átalakításához kapcsolódva a kerület ebből a pályázatból az érintett útszakaszon levő előkertek, homlokzatok, portálok felújítását tervezi. Az átalakítás első ütemében a városháza előtti terület újult meg, ez most kiterjedne a Böszörményi út teljes szakaszára az Apor Vilmos tér és a Nagyenyed utca között.

A homlokzatok felújításával a főváros nem értett egyet, így 494 millió helyett 250 milliót javasol erre a projektre.

XIII. kerület

A kerület régóta tervezi a Rákos-patak melletti, a Béke út és a Röppentyű utca között levő terület felértékelését, és megtöltését közösségi funkciókkal. Most végre forrást is nyertek hozzá, 100 millió forintot.

A terveket már korábban meg lehetett ismerni az angyalzold.hu portálról, ezek szerint lesz itt sétány, kerékpárút, futókör, játszótér, kutyafuttató, fitneszpark és egy új gyalogoshíd is a Hajdú utca folytatásában.

XIV. kerület

A kerület ambiciózus terve, hogy a Vezér utca aszimmetrikusan kialakított részén (a Fogarasi út-Szugló utca között) az autók által kevésbé használt oldalon egy kellemes promenádot, egyfajta lineáris parkot alakítson ki közösségi funkciókkal. Ennek egy része az új lakóházak előtt már elkészült, a Fogarasi úthoz közelebbi szakaszon azonban máig eléggé balkáni körülmények uralkodnak burkolatlan, kátyús úttal, kiépített járda nélkül. A bírálóbizottság az igényelt 417 millió forintnak csak egy töredékét, 100 milliót ítélt meg, így valószínűleg nem tud megvalósulni a teljes szakaszon a parkosítás, de valami elindulhat. A képen a tervezett kialakítás látható egy szakaszon.

Tervek a Vezér utcára
Tervek a Vezér utcára
Fotó: zuglo.hu

Zugló másik nyertes projektje a Mogyoródi úti sportpálya bővítése: a korábban is fejlesztett kerületi sportközpont bővítése újabb pályákkal, pingpongasztal, illetve egy mászófal szerepel a tervekben. A megítélt összeg itt is alacsonyabb, mint az igényelt (185 millió helyett 100): a főváros a sportfunkciók telepítésével egyet értett, a színpad és a piknikező helyek építésével viszont nem.

XV. kerület

A XV. kerület a rákospalotai Rákos útra koncentrált, mindkét projektjavaslata erre a közterületre szól, viszont csak az egyikre kapott (részleges) támogatást. Ebből a Rákos út menti teresedések (Népfelkelő, Bezerédj Pál és Dessewffy utcák keresztezése) fejlesztése történne meg a gyalogos területek bővítésével, fásítással – az igényelt 250 millió helyett 100 millió forint támogatásból.

XVI. kerület

A pályázat a Szilas-patak menti, rövid idő alatt nagy népszerűséget szerzett kerékpárutat a Naplás-tó felé bővítené, a tónál fogadóépülettel, illetve a projekt része lenne egy kilátó és közösségi kert is, amit összesen 180 millióval támogat a főváros.

A szándék mindenképpen dicsérendő, hiszen kerékpárút nélkül is rengetegen látogatják Budapest legnagyobb tavát. 

XVII. kerület

A XVII. kerület egyik pályázata gyakorlatilag a XVI. kerület ikerprojektje: ez is a Naplás-tó kerékpáros megközelítését célozza a Naplás út mentén, kiegészülve a Rákos-patak mellett KRESZ- és street workout parkkal. Bár a bírálat nem mond túl sok pozitívat a pályázatról (hiányolja a közösségi funkciót a közlekedésfejlesztés mellett), mégis megítéltek rá 230 millió forintot (igaz, eredetileg 317 milliót kért a kerület). A szomszédos kerület projektjével együtt viszont még értékesebb lehet az elképzelés, hiszen amellett, hogy a Naplás-tavat több irányból is meg lehet majd közelíteni, a Szilas-patak menti és az (uniós projektből fejleszteni tervezett) Rákos-patak menti kerékpárutak között is létrejönne a kapcsolat.

A Rákos-patak melletti klassz bringautat összekötnék a Szilas-patak menti klassz bringaúttal
A Rákos-patak melletti klassz bringautat összekötnék a Szilas-patak menti klassz bringaúttal
Fotó: Kertvárosi Bringajárőr / kertvarosibringa.blogspot.hu

Ennél kicsit több, 260 millió Ft támogatás kapott Rákosmente másik projektjavaslata, amelyben új közösségi házat hoznának létre Rákoshegyen az ikonikus víztorony környezetében, amely szintén kapna egy felújítást. A terv keretében a szomszédos Szent István parkot is helyrehozták volna, illetve parkolók építését is tervezte a kerület, ezeket azonban nem támogatta a főváros.

