A villamos találkozása a pulival és a gémeskúttal

Fotókiállítás nyílt korábban még nem publikált fővárosi képekből

2017.07.11. 09:43
5 hozzászólás

A héten nyílt meg a Városliget Caféban egy fotókiállítás Budapest romantikája címmel.Egy pályázat anyagából válogatták hozzá össze a képeket: olyan, 1990 előtt készült fotókat vártak a szervezők, amelyeket korábban még nem publikáltak sehol. Kicsit szkeptikus voltam ugyan a kiíráskor, hogy a Fortepan korában vajon mekkora érdeklődés lesz egy ilyen játék iránt, de meglepően sok alkotás érkezett.

A zsűri, amelyben Saly Noémi, az ismert Budapest-kutató muzeológus, és Simonovics Ildikó divattörténész-muzeológus mellett én is helyet kaptam, az első három helyezetten kívül egy-egy személyes kedvencet is jutalmazott, na és persze volt egy közönségdíjas is a Facebook-szavazás alapján.

Az alábbi válogatásban ezek mellett néhány olyan kép is helyet kapott, amelyek lemaradtak ugyan a dobogóról, de mindenképpen érdemes figyelni rájuk. Szóval jöjjön néhány fotó a régi Budapestről, amivel interneten még biztos nem találkoztatok!

Az első helyezett kép egy fotósorozat egyik darabja, melyben a beküldő Knoll Szilvia nagypapája fényképezte végig a Gellért-hegyet és a környékét, na meg leginkább a nagymamát. Annyira idilli a kép, mintha csak egy műterem díszlete lenne a háttérben. Magányos nő egy sziklaormon, a háttérben liget, folyó és egy kastélynak is beillő épület. Hol máshol lehetne ennyi romantikus elemet egyetlen képre zsúfolni, ha nem Budapesten?

A második helyezett egy csodálatos életkép Nagy Zsolt gyűjteményéből, annyi apró, felfedezni való részlettel, mint egy Tesz-Vesz-város könyv valamelyik oldalpárja. A fotó a Városligetben készült a Wampetics éttermében, ahol mai szemmel elképesztően nagyipari vendéglátást űzött, s ebben a híres dalban megénekelt társai, "Weingruber és a Gerbeaud" is segített. Persze nekünk a legizgalmasabb talán a kalapok kavalkádja. Főleg a nőieké, melyekről egyből eszembe jut Stephen Leacock örökbecsűje Karinthy fordításában: "Egyszerű, túrósrétessel díszített kalap, néhány szerény strucctoll árnyéka rejtett el egy finom kis arcot, melynek arcszerűsége egyenesen megdöbbentő volt regényünknek ezen a helyén."

A harmadik helyezett  igazi különlegesség, már csak azért is, mert ez volt tudtommal az egyetlen fotó, amit maga a készítője küldött be. A villamos találkozása a gémeskúttal olyan mint egy szürreális festmény, de néhány évtizede még valóság volt. Kozák Albert, aki akkoriban az MTI fotóriportere volt, elhatározta, hogy kivillamosozik az 51-es végállomására, mert az már szinte lemegy a térképről. Az ablakból fedezte fel legnagyobb megdöbbenésére a pusztai csendéletet, úgyhogy leszállt, visszagyalogolt és megvárta, míg jön a következő szerelvény. Nem beállított a kép, bár saját bevallása szerint kicsit kiabált a pulinak, hogy menjen odébb. (Egy kedves olvasónk, László a poszt megjelenése után megjegyezte, hogy ez sokkal inkább egy pumi, és alighanem igaza van. Nekünk mindig is mudink volt, szóval ismerem a magyar pásztorkutyákat, de mivel a szerző pulival küldte a képet, nem is jutott eszembe mást írni. Alighanem valami igazi pásztorkutya-kutyulék lehet, de valóban, a pumihoz közelebb áll!)

A közönségszavazást megnyerő képet Búsi Sándor nyerte meg, de a díjátadón nem csak ő, hanem a fotó alanya, vagyis a felesége is megjelent. Mint elmondta, valahol az Oktogon környékén sétáltak (vagyis sétáltatták őt), s ott fedezte fel magának már kora ifjúságában a zenét.

Ami pedig az én különdíjasomat illeti, nekem azért tetszett, mert egyszerre menő és megmosolyogtató. A charme-os férfi úgy pózol az autója előtt, mintha egy olasz moziplakáton lenne - alighanem ilyesmi ihlette a képet. És hát végül is tényleg olasz a kocsi. Sőt, ha nagyon akarom, a befejezetlen a lakótelep a sitthalmokkal akár Róma külvárosa is lehetne. És akkor még a lökhárítón megcsillanó mediterrán napfényről nem is beszéltünk. Na jó, a háttérben azért persze egy Trabant is bekacsint, csak hogy tudjuk, hol vagyunk.

Mint a beküldőtől, Kovásznai Nórától megtudtam megtudtam, a képet a nagyapja készítette a testvéréről, aki sokéig az NDK-ban dolgozott, s mikor hazatért, vett egy autót és egy kis lakást Kelenföldön. A képeken ezeket mutogatja büszkén.

A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg a Városliget Café teraszán, természetesen nemcsak az étterem látogatói, hanem bárkinek, akit érdekelnek a képek.

Bővebb infó itt van a kiállításról, aki pedig még többet olvasna a régi Budapestről, kövesse az Urbanistát a Facebookon!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!