XVIII. kerület

A kerület az egyik nyertes projektben a Kossuth tér korábban megkezdett felújítását folytatná a zöldfelület rendezésével, vízjátékkal. A terv egyik célja, hogy a 30-as években Rerrich Béla tervei alapján épült műemlék kert megújuljon. 180 millió helyett 120 milliót kaptak a pestlőrinciek erre a célra, és reméljük, hogy a teret használók javára válik a fejlesztés.

Ezen kívül 100 millió Ft-os támogatásban részesül a kerület a Havanna lakótelepen működő heti vásár helyszíneként szolgáló piacterület felújítását segítendő. Itt elsősorban a parkolók és az elárusítóhelyek, üzlethelyiségek kialakítását finanszírozzák a pályázatból.

XIX. kerület

Kispest négy projektet adott be a pályázatra, amiből csak egy nyert, a wekerlei kispiac felújítása. Ráfér, hiszen népszerű piacról van szó, de a környezete kicsit elhanyagolt, és a tervekben szereplő közösségi terem a különösen aktív wekerlei közösségnek bizonyára hasznára válhat. Azt nem tudni, hogy a kért 204 millió helyett miért csak 100 millió forint juthat erre a célra, és hogy mire lesz ez elég.

XX. kerület

Pesterzsébeten a Hullám csónakházak felújítása folytatódna a második ütemmel. Az első ütemben az egyik csónakház felújítása mellett egy vizes tematikájú játszótér is létesült, melyek eredményeképpen elkezdett feléledni a pesterzsébeti Duna-part.

Az első ütemben megújult csónakház
Az első ütemben megújult csónakház
Fotó: Hullám Csónakházak / facebook.com/hullamcsonakhazak

A mostani ütemben egy másik csónakház újulna meg, benne szálláshely, edzőterem, műhely, öltöző létesülne, és az előtte levő parti zöldfelület is bővülne új fasorral. Az igényelt 193 millió forint helyett 150 millió a támogatás.

XXI. kerület

A közösségi tervezés során készült egyik rajz
A közösségi tervezés során készült egyik rajz
Fotó: csepel.info

A kerület a legtöbb támogatást a Hollandi út melletti napközis tábor létrehozására kapta, 310 millió forintot. Ennek segítségével alakítanák ki a központi épületeket, kilátót csúszdával, tematikus játszóeszközöket, sportpályát. A pályázat nem támogatta a tantermek és a parkoló kialakítását.

A Rákóczi kert a csepeli Rákóczi téren egy ma is működő közösségi ház, a kertben fitneszparkkal. A projekt, amelynek tartalmát a kerület közösségi tervezés keretében alakította ki, a közösségi ház felújítását, új közösségi kert, futókör, kisautópálya létesítését tartalmazza. A bírálóbizottság csökkentett összegű támogatást ítélt meg (283 helyett 190 millió Ft), a meglévő játszótér bővítését pl. nem támogatja.



XXII. kerület

A Hajó utca melletti terület a budafoki Duna-parton kerékpározóknak ismerős lehet: ez az a hely, ahol a fagyökerek már szinte járhatatlanná tették a bicikliutat. Egy korábbi döntés értelmében az itteni zöldterületen épülhet meg a kerületi jégcsarnok (ami talán nem egy túl szerencsés helyszínválasztás), és az e körüli terület és a Duna-part újulhat meg a TÉR_KÖZ pályázat segítségével. 

Ennek részeként fejlesztenék a kerékpárutat és a sétányt, illetve a maihoz képest több helyen lehetne lejutni a Dunához lépcsők és stégszerű rámpák segítségével. A játszóteret és a street workout parkot már nem értékelték ilyen pozitívan az elbírálók, így a kért 315 millióból csak 200 millió jutott a projektre.

Viszonylag szerényebb összeget kapott, 60 milliót kapott a kerület Szent István tér fejlesztésére. Ebben egy záportározót alakítana ki a téren annak adottsága miatt: a terület ugyanis nagyon mélyen fekszik környezetéhez képest. A kis színpad, játszótér kialakítását már nem támogatta a pályázat.

XXIII. kerület

Soroksár a Kis-Dunán levő Molnár-szigeten választott ki fejlesztendő területet, méghozzá a volt napközis tábort a sziget déli csücskén, ahol a szóban forgó projekt a fejlesztés harmadik üteme lenne.

A kalandpark és a futópálya létesítését támogatta a kiíró, a vécéblokk és a parkoló építését viszont nem, melynek eredményeként 264 millió helyett csak 100 millió forintot kapott ez az ötlet.

Érdekel, mi épül a környéketeken? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